Ez történt

Az izraeli telepépítések ellen 
Európai zsidók levele

Daniel_Cohn-Bendit_Bernard-Henri_L__vyTöbb mint háromszáz ismert európai zsidó értelmiségi írta alá a palesztin területeken történô újabb izraeli telepépítéseket elítélô nyílt levelet – adta hírül a The Guardian brit napilap.  A petíciót egyebek között Daniel Cohn-Bendit, az Európai Parlament zöld frakciójának tagja és Bernard-Henri Lévy francia filozófus is aláírta. Az aláírók kiemelik, hogy Izrael kormányát jobbító szándékkal bírálják, és elkötelezett hívei a zsidó államnak. A palesztin területeken történô telepépítést azonban erkölcsi szempontból elfo­gadhatatlannak, politikai tekintetben pedig károsnak ítélik mondván, a kelet-jeruzsálemi és a ciszjordániai építkezések csak az Izrael-ellenességet növelik. A levél megosztotta az izraeli és az európai zsidóságot.

Ötszörös minimálbér
Gazdag koldusok

Az iráni fôváros koldusai nagyjából 1500 dollárt, azaz 310 ezer forintot „keresnek” havonta – számolt be a Mehr hírügynökség, emlékez­tetve, hogy ez az országban érvényben lévô minimálbérnek nagyjából az ötszöröse. A legtöbb koldus szegény falvakból és külföldrôl érkezik a fôvárosba. A hatóságok naponta 300 koldust és csavargót „gyűjtenek össze” az utcákról, ahonnan menekültszállásokra viszik ôket. Sok hajléktalan virágokat vagy rágógumit ad a járókelôknek az adományokért cserébe. Az irániak többsége pedig úgy gondolja, hogy ha alamizsnával támogatja a rászorulókat, akkor az segít nekik a balszerencse elkerülésében.

A genetika visszaüt
Darwin tudta

A BioScience című szaklapban megjelent egyetemi tanulmány szerint Darwin, aki elsô unoka­testvérét, Emma Wedgwoodot vette feleségül, aggódott 10 gyerekének sorsa miatt, akik közül három még kiskorában meg is halt. Darwin felfedezte a beltenyészet jelenségét, vagyis azt, hogy a „rokon” növények keresztezésével létrehozott utódok leromlanak a többi fajtársukhoz képest. Ezért valószínűleg sejthette, hogy az unokatestvérek közötti – a tudós rokonságában gyakori – frigybôl származó utódok egészségére is negatív hatással lehet a közeli rokonság. Darwin három korán elhunyt gyermekén túl három másik közvetlen leszármazottja valószínűleg meddô volt, ami szintén azt támasztja alá, hogy az unokatestvérek közötti házasság veszélyes és káros.

PARTNEREINK: