Menekülnek a felelősségre vonás elől

Sajátos megoldást találtak az Egyesült Államok katolikus püspökei a gyerekkorban papoktól szexuális erőszakot szenvedettek által indított kártérítési perek ellen: immár a hetedik egyházmegye jelentett csődöt, érdekes mód épp mielőtt elindultak volna az első kártérítést követelő polgári peres eljárások.

usa_ifjakTöbb mint 100 ilyen keresetet nyújtottak be Delaware államban, miután két évre felfüggesztették az ügyek elévülését. A döntést az annapolisi püspök, Francis Malooly azzal indokolta, hogy anyagi lehetőségeik korlátozottak, és a csődeljárással lehetővé teszik, hogy minden áldozat igazságosan részesüljön a kártérítésből. A felperesek ügyvédje, Thomas Neuberger bírálta az eljárást, mondván, az egyházmegye el akarja kerülni a felelősségre vonást, és az idősebb vagy beteg áldozatok már nem számíthatnak igazságtételre. Közben az ír katolikus egyház dicstelen közelebbi múltjáról a Ryan-bizottság által megkezdett feltárások után újabb vizsgálat zárult le: egyházi fenntartású bentlakásos intézetekben rendszert képezett a gyerekek és tízes éveikben járó lányok, fiúk kizsákmányolása, a gyermekmunka, a testi, lelki és szexuális abúzus.

PARTNEREINK: