Mussolini titkosügynök volt

Egy Cambridge-i történész által előásott archív dokumentum szerint Benito Mussolini (képünkön középen) az első világháború idején legalább egy évig az MI5, a brit titkosszolgálat fizetett ügynöke volt – írja a kitekinto.hu. Az akkoriban újságíróként tevékenykedő szocialista Mussolini háborúpárti propagandát folytatott, és olasz veteránokat uszított a háborúellenes tüntetők megverésére.

mussoliniA brit titkosszolgálat 1917-től legalább egy éven át havi 100 font (mai értéken számolva 6000 font, vagyis 1,7 millió forint) támogatást nyújtott az akkor már politikai pályára készülő Mussolininek. Az összeg folyósítását Sir Samuel Hoare képviselő, az MI5 római szervezetének vezetője hagyta jóvá. A The Guardian szerint Nagy-Britannia minden bizonnyal azért támogatta az újságíróként dolgozó Mussolinit, mert azt remélte, hogy az általa folytatott propaganda segíthet meggyőzni az olasz közvéleményt a központi hatalmak elleni háború folytatásának szükségességéről. Mussolini a propagandatevékenység mellett a háborúellenes tüntetők ellen uszította a veteránokat. Mussolini a brit titkosszolgálat támogatásából tartotta fent szocialista lapját, az Itália Népét, és szervezte a háborúellenes tüntetők elleni akciókat. A dokumentumokat megtaláló Peter Martland cambridge-i történész szerint a brit titkosszolgálat bőkezű támogatásából a majdani duce politikai tevékenysége mellett nőügyeit is finanszírozni tudta.

PARTNEREINK: