Kereső toggle

Szembeállítottak bennünket egymással

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A rendszerváltás óta a január 4-én kezdődött vasutassztrájk a hatodik a
sorrendben. Az eddigiek közül a leghosszabb 86 óráig tartott. Ennyi idő kellett, hogy
a bérvitákban a szakszervezetek és a MÁV vezetői megegyezzenek. Úgy látszik, ez a
jelenlegi demonstráció, amely hétfő óta tart, minden eddiginél nagyobb indulatokat
és vitákat vált ki. Riportunk a békéscsabai vasútállomáson keresett választ arra,
hogy hogyan élik meg a sztrájkolók és a hétköznapi emberek az eseményeket.

"A három vasutas szakszervezet közül kettő még december 31-én megegyezett a béremelések
mértékéről a MÁV vezetőivel. A VDSZSZ képviselői azonban január negyedikével
sztrájkot kezdeményeztek – foglalja össze az eseményeket Jánk Tivadar mozdonyvezető
–, a MÁV információi szerint 160 millió forint napi kiesést okoz a munkabeszüntetés.
A VDSZSZ tagjai azért sztrájkolnak, mert kevésnek tartják a 14 százalék körüli béremelést,
valamint azért a 4 százalékért, amelyet a többi szakszervezethez tartozó munkavállalók
balesetmentességi juttatásként negyedévente megkapnak. Ezt kívánja a szakszervezet
kiterjeszteni a vasút minden dolgozójára."

"Hogy van ez itt a vasútnál – kérdezem tovább ideiglenes kalauzomat –, eddig
egységesen léptek fel a szakszervezetek, most meg mintha csak egyesek nem lennének elégedettek
a tárgyalások során kialakult béralkuval?" "Volt olyan, hogy valaki aláírta a
jelenléti ívet, miszerint nem kíván sztrájkolni, de később mégis meggondolta. Úgy
tudom, erre a sztrájktörvény lehetőséget biztosít" – szól a válasz.

Közben megérkezünk a békéscsabai vasútállomás elé. A váróteremben ideges diákok
bukkannak fel. A félévi vizsgáik függnek attól, hogy meddig tart a sztrájk. A várakozástól
elég indulatosak. Az információs pultnál szüntelen csöng a telefon, az ott dolgozó
hölgyek már fel sem veszik. "Minek, hiszen úgysem tudunk semmi konkrétat mondani –
válaszolják feszülten –, azt se tudjuk járnak-e a vonatok vagy sem. Higgye el, nem
egy felemelő érzés itt ülni, mert nálunk csapódik le a népharag."

"Véleménye szerint mi lesz ennek a vége?" – faggatom továbbra is a kedélyes
mozdonyvezetőt. "Véleményem többféle van, a legkonkrétabb az, hogy a túlzásba
vitt erőfitogtatás nem fog jó gyümölcsöket hozni. Itt olyan nagyon sok kérdés nem
volt, a vitának a zöme inkább a munkavállalók körében gyűrűzik. Nem igazán érti
a társadalom ennek a vitának a lényegét, sajnos csak az indulatok feszülnek tőle.
Mint ahogy tegnap este a szomszédasszonyom kikelt magából, és közölte, hogy képzelik
ezt a vasutasok, mit gondolnak magukról, nem hogy fizetésemelést, de még fizetést sem
kéne kapniuk, amiért ilyet csinálnak."

Időközben benézünk az 1-es váróba. Ez általában albérletnek van kiadva. Itt
folyamatos sztrájk van: a hajléktalanok és az "aranyásók" ütötték fel jó néhány
éve tanyájukat, azóta sztrájkolnak. Utunk a kereskedelmi részleghez vezet. Az iroda
előtt többen álldogálva elemzik a legfrissebb eseményeket, híreket. Miközben beszélgetünk,
valaki bekiált az ajtón: "Hallottátok a hírt? Hajnalban meghalt a vezérigazgató."
A bejelentés mindenkit sokkol. Az első percben mindenki számára hihetetlen Sipos István
halálhíre. Különböző indulatok szabadulnak fel. Cserkó Gábor, a kereskedelmi részleg
munkatársa szinte magának mondja monológját. "Ez megdöbbentő. Hogy ide fajuljon ez
az egész. Be kell fejezni azonnal ezt az akciót, nem látom értelmét." Cserkó nem
tagja a VDSZSZ-nek.

Alkalmi kalauzunk tovább vezet minket a helyi VDSZSZ szakszervezet főhadiszállásához.
Az itt lévő dolgozók nagy része kocsivizsgáló, vonatvezető és jegyvizsgáló. Néhány
perccel ezelőtt érkezett a hír Sipos úr haláláról. A terem zsong a hangos véleménynyilvánítástól.


"Mi lesz a sztrájkkal? Hogyan érintette Önöket, hogy a vezérigazgatóval már nem
lehet tárgyalni?" – kérdezem a megdöbbent, drámai hangulatú társaságot.

Fóti József, rangidős kocsivizsgáló lassan, kimérten válaszol: "Nagyon el vagyunk
keseredve, teljes mértékben, mert nagyon sajnáljuk a vezérigazgató urat, az utóbbi
évek legjobb vezérigazgatója volt a Magyar Államvasutaknál, teljesen lesújtott a hír.
A 9 órás hírekben hallottuk, utána újra megerősítést kértünk róla. Hihetetlen."
"Nem gondolják úgy, hogy emiatt a tragikus esemény miatt be kellene szüntetni a sztrájkot?"
– teszem fel a kérdést. "Megmondom őszintén – mondja –, hogy erre nem tudok válaszolni.
Itt Békéscsabán, a Vontatási Főnökségnél, tehát a műszaki kocsiszolgálatnál,
akik sztrájkolnak, nagyon sajnálják, és nagyon megrendültek a halálhír hallatán,
de ebben a pillanatban nem érzik úgy, hogy abba kéne hagyni, hiszen mi nem a vezérigazgató
úrral harcoltunk, hanem a MÁV vezetésével akarunk megegyezni. Ha most abbahagyjuk,
lehetetlenség újra kezdeni. Így is óriási indulatokat hozott felszínre ez a
munkabeszüntetés, most már végig kell csinálni." "A sztrájk három napja tart,
milyen eredményre számítottak, amikor elkezdték?" "Tudtuk, hogy hosszú harc lesz,
amíg egy olyan megegyezés születik, ami nekünk jó lesz. 21 százalékról indultunk,
de az álláspontok nem közeledtek, ezért sztrájkolunk még mindig. A sztrájkot
folytatjuk. Jelenleg most arról szól a vita, hogy mindenki 16 százalékot szeretne. A
vasutasoknak ugyanis csak egyharmad részét érinti a 16 százalék körüli béremelés.
A többieknél ez csak 13 százalék körül van. Amit a médiák mondanak, az messze nem
úgy van." "Ha most jól értem, akkor addig folytatják, amíg meg nem egyeznek erről
a 16 százalékról?"

"Nem 16 százalék, mert többet

szeretnénk. Olyan 18-19 százalékot." "Mint a mozdonyvezetők?" – kérdezem.

"Igen, mert ők sem különb vasutasok, mint mi. Belharcok folynak, mert a mozdonyvezetőket
egy olyan szintre emelik ki, amit szerintünk nem érdemelnek meg. Sikerült bennünket
szembeállítani egymással, hogy ferde szemmel nézzük egymást." "De hát nincs a
vasútnak pénze, üres a kassza, nem tud többet ígérni, hiszen a mostani sztrájkkal
is óriási deficitet okoz a szakszervezet…"

"Szó sincs erről – mondja a kocsivizsgáló –, azért nincs pénz, mert a kormány
elvette a költségvetésből tőlünk a béremelésre szánt összeget. Remélem, hogy a
miniszterelnök úr magához tér, és nem akarja, hogy tovább gyűrűzzön a munkavállalók
közt a sztrájkhullám." "Úgy gondolja, hogy szándékosan hergelik a sztrájkolók
ellen a közvéleményt?" "Igen, hiszen a munkavállalói oldal követeléseivel, azok
jogosságával egyáltalán nem is foglalkoznak, nem érdekli őket."

Diáklányok egy csoportja türelmesen várakozik. Hozzájuk lépünk. "Sziasztok. Régóta
vártok?" "Reggel 7 óra óta – válaszolják –, már kezd unalmas lenni."

"Tudjátok, hogy miért nem járnak a vonatok?" – kérdezem. "Nem igazán értjük,
hogy mit akarnak, de nagy hülyeségnek tartjuk. Egy bulinak azért ez is elmegy..."

Olvasson tovább: