„A kutya szeretete közelebb hozza az egymástól eltérő gondolkodású, hivatású, karakterű embereket” – nyilatkozta Garas Dezső, aki eddig csak a háttérből támogatott számára fontos közérdekű ügyeket, most először az arcát is adta egyhez. Az Illatos úti ebrendészeti telepen működő Vigyél Haza Alapítvány jövő évi naptárának eladásából származó teljes bevételt kizárólag a telepen élő kutyák életkörülményeinek, örökbefogadási esélyeinek javítására fordítják.
„David gyerekkora óta küzd a betegséggel, de ennek soha semmiféle befolyása nem volt a pályán nyújtott teljesítményére.” David Beckham ügynöke, Simon Oliveira árulta el, hogy a veterán középpályás kisfiú kora óta asztmás, ezért fotózhatták le inhalálóval a kezében. De betegségét eddig sikerült titokban tartania.
„A befektetői bizalom fenntartása érdekében folytatni kell a szigorú fiskális politikát; ha valaki ezen változtat, a tűzzel játszik” – mondta Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója kedden, a Gutmann Magyarország sajtóbeszélgetésén.
„Az életet és a kialakult magatartásformákat követik a forgalomtechnikai szabályok” – indokolt a minisztérium, miután elfogadta a kormány a KRESZ legújabb módosításait; a mintegy hatvan pont közé az utolsó pillanatban bekerültek a kerékpárosok és az autósok számára is kedvező újdonságok.