A Versenyben – magyar design a világpiacon című kiállítás megnyitójával vette kezdetét az október 11-ig tartó Design Hét Budapest programsorozata múlt héten az Erzsébet téri Design Terminálban. A tematikus hét célja, hogy koncentrálva és élményszerűen mutassák be a hazai design értékeit és lehetőségeit, emellett felhívják a közönség figyelmét az általa kínált esélyekre.
Látogatható tervezői stúdióktól, workshopoktól finn, svéd, török, svájci bemutatókig, előadásokig, művészpiacig és gyermekprogramokig sok mindenről szól a hét programja. A hatodik alkalommal megrendezett, tavaly 60 ezer látogatót vonzó programsorozat témája ezúttal a kreatív energiák, kapcsolódva az Európai Unió által meghirdetett kreativitás és innováció évéhez. Az egykori buszpályaudvar épületében helyet kapó kiállítás magyar tervezők közreműködésével létrejött, a nemzetközi színtéren sikeresen helytálló termékekből mutat be válogatást. A design változatos területeiről gyűjtött anyagban megtalálhatók ismert (Richter Gedeon Zrt., Ajka Kristály) és feltörekvő (Etalon Akusztika Kft., SPB Műszaki Fejlesztő Kft.) hazai vállalatok világszínvonalú termékei: korszerű gyógyszercsomagolások, ólomkristály poharak, csúcstechnológiájú hangfalak vagy ügyfélirányító rendszerek. A bemutatott termékek közül nem hiányoznak a számítógépes játékok, animációk, de a formabontó betűtípusok sem. A kiállítás kísérőrendezvényeként az épület előtt mutatkoznak be a világ legnagyobb formatervezési díja, a kétévente Koppenhágában kiosztott INDEX Award 2007-es nyertesei.