Raáb György aknász huszonnégy éve dolgozik bányában. Jobb szerencsét kíván
Fotók: Somorjai László
A zobáki bánya a Pécsi Hőerőm? tulajdona, az itt termelt szenet az erőm?ben égetik
el. A keletkező energia egy részéből villamosáramot állítanak elő, másrészt Pécs
távfűtését is innen oldják meg. A mecseki feketeszén hazai viszonylatban a legjobb.
A zobáki bányát 1964-ben nyitották meg, tizenkét éves előkészítő munka után. A
bánya fénykorában az élő vágatok együttes hossza meghaladta a száz kilométert,
mostanra ez az érték a harmadára csökkent. Zobákon öt szint húzódik a felszín
alatt, a legfelső százhat méter mélyen. Ez a tárolószint, ide hozzák fel a szenet
az alsóbb rétegekből, majd innen szállítják a hőerőm?be. Negyven millió tonna
feketeszén nyugszik a Mecsek alatt, és valószínű, hogy a készlet nagy része örökre
lent marad: a mélyművelés? bányászat már nem gazdaságos. Ez a vágat is csak az
ezredfordulóig üzemel, utána bezárják.
"Hogy-hogy nem szakad a bánya az emberek fejére?" – szólal meg a bennem szunnyadó
"szakértő" az alászállás előtt. "Képzeljen el egy sajtot, amiben lyukak
vannak. Hasonló az itteni szituáció is, a fejünk fölött húzódó több száz méteres
réteg súlya eloszlik az alatta lévő kőzeten” – magyarázza Kormos Károly robbantásvezető.
"A fejtésnél pedig biztosítva van a bánya, de azt majd látni fogja a saját szemével
is" – teszi hozzá.
Leszállás előtt beöltözünk, a márkairodában felvesszük az azonosító bilétát,
majd a lámpakamrában megkapjuk az akkumulátort és a sisakra illeszthető bányászlámpát.
Végül vállunkra akasztjuk a szódásszifon méret? menekülőkészüléket. A
szerkezet – a kilélegzett levegő páráját a dobozban lévő peroxiddal vegyítve –
légzésre alkalmas levegőt hoz létre. A készülékkel egy órán át élhetünk oxigénmentes
környezetben. A teljes menetfelszerelés súlya öt kilogramm körül van. Kísérőnk
egy metánsűrűség-mérőt is hoz magával. Egy százaléknál magasabb metán-koncentráció
esetén a műszer csipogni kezd, ilyen helyen csak szikramentes eszközöket szabad használni.
Vakuval fényképezni például tilos. Anélkül viszont nem érdemes.
A nyitott oldalú teherlift húsz kilométeres sebességgel röpít a mélybe. "Még
soha nem szakadt el a drótkötél" – nyugtat meg Kormos Károly. Kétszázhatvanöten
tartózkodunk a bányában, a pontos adatot az azonosító biléták segítségével állapítják
meg. Baj esetén tudják fent, kik tartózkodnak a föld alatt. Egy fehérre meszelt,
kanyargó alagút bejáratához érkezünk, ahonnan két pár keskeny nyomtávú vágány
indul az ismeretlenbe. Rövid gyaloglás után helyi érdek? vasúton (HÉV) folytatjuk
utunkat. Beljebb haladva füst, por és langyos szél fogad. Tétova fények az örök éjszakában.
Fémalkatrészek csikorognak, gázolajszag terjeng. A falakról helyenként víz csobog, tócsák
képződnek. Hétszáz méterrel vagyunk a felszín alatt, a kőzethőmérséklet
negyvenhat fok. Légkondicionáló berendezéssel hűtik a levegőt, ezért a langyos szél.
Egyre szűkebb alagutakon át robog vonatunk, a kisméret? mozdonyból és csilléből összeállított
"népes". Azért népes, mert ez szállítja a népet ebben a különös, földalatti
világban.
Fényes vasrudak feszülnek a talaj és a plafon között. Ezek tartják a bányát
1998. 11. 21. (II/47)
