Kereső toggle

Halloween a Fehér Házban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Idén október utolsó napján – hosszú előkészületek után – tizenegy iskolából kiválasztott kétezer lelkes, jelmezbe öltözött gyerek vonult végig a Fehér Ház tornácán, hogy feltehesse a híres „trick or treat” (körülbelül „csokit vagy csalok”) kérdést Barack és Michelle Obamának.

Amerikai szokás szerint ilyenkor a gyerekek az utcákat járják, és minden házba bekopogtatnak, majd a ház lakóinak édességgel kell kínálni őket. Az elnök maga, ha megjelenésével nem is, de ajándékaival biztosan belopta magát a gyerekek szívébe, kosarából ugyanis cukorkák és csokoládék mellett aszalt gyümölcsök és a Fehér Ház főszakácsának süteményei is előkerültek.
Ez utóbbiak feltehetően mind természetes alapanyagokból készültek, köszönhetően Michelle Obama szigorának, aki egyébként nemrégiben egy hulahoppbajnokságot is megnyert. Ô ugyanis nemcsak családja körében őrködik a helyes táplálkozás felett, de előszeretettel népszerűsíti is azt a gyerekek körében. Most erre az alkalomra Macskanőnek, egész pontosan leopárdnak öltözött, míg a Fehér Ház szóvivője, Robert Gibbs Darth Vedernek. A vendégek szórakoztatásáról csontvázzenekar, sétáló fák és hatalmas buborékba zárt pillangók gondoskodtak. Az egész ház narancssárgává vált erre az estére, bejáratát hatalmas pókháló keresztezte, oszlopairól nagy fekete pókok lógtak, körülöttük pedig töklámpások sorakoztak.