Kereső toggle

Egy választás képei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Győzött a Fidesz. A Tisza-villa ünnepelt. A fiataldemokraták erre készültek. Az
exitpolig alig-alig lehetett látni igazi Fideszest. Deutsch Tamás tartotta a frontot. Az
első győzelmeket mutató exitpolok után indult meg a pezsgés. Persze visszafogottan.
Az Országos Választási Iroda szavazatokat feldolgozó arányaival együtt nőtt a
vendégsereg száma. A bejutó képviselőket "köszöntő" tapsvihar erőssége is
egyre nagyobb lett, ahogy az idő telt. Azt már újongás követte, amikor kiderült: a
Fidesz alakíthat kormányt. A zsúfolásig telt sajtótájékoztató után jött az
ünneplés. A tömegben más pártok prominensei is feltűntek. Mint például Surján
László, az Antall-kormány volt, és Pusztai Erzsébet, az MDNP népjólétise.

Az MSZP-nél Csintalan alelnök hozott némi vigaszt. Mikor körzetében ő győzött,
igazi csintalanos mosollyal helyezte ki fényképét a győztesek tacepaójára. Volt hely
bőven. Egyébként csönd volt. Visszafogottság. A vezető szocialista politikusok
arcán olyan volt a mosoly, mintha a lábukat szorította volna a cipő. Mindenesetre
emberien, méltósággal fogadták a zakót. Nem folyt patakvér, nem hangzott el egyszer
sem: itt a nemzethalál. Aztán a birkanépre sem fogták az egészet. Horn egyszerűen
gratulált a győztesnek. Orbánnak.

Torgyán József FKGP-elnök nem bízta a véletlenre, már a választások éjszakáján
nyilvánvalóvá tette, hogy ő bizony, illetve pártja Orbán számára
megkerülhetetlen. Persze szívesen mennek kormányba, de hát annak zsíros feltételei
vannak. Az anyaföld védelme fontos, a kisgazda program nélkül elképzelhetetlen a
jövő. A pártelnök talpig elegánsan, jókat kacagva nézte a választási műsort.

Az SZDSZ vasárnap esti sajtótájékoztatóján egy szemmel láthatólag fáradt elnök
és a rendkívül szomorúnak tűnő Magyar Bálint érkezett. Hamar kiderült: már
benyújtották lemondásukat. Kuncze lakonikusan mondta: az SZDSZ elvesztette a
választásokat. A leköszönő elnöknek az este csak kétszer volt oka a jókedvre:
először amikor megtudta, hogy egyéni választókörzetében nyert, másodszor pedig
amikor kilépett a sajtótájékoztató helyszínéről. Ekkor ugyanis egy SZDSZ-jelvényt
viselő férfi szorította meg Kuncze kezét, és barátian búcsúztatta.

Az MDF-nél viszonylag kevesen voltak. A jelenlévők a tévét figyelték, visszafogottan
kommunistáztak. Úgy fogalmaztak: "Vigaszágon jutottunk be." (L. A. – SZ. D. –
K. A. – K. I.)

 



Készültek a győzelemre. Fidesz – Mosolygó Polgárok Pártja Fotó:
Vörös Szilárd



Az MSZP-nél lesznek személyi konzekvenciák. Magyar Szomorkás Párt Fotó: MTI



Torgyán József elnök és Lányi Zsolt alelnök. Kormánytagok? Fotó: Vörös
Szilárd



Az SZDSZ emelt fővel vesztett. Kuncze lemondott Fotó: MTI



Sepsei Tamás gratulál Lezsák Sándornak. Vigaszágon jutottak be Fotó: MTI



"A MIÉP az igazság nyelve lesz az Országgyűlésben" – írja a Magyar Fórum.
Frakcióalakításukat egyelőre minden párt ellenzi Fotó: MTI



Göncz Árpád a választások éjszakáján az OVI sajtótájékoztatóján. Ráérősen
foglalt helyet. Az eredmény kihirdetése után a győztes párt elnökét fogja
kormányalakítással megbízni. Orbán már sürgeti Fotó: MTI

Olvasson tovább: