– Fejtő úr, Ön 1949-től 89-ig – negyven éven át – nem járt Magyarországon?
– Én 1949-ben a Rajk-ügy miatt Károlyi Mihállyal együtt hagytam el az országot.
Akkor megfogadtam, hogy addig, amíg kommunizmus lesz Magyarországon, addig, amíg nem írhatom
vagy nem mondhatom azt, ami a szívemben van, nem teszem be oda a lábamat.
– De Nagy Imre újratemetésén már ott volt, ugye?
– Igen. Sőt az első sorban ültem a Hősök terén, és akkor Craxi, aki az olasz küldöttséget
vezette, meglátott, odajött hozzám és megölelt. Ott, akkor találkoztam Orbán
Viktorral és mindenki mással.
– Orbán Viktor ismerte Önt?
– Igen. Hosszabban először egy cukrászdában beszélgettünk a Vörösmarty térnél,
nem a Gerbeaud-ban, hanem ott valahol egy másikban. Ahogy leültünk, azt mondta Orbán:
"Tudja, én Magyarország miniszterelnöke akarok lenni."
– Ezt mondta 1989-ben?
– Igen. Én meg ezt válaszoltam neki: "Egy kicsit fiatalnak néz ki hozzá
de hát
próbálja meg
kívánom, hogy sikerüljön." Meg kell hogy mondjam magának: én
szeretem a becsvágyó embereket – ha tehetségesek. Én szeretném a bizalmamat megőrizni
Orbán iránt, ami azt jelenti: szeretném, ha egy "hazafi" becsvágya volna benne. Ez
egy XIX. századi, történelmileg kissé lejáratódott szó, aminek azért még mindig
érvényesnek kéne lennie Magyarországon is. Ez nem összekeverendő a nacionalizmussal.
Én a diákjaimnak a politikai főiskolán mindig annak a boncolgatásával kezdtem a
kurzust, hogy mi a különbség a patriotizmus és a nacionalizmus között. A
patriotizmus olyan, mint a család szeretete: az ember a hazáját szereti és a hazáján
keresztül megszereti a emberiséget, a nagyvilágot is. De elsősorban az embernek a hazáját
kell szeretnie. Nem más ellen, nem más hazája ellen, hanem a saját hazájáért. A
nagy politikusok mind hazafiak voltak.
– Ebből a szempontból nézve véleménye szerint merre tart a magyar külpolitika?
– Orbánék egy olyan pillanatban vették át az országot, amikor a magyar külpolitika
nagyon jó irányban haladt előre, Európa felé, a NATO felé. Majdnem azt mondhatnám,
már benne is van Európában. Kifejezetten sikeres volt a külpolitika. Én remélem,
hogy Martonyiék ugyanezt a politikát fogják folytatni. Ami azt jelenti, hogy a szomszéd
államokhoz ne viszonyuljanak se gőggel, se alázattal. Tehát meg kell találniuk a
magyar érdekek olyan képviseletét, hogy abban semmi sértő, bántó ne legyen.
Szerintem tény, hogy a magyarok – a lengyelekkel együtt – a legérettebbek a
csatlakozásra. A csehek helyzetén Klaus sokat rontott. Viszont ezt az érettséget nem
szabad túlságosan mutatni. A magyarok lehetnének akár a motorjai is a közép-európai
együttműködésnek, és ebbe bele kellene vonni a horvátokat, szlovénokat és ha
lehet, a románokat is. Azt is tudomásul kell venni, hogy a románoknak még sokat kell
tanulniuk és fejlődniük, hogy elérkezzenek erre a pontra.
– Ön mit tanácsolna Orbán Viktornak, mire vigyázzon, mit tegyen vagy mit ne
tegyen ahhoz, hogy sikeres miniszterelnök legyen?
– Hát ugye
nehéz dolog ez a koalíció. Én most úgy látom, hogy az ő együttműködése
Torgyánnal akár sikeres is lehet. Mikor Chirac legutóbb Budapestre jött, én is elkísértem
őt, és amikor a Parlamentben ebédeltünk, Torgyán is velünk volt. A személyes beszélgetés
arról győzött meg, hogy pozitív módon együtt lehet működni vele. Én jobban féltem
Orbánt egyes MDF-es emberektől, Lezsáktól, Borosstól. A határvonalak a Fidesz, az
MDF és a MIÉP között nem tiszták előttem. Ezt nagyon aggasztónak tartom. Emlékszem,
a
30-as években sokat vitáztam erről Illyés Gyulával. Ő vitt el engem és mutatott be
Babits Mihálynak az első írásommal, amit a Nyugatnak adtam. Igazán jóban voltunk, de
később szemére vetettem, hogy te kezet fogsz Erdélyi Józseffel, Erdélyi kezet fog
Sinka Istvánnal, Sinka kezet fog Féja Gézával, Féja Géza Németh Lászlóval, és
aztán mentek tovább és tovább. Vajon ki áll a sor végén? Tehát nem látom a határvonalakat.
Szeretném, ha tévednék ebben. Chiracék, a francia jobboldal már eljutott arra a
pontra, hogy egy nagyon éles határt húzott önmaga és a szélsőjobb között, és azt
mondta, hogy ennyi. Eddig, és nem tovább.
– Az, hogy a politikai csoportok között tiszta határvonalak húzódjanak,
mennyiben lényeges egy egyszer? polgár szempontjából? Tehát Magyarországon a
hatalom mit tehet, mit tehetne annak érdekében, hogy az emberek jobban érezzék
magukat, hogy jobb legyen a közérzetük?
– Abban az országban, ahol a demokrácia jól és olajozottan működik, az
embereknek a közérzetük is jobb. Itt van például az alkotmánybíróság. Én a
magyar demokrácia óriási vívmányának tartom azt, hogy van egy alkotmánybíróság.
Azt, hogy ezzel az alkotmánybírósággal most bajok vannak, és kezd munkaképtelenné válni,
megpróbálják ellehetetleníteni, ezt nagyon veszélyesnek látom. Tudniillik az alkotmánybíróság
hogy is mondjam
korrigálhatja a demokráciában rejlő veszélyeket.
– Mire gondol konkrétan?
– Kérem, ne felejtse el, hogy Hitler is demokratikus úton jutott hatalomra. Egy szélsőséges
irányzat meghódíthatja egy országban a többséget, és így többségi módon
hatalomra juthat. Akkor viszont vége van a demokráciának. Mert a demokrácia azon
alapul, hogy az ellenzéknek is megadja a tiszteletet. Én például jó húzásnak
tartom, hogy Horn helyébe egy Kovács László és egy Kósáné Kovács Magda lépett,
akik érett európai módon gondolkoznak. Akiket én szociáldemokrata politikusoknak
tartok.
– A Nyugat is annak tartja őket?
– Igen, annak tartja őket. Merthogy annak tarthatók. Viszont rendkívül aggasztó az
a törekvés, amely arra irányul, hogy az SZDSZ-t – és erre talán Orbánnak személyes
okai is vannak – teljesen kikapcsolja és tönkretegye. Mert szerintem, ha Orbán őszintén
egy polgári Magyarországot akar, akkor ebbe a polgári Magyarországba az SZDSZ is maradéktalanul
beletartozik. Márpedig most úgy tűnik, hogy Boross Péterék – ezt a legutóbbi
nyilatkozataiból érzem – teljesen ki akarják iktatni az SZDSZ-t. Innen Párizsból
most úgy látom, mintha az SZDSZ-t vissza akarnák űzni eredeti gettójába.
– Csurka személyét, nyilatkozatait, elképzeléseit, egyáltalán politikai működésének
a hatását hogyan látja? Ön szerint milyen reakciót váltanak ki a nyugati emberekben
az olyan kifejezések, szlogenek, mint a "nemzetidegen", "kozmopolita", vagy az
"aki magyar, velünk tart"?
– Én teljesen egyetértek Csurka Istvánnal! Van Magyarországon egy törpe kisebbség,
amelyik mind a gazdasági, mind a politikai, mind a művészeti életben kifejezetten
destruktív és a nemzeti érdekeket sértő magatartást tanúsít. Igen, igaza van Csurkának.
Ez a kisebbség Európa-ellenességével, trianonizmusával, revizionizmusával,
antiszemitizmusával, vad cigánygyűlöletével, a szomszéd államokkal való együttműködést
veszélybe hozó nyilatkozataival valóban ártalmas a magyar nemzet jövője szempontjából.
És valóban mozgósítani kellene ezek ellen a közvéleményt az újságokban, rádiókban,
televíziókban. Figyelmeztetni kell arra, hogy a szereplésük a nyugati demokratikus közvélemény
előtt mennyire veszélybe hozza mindazt, ami az elmúlt években sikeresnek volt mondható.
Ezt a kisebbséget – amelyik most már a Parlamentbe is benyomult néhány képviselővel
– azt hiszem, MIÉP-nek hívják. A Magyarok Világszövetsége révén – amelynek a
vezetőségébe is befurakodtak – egy olyan képet próbálnak kiállítani a magyarságról,
mintha Magyarország h? lenne, h? maradna az ő régi, jó, feudális, fasiszta hagyományaihoz:
a Horthy-hagyományhoz, a Gömbös-hagyományhoz, a Szálasi-hagyományhoz. – szóval a
fajvédő hagyományhoz. Franciaországban a szélsőjobboldali Le Pen tényleg a választópolgárok
15 százalékát képviseli. De az ország 85 százaléka mindent elkövet azért – beleértve
a jobboldalt is – hogy keményen elhatárolja magát ezektől az elemektől. Szerintem
Orbán Viktor akkor találná meg igazán a helyét, és akkor szolgálná valóban az
ország érdekeit, ha a Fidesz nem jobbközép, hanem középpárt lenne. Azáltal, hogy
ő jobbközép akar lenni, megbomlik az egyensúly.
– Bár sokan elemezték már – s talán lerágott csontnak tűnik – mégis megkérdezném:
miben látja az SZDSZ kudarcának okait?
– Nézze, mikor Kuncze lett az elnök, én találkoztam vele az ifjabb Rajk Lászlónál.
Akkor azt mondtam neki: két dolognak kéne prioritást adni Magyarországon, legalábbis
ami a belpolitikát illeti. Az egyik a közbiztonság, a másik a korrupció elleni
nagyon-nagyon komoly harc. Ezeket a nagy korrupciós összefonódásokat mindenki számára
egyértelm? és megnyugtató módon nyilvánosságra kellene hozni, és rendezni kellene.
Sajnos egyik követelménynek sem tett eleget Kuncze. Persze nem csak ők felelősek érte,
főleg ami a közbiztonságot illeti. De hogy a korrupció ellenében nem tudtak tiszta
vizet önteni a pohárba
ez nagy hiba. E két problémakör megoldása szinte a kánonja
volt annak, hogy az SZDSZ fennmaradjon, és politikai erővé váljon.
– Mindennapos megszokott foglalatossága a jelenkori történelem kommentálása.
Figyeli és elemzi a francia, a jugoszláv, a kubai, a német, az olasz történelmet.
Most éppen Budapestről beszél. Mindezt innen Párizsból teszi. Ez a távolság segítségére
van a pontosabb helyzetfelismerésben, vagy épp ellenkezőleg?
– Hogy is mondjam... talán az erdőt jobban lehet látni távolról, mint mikor az
ember a fák között sétál. Viszont van itt valami, amit valóban nem látok, illetve
nem értek. Erre a Simicskára gondolok. Úgy vagyok most ezzel, mint ahogy Havel volt
Clintonnal, mikor az újságírók faggatták. Havellel 1968-ban barátkoztunk össze,
amikor én az ÁFP különtudósítójaként februártól az oroszok bejöveteléig Prágában
voltam. Szinte mindennap találkoztunk az írószövetségben. Szóval Havel nagyon bölcsen
és bátran azt mondta az újságíróknak Clintonnal kapcsolatban: "Uraim, nem értem.
És arról, amit nem értek, nincs véleményem." A közönség és az újságírók
tapsoltak, még Clinton is tapsolt. Hát én most ugyanígy vagyok ezzel a Simicska-üggyel.
Nem értem. Azt csak remélni merem, hogyha esetleg itt valóban ilyen sötét fideszes üzelmek
voltak, akkor azok csak Orbán tudta nélkül történtek, és Orbán akkor most tiszta
vizet fog önteni a pohárba.
– És mi van akkor, ha esetleg mégsem így történik?
– Akkor nagy baj van. Például meg vagyok győződve arról, hogy Kovács László,
akit én nagyon tisztességes és becsületes politikusnak tartok, teljesen tiszta ember,
és semmiféle sötét üzelmekben nem volt része. Ugyanez a véleményem Kósánéról
is. Szerintem Magyarországon a legdöntőbb kérdés most az – és ezen múlik minden
– hogy tiszta jellem? emberek legyenek a legfontosabb pozíciókban. És az is
ugyanilyen lényeges kérdés, hogy a kormányzat ne nyomja el a kritikai szellemet.
Ugyanis minden új kormány ki van téve annak a kísértésnek, hogy elnyomja a kritikai
szellemet, hogy elnyomja az ellenzék hangját a sajtóban és az egész médiában. Könnyebb
úgy kormányozni, ha az ellenzéknek a torkára fojtják a szót. Legalábbis egy darabig
könynyebb. Később ez visszaüt. Antallnak is az volt az egyik nagy hibája, hogy egyes
területeket átengedett szélsőséges elemeknek. Például a médiát. Ahogy Hankisst is
meghurcolták... pedig ő volt az, aki igazán a BBC-hez hasonló színvonalra akarta
emelni a televíziót. Egyelőre viszont azt kell mondjam, hogy – ami például a hírszolgálatot
illeti – a magyar televíziót jobbnak tartom, mint a franciát. Persze a francia most
nagyon rossz. A magyar televízió most kevésbé provinciális, mint a francia. Kitekintést
ad a világra. Megtudom belőle, hogy mi történik Mexikóban, Iránban és Moszkvában.
Mellesleg ezért tartom a Heteket a legjobb magyar lapnak, mert nem provinciális. Nem
provinciális, viszont bátor. Kedvenc lapomnál, a HVG-nél is jobb. A Hetek az a lap,
amelyik egyedülálló módon ismerte fel a vallási kérdések jelentőségét.
Tudniillik úgy érzem, hogy a jövő század vallási szempontból egy döntő század
lesz.
– Köszönjük a dicséretet. Fejtő úr, Ön az imént a XXI. századot említette.
Beszélgethetnénk most erről a témáról?
– Hogyne, kérdezzen
(A beszélgetés befejező részében egy sokat megélt ember bölcsességével vall
Fejtő a jövőről, a jövőt meghatározó erőkről, a múlt tanulságairól, Nagy Imréről,
Titóról és Dilasról. Egy sikeres és gazdag élet tapasztalatiról és természetesen
legjobb barátjáról, József Attiláról. Az interjút a következő számban
folytatjuk.)
Fejtő Ferenc viszontagságos századunk egyik legjobb és legalaposabb ismerője,
író, történész, újságíró. 1909-ben Nagykanizsán született. József Attila legközelebbi
barátja. Vele és Ignotus Pállal megalapította és 1935 és 1938 között szerkesztette
a Szép Szót. 1944-től 1974-ig az AFP francia hírügynökség kelet-közép-európai hírmagyarázója,
majd főszerkesztője. 1949-ben Albert Camus közreműködésével több párizsi folyóiratban
is leleplezte a nyugati közvélemény előtt a Rajk László elleni koholt pert. Szakítva
a kommunista államhatalommal Párizsba települt. A párizsi Politikai Tudományok Főiskoláján
a szovjetológiai és a kelet-európai tanszék igazgatója. "A népi demokráciák története"
cím? könyve – amelyet több mint huszonöt nyelvre lefordítottak – érthetővé
tette a Nyugat számára a kommunista rezsimek működését, természetrajzát. A XX. századi
történelem számos, azóta legendássá vált személyiségének tanácsadója, barátja.
A szabadság melletti bátor és elkötelezett kiállásáért nagy nemzetközi elismerésben
részesült. Többek között megkapta a Francia Becsületrendet és a Magyar Köztársaság
Érdemrendjét is.
1998. 10. 10. (II/41)
