Ez történt

ceausescuDoku a diktátorról
Ceausescu Cannes-ban

Húsz évvel dicstelen bukását követôen Nicolae Ceauşescu idén a cannes-i filmfesztiválon tűnik majd fel – írja beszámolójában a legnagyobb példányszámú román napilap. Andrei Ujică, egy 58 éves román rendezô, aki 1981 óta Németországban él, egész estét betöltô dokumentumfilmben mutatja be a volt diktátor tündöklését és bukását. A közel 100 perces film alapvetôen a Román Televízió, illetve a Nemzeti Filmarchívum mintegy ezerórás anyagaiból és dokumentumaiból született. A nézôk sok olyan jelenettel is találkozhatnak majd, melyek eddig soha nem kerültek nyilvánosságra – ígérte a rendezô, aki elmondta azt is: arra törekedett, hogy az eseményeket Ceauşescu szemszögébôl közelítse meg.

Rövidre kell fognia
Chávez twitterezni fog

A hosszú, kimerítô beszédeirôl elhíresült Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette, hogy belép a Twitter mikroblog-szolgáltatás alkalmazói közé. A venezuelai vezetô januárban még „terrorizmusnak” titulálta a rendszer ellen megfogalmazott internetes, Twitter- és SMS-üzeneteket. Számos politikai vezetô alkalmazza a Twittert, például
Barack Obama amerikai elnöknek már 3,8 millió követôje van a mikroblogon.

Meglepő ötletek
Találmánykiállítás Genfben

A feltalálókat sokan még ma is elvont, álmodozó, bohókás figuráknak képzelik. Nos, a genfi kiállítás alaposan rácáfol erre a közhelyre: a kiállított találmányok többsége praktikus, mindennapi eszköz, mint például a fejbiztonsági öv, az üreges hot dog kenyér vagy a rugalmas anyagból készült, babával együtt növekedô babaruha – ami a feltalálók üzleti érzékérôl is árulkodik. A rendezvényen jelen vannak a potenciális gyártók és a szabadalmi eljárások intézésére szakosodott ügynökségek is. A genfi kiállításokon az elmúlt 38 évben bemutatott találmányok 45 százaléka üzleti sikert hozott a feltalálónak: eladták a szabadalmat. Tavaly ezek a szerzôdések 29,6 millió eurót hoztak.

PARTNEREINK: