Kereső toggle

A megújuló Kis-Balaton

A madarak paradicsoma

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magyarország kilenc nemzeti parkot számlál,
melyek között szerepel a Kis-Balaton, a Balaton-felvidéki
Nemzeti Park részeként. A néhány száz évvel ezelőtt még
mocsaras lápként emlegetett vegetáció mára valóságos
tóvá lett. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy az utóbbi
években a vidék népszerűsége nőttön-nőtt, és az
ornitológusok, biológusok, Matula bácsik paradicsomává
vált. A Kis-Balaton múltjáról, jelenéről és jövőjéről
útikalauzunk, Lelkes András természetvédelmi őr mesélt.



"A madarak elrepülnek, ha megzavarja őket egy autó,
de tíz perc múlva visszajönnek"
Fotó:
Varjú Zoltán

Tóvá lett mocsár



Régi krónikák tanúsága szerint a Zala folyó balatoni
torkolatától nyolc kilométerre kétszáz évvel ezelőtt még
a Főnix nev? evezős gálya kötött ki gyakorta, míg a múlt
század második felében komp járt az átkelőhelyen. Ahhoz
azonban, hogy az errefelé gazdálkodó zalavári apátság és a
keszthelyi Festeticsek újabb megművelhető területeket
nyerjenek, egyre nagyobb méretekben kezdték lecsapolni a
balatoni lápos öblöt. Végül az 1870-es évek száraz
időszaka véget vetett a Kis-Balaton vízi közlekedésének, s
a terület "végleg" leszakadt a Balatontól. Idővel azonban
felismerték a kis-balatoni "szűrőrendszer"
jelentőségét: tudniillik ez a terület volt hivatott
természetes úton megtisztítani a Zala folyó vizét, hogy a
Balaton ne szennyeződhessen. 1951-ben védetté
nyilvánították a területet, mely Közép-Európa egyik
legnagyobb összefüggő nádasát adja.

Ha a honfoglalás kori állapotokat nem is, de a Tüskevár
szerzőjét megihlető tájat ma ismét megszemlélhetik a
Kányavári-sziget látogatói.



Lúd vagy róka?



– Mire kell odafigyelni egy ilyen természetvédelmi
területen?


– Megfigyeljük, hogy hol költ a madár, miért ott költ,
miért ennyit, veszélyezteti-e valami, nincs-e fakitermelés,
van-e ott most fészek. Ha kell, szólunk, hogy ne akkor vágják
ki a fát, amikor költenek a madarak, ne akkor kotorják ki a
csatornát, amikor ívik a hal. Egy időben például
elszaporodott a róka és a töltésekről beúsztak a
szigetekre, hogy megfogják a kislibákat és megegyék a
tojásokat. Nincs mese, ilyenkor el kell dönteni, mi a
fontosabb, a lúd vagy a róka. Ebben az esetben jöhet szóba a
természetvédelmi céloknak alávetett vadászat, különben az
egyes vadfajok – vaddisznó, szarvas – által okozott
károkért fizetni kellene.

– Közismert a halak túlzott elszaporodása a
Kis-Balatonban. Miért kell mégis korlátozni a horgászatot?


– Főképpen az állatok élőhelyét veszélyeztetik az
orvhalászok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy épp melyik
madárnak rúgják szét a fészkét. Egy látogató hiába
mondja: "én nem zavarok semmit", nem veszi észre, hogy épp
egy madár vadászterülén jár. A madarak elrepülnek, ha
megzavarja őket egy autó, de tíz perc múlva visszajönnek. Ha
viszont egy biciklis vagy gyalogos jár arra, ugyanaz a madár
lehet, hogy csak fél óra múlva merészkedik vissza, a nagyobb
test? madarak pedig – mint a réti sas – lehet, hogy vissza
sem jönnek többé.

– Ha jól értem, itt soha nem lesz olyan típusú
turizmus, mint a Balatonon.


– Akkor el lehetne felejteni a Kis-Balatont. Az egyetlen
látogatócentrum a Kányavári-sziget egy fahíddal.
Harminc-ötven sziget is lehet a tavon: egy- vagy félméteresek,
de a legtöbbjét már elmosta a hullámzás. A vízmélység
átlagosan egy-másfél méter. Előfordulhat itt akár
százötven-százhetven madárfaj is: sirály, szárcsa, a
különböző récefélék és a kormoránok is itt költenek. A
barna réti héja – a helyből felszálló "Harrier" – a
Kis-Balaton egyik legjellegzetesebb ragadozómadara.

– Már Fekete István is megírta, hogy a falusi ember
háromféle madarat ismer: sas, kánya, veréb. Ami horgas
csőr? és viszonylag nagy, az a sas, ami kicsi, apró, énekes,
az a veréb. Az összes többi, ami közötte van az a kánya...

– Kacsa meg csak az újságokban és a baromfiudvarban van,
ezek itt pedig récék. A környéken egyébként a varjút
mondják kányának. Ez itt Magyarország legszínesebb
réceféléje, úgy hívják, hogy üstökösréce, és egy igen
gicscses porcelánfigurához hasonlít. Jellegzetes
narancsszín? "festett" csőre van. A legtöbben például
úgy tudják, hogy a vadkacsa, az a zöld fej? tőkésréce –
holott Magyarországon több mint tizenöt faj él. Itt a
Kis-Balatonon is majdnem mind előfordul.

Március közepétől augusztus közepéig itt folyamatosan
költenek a madarak: először a ludak, kikelnek lassan a
kislibák, aztán a récefélék, a sirályok, legvégül pedig a
csérek. Lépni nem lehet, annyi fészek van, szinte egymást
érik. Egy negyvenszer harmincméteres szigetecskén akár ezer
pár sirály és négy-ötszáz pár csér költ.

Kikelésük után a kislibákat kihozzák a szigetről a partra.
Sebezhetőnek gondolná az ember őket, de valójában nagyon
cselesek. Egyszer kutatók arra kértek, hogy fogjak nekik
néhányat. Mi sem egyszer?bb, gondoltam. Láttam, hogy
kijöttek a vízből, "nem igaz, hogy nem futom le őket"
mondtam magamban. De esélyem nem volt rá, hogy az autóból
kiugorjak, máris benn voltak a vízben. Jó, akkor motorról –
jött a mentőötlet –, hát estem én itt akkorákat, hogy
végignyaltam az egész töltésteret. Na, akkor majd csónakkal,
reménykedtem végül. Mint a vöcsök, úgy buktak le a víz
alá, és vártam, vártam, hogy egyszer csak följön. Feljött,
persze öt méterrel odébb. Szóval nem sikerült.



A nyugalom fészke



– Feltételezem, szép számmal akadnak élményei a
munkája során.


– Gyakran figyelem az állatokat, persze úgy, hogy ne vegyenek
észre engem. Télen ez a terep egy kicsit Afrikához hasonlít:
antilopok, zebrák helyett ludak, récék – van belőlük
tízezer. Itt a "nagyragadozók" a sasok. A hiénák,
sakálok megfelelői a szürkevarjak és a szarkák, amelyek
szintén megeszik a dögöt, csak éppen nincs meg hozzá a
megfelelő "szerszámuk" – pusztán a csőrük és a
karmuk. Amint észreveszik a jégre kitett halat, azonnal
megjelennek. A meglehetősen óvatos madarak körbejárják,
megkopogtatják, elkezdik piszkálni az elemózsiát. Majd egyre
idegesebbek lesznek attól, hogy ott az étel, és mégsem tudnak
belőle enni: ezért kiülnek a környező fákra és nekiállnak
károgni. Ha egy helyen sok varjú gyűlik össze és kárognak,
ott dögnek kell lenni. Ezután megérkezik a sas. Elkezdi enni a
halat, itt ő a király. A többi madár pedig mind menekül
előle. De olyan is előfordult már, hogy összedolgozott két
szürkevarjú: az egyikük belecsípett a sas farkába, míg a
másik elcsent előle néhány falatot. A héja a nehéz bárd,
lassan, de keményen súlyt le, a sólyom pedig a villanó penge.

– Ezek szerint nem ritkaság, hogy az állatok
megtréfálják egymást?


– Így van. Amikor először láttam vidrát, "ó
szuper!"– gondoltam magamban. Ott bukott föl-le a vízben,
amikor egyszer csak a távcső látómezejében megjelent a
rétisas. Jellegzetes mozdulattal kitolta a karmait, hogy
megfogja a halnak hitt vidrát. A vidra pedig játszadozott vele,
lebukott a víz alá, a sas pedig nézett: "Hová tűnt?" Egy
helyben verdesett a szárnyával, fordult néhányat, a vidra
megint feljött, a sas újra nekilendült, a vidra meg látta,
hogy jön és az utolsó pillanatban – szinte összecsattantak
a sas karmai – újra eltűnt.



Sirályra cseresznyét?



– A Kis-Balaton a kutatók számára is közkedvelt
terület.


– Épp egy úgynevezett természetvédelmi biomonitoring
folyik: rögzítik egy adott területen a különböző
élőlénycsoportokat érintő változásokat, reakciókat. A
sirály egyébként rendkívüli módon alkalmazkodott a
megváltozott körülményekhez. Míg korábban mocsári, vízi
élőhelyen táplálkozott, mára a mezőgazdaságból is él.
Egyszer a falubeli szőlősgazdák azzal jöttek, hogy a sirály
eszi a cseresznyét a fáról. Saját szememmel győződtem meg
róla, hogy a fészkek körüli területet elborították a
cseresznyemagok. Viszont amikor a gabonaszipoly, azaz a
gabonakártevő rajzik, szinte kizárólag azzal táplálkoznak.
Ilyenkor bizony nagy áldás a mezőgazdaságnak ez a háromezer
pár sirály.

Ehhez a huszadik századi ember által manipulált környezethez
kizárólag olyan fajok tudnak csak alkalmazkodni, amelyek
többféle táplálékot fogyasztanak. Ha az egyik elfogy,
áttérnek a másikra. Ilyen például a róka. A
"specialisták" azonban, az egyféle táplálékon élők,
kipusztulhatnak – mint például a kígyászölyv.

– A külföldieket is idevonzzák a madarak?

– A fajvadászok, "twicherek" célja, hogy minél több
madarat lássanak. Egy előre nyomtatott füzetecskével járják
a vidéket, amibe különböző rublikák vannak: helyszín,
dátum, madárfaj neve. Én láttam, hallottam a hangját, vagy a
csoportból látta, hallotta valaki. De szerencsére nem ez a
gyakori. S remélem, lesz lehetőség arra a jövőben is, hogy
gyermekeink, unokáink is láthassák a vidrát, a kócsagot, a
zsombék többi élőlényét – és gyönyörködhessenek
benne.

Olvasson tovább: