A négy igenes népszavazás kezdeményezése kapcsán vált országosan egyre
ismertebbé a párt, amelyik jórészt a kádári rendszer demokratikus ellenzékéből és
a hozzájuk csatlakozó akadémiai értelmiségből alakult. Programjában először az
SZDSZ merte kimondani a rendszerváltás szükségességét. Az 1989. november 26-i népszavazás
a teljes rendszerváltás mellett tette le a voksot megakadályozva a háttérben szövődő
együttműködést a kommunista és nemzeti erők között.
A sikeres népszavazás indította el az SZDSZ pályáját, meghiúsítva az antalli álmokat
az ötszázalékos budapesti értelmiségi pártról. A voksolás eredménye az MDF pozíciójának
megtörését is jelentette, emellett sorra alakultak a szabaddemokraták vidéki
szervezetei, a párt a választásokon később győztes Demokrata Fórum legkomolyabb
ellenfelévé vált, és az elért második hely a legnagyobb ellenzéki párt szerepére
volt elegendő.
A kibontakozó antalli keresztény– nemzeti kurzus és a gyorsan növekedő párt
heterogenitása okozta a szabaddemokraták első válságát. A frakcióvezetésről leváltott,
sértettségtől fűtött új pártelnök, Tölgyessy Péter programja komoly megosztottságot
hozott a vezetésben. Elnöki működése a gyakorlatban ugyan komoly irányváltást nem
hozott, de hosszú távon a párt szellemi arculatát változtatta volna meg.
A kulturális közélet, a sajtó és az iskolák birtoklásáért indított MDF-es
kulturkampf elérte a szellemi élet függetlenségét védelmező SZDSZ-t is. A politikai
imprintingjét az 1940-es években megélő miniszterelnöknek, Antall Józsefnek a
szabaddemokratákkal szemben zsigerekből fogalmazott ellenséges kifejezései politikai közéletünk
mai napig élő gennygócait hozták létre.
Az esztelen pozícióharcban lelepleződött MDF csúfos választási vereségét mostanáig
sem heverte ki. Habár törekvései a Nyolcadik utas a halál cím? legendás film
elpusztíthatatlan szörnyéhez hasonlóan a mai Fidesz-kormány programjában és kormánytanácsadóiban
jelentkeznek.
A kilencvennégyes választásokra való felkészülés az SZDSZ-ben létrehozott egy
pragmatikus, a polgárok számára rokonszenves programot. Ez és a párt kiegyensúlyozott
hangneme komoly előretörést hoztak. A választásokon második helyet elérve következett
a koalíciókötés az MSZP-vel. Ezt sokan a rendszerváltó párt fordulataként élték
meg, habár választóik 80 százaléka támogatta a koalíciót.
Az SZDSZ programja jelentette a modern Magyarország programját. De a változások ütemét
a választók nem mindig tudták elfogadni. A pedagógusok körében a Nemzeti Alaptanterv
(NAT) jórészt idegenkedést váltott ki, a NAT-ot pedig az SZDSZ-hez kötötték. Hasonló
sorsra jutott több művelődési minisztériumi reformprogram.
Az SZDSZ lojális volt a távlatokat nyitó kormányprogramhoz (benne a pénzügyi
stabilitást megcélzó megszorító intézkedésekkel), az MSZP-s miniszterek pedig
igyekeztek a régi kijárási mechanizmusok alapján saját ágazatuk érdekeit képviselni.
Ez a lojalitás leginkább a belügy esetében ütött vissza, amikor a rendőrségi költségvetést
megszorító intézkedések után, a bűnözés növekedtével Kuncze már hiába verte az
asztalt 10 milliárdos emelésért a választások előtt néhány hónappal. Hiába volt
meggyőződve a párt vezetése a döntések távlati helyességéről, a napi problémák
megoldatlansága elhomályosította a stabilizáció sikereit. A megszorító intézkedésekhez
való hűség miatt alakult ki a szociális kérdésekben érzéketlen párt képe. Ehhez
járult a Tocsik-ügy szabaddemokratákra kedvezőtlen kihatása – eredmény: komoly választási
vereség.
Az önkormányzati választásokon megállt a további hanyatlás, és a párt képes volt
felmutatni egy valóban sikeresen működő liberális modellt: a harmadik ciklusra is
megválasztott népszerű, aktív főpolgármestert, Demszky Gábort, akinek működése példa
a valóban polgári, elegáns, lokálpatrióta vezetésre.
Nem véletlen, hogy a Fidesz-kormány igyekszik megtörni az egyik utolsó szabaddemokrata
fellegvárat, Budapest főváros önkormányzatát. És teszi ezt nem egy nemes
versenyben, ahol lehetőség van a valóságos teljesítmények összehasonlítására,
hanem egy paranoid, szociáldarwinista íz? pozícióharcban, amelyre ékes példa a
Nemzeti Színház (most már Nemzeti Mélygarázs) és a budai metró meghiúsítása. (A
miniszterelnök mint agresszív, frusztrált óvodás, aki addig nem tudja elkezdeni
homokvára építését, míg a szomszédjáét szét nem taposta.)
Így áll hát jelenleg az SZDSZ a középjobbtól szélsőjobbig húzódó fanatikusok
kereszttüzében, akiknek már nyíltan bevallott céljuk a párt megtörése, miközben a
liberálisok politikusai rendre a legnépszerűbbek között szerepelnek hazai pályatársaik
között.
Az SZDSZ képviselte értékek: a polgári szabadság, modernizáció, társadalmi
szolidaritás a magyar társadalom által elfogadott alapértékek közé tartoznak. A párt
népszerű politikusai a szervezet megújulásának biztosítékai lehetnek. Elindult a párttal
rokonszenvező vállalkozók megszervezése, szükség van az értelmiségi támogatói
csoport újraszervezésére és az utánpótlást jelentő ifjabb politikusgeneráció
mozgósítására. És a párt újabb térnyerését elősegíthetik a jelenlegi kormány
egyre ormótlanabb hibái.
1998. 11. 21. (II/47)
