A hét eseményei

Intenzívre került
H1N1-gyel fertőződött orvos

Intenzív osztályon kezelnek egy szegedi üzemorvost, aki a H1N1 vírussal fertőződött meg. A Független Hírügy-nökség szerint a doktornő nem adatta be a védőoltást, az új influenzát az egyik betegétől kaphatta el. Az orvosnő a múlt hét közepén került az intenzívre. Ugyanitt kezelnek egy terhes kismamát is, aki szintén a betegség szövődményei miatt szorul orvosi segítségre, és továbbra is válságos az állapota. Feltehetően tőle kapta el a betegséget az intenzív osztály egyik ápolónője is, aki szintén nem adatta be a védőoltást. A járvány miatt hétfőn késő este az összes szegedi klinikán látogatási tilalmat rendelt el az egészségügyi centrum elnöke.

Úgy tűnik
Lassul a globális felmelegedés

A német Der Spiegel magazin szerint az elmúlt tíz évben nem emelkedett a globális átlaghőmérséklet, idén pedig teljesen megállt a felmelegedés. Klimatológusok egyelőre nem tudják ennek az okát. Tudományos körökben a globális felmelegedés az egyik legvitatottabb téma. Egy jelentős klímakutató központ szerverén nemrég feltörtek több száz olyan e-mailt és dokumentumot, melyeket amerikai és brit kutatók osztottak meg egymással. Az eset kapcsán bizonyítást nyert, hogy a klimatológusok egy része manipulálja az adatokat, hogy bebizonyíthassa a globális felmelegedést. A New York Times beszámol egy levelezésről, mely szerint az egyik tudós egy statisztikai trükk segítségével tüntette el a hőmérséklet csökkenésére vonatkozó adatokat. Más e-mai­lek alapján sokan mindent megtesznek, hogy a globális felmelegedéssel egyet nem értő cikkek ne kerüljenek bele a tudományos lapokba.

elbocsatottAz európai pofon
4 millió állás szűnt meg

A gazdasági válság hatására 4 millió állás szűnt meg Európa-szerte, ugyanakkor az európai munkaerőpiacok a várt­nál rugalmasabban reagálnak a válság súlyos hatásaira – áll a munkaerő-piaci bizottság legfrissebb jelentésében. A foglalkoztatás szű­kü­lésének terhét leginkább a férfiak, a fiatalok, az alacsony képzettségűek és a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak viselik. A bizottság szerint a hatást valamennyire csillapította a rövidített mun­ka­i­dő és más módszerek alkalmazása. Azonban bármilyen fontosak is ezek a rövid távú intézkedések, önmagukban nem elegendőek a sikeres kilábaláshoz.

PARTNEREINK: