Kereső toggle

A SkyEurope csődje

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Utasok ezrei rekedtek európai reptereken kedden, miután a SkyEurope keddre virradóra jelezte: valamennyi járatát azonnali hatállyal felfüggeszti. A társaság szóvivője közölte: senkit nem tudnak elszállítani. A Malév kedden azt közölte az MTI-vel, hogy 99 eurót kér egy útért bármely célállomásról Budapestre a SkyEurope jegy felmutatásával. A Prágába utazók, vagy onnan indulók ugyancsak 99 euróért kaphatnak repülőjegyet 10 olyan célállomásra, ahová a Malévnak menetrend szerinti járata van.

Ezekre az utakra a Malév a budapesti bázisán keresztül szállítja az utasokat. A 700 főt foglalkoztató, 10 gépből álló flottát üzemeltető SkyEurope június 22-én jelentette be, hogy bírósági védelmet kért a hitelezőktől, de nem fizetésképtelen. A védelmet megkapta Szlová- kiában, azóta tárgyalt a lehetséges befektetőkkel. A tárgyalásokra és pénzügyi kötelezettségeinek átstrukturálására három hónapot kapott. A SkyEurope közlése szerint 2008-ban 3,6 millióan utaztak a társasággal. A légi közlekedés úgynevezett fapados – olcsójegyes – ágazatának másik térségi központú nagy szereplője, a WizzAir az utóbbi 12 hónapban 7 millió utast szállított, a piacvezető Ryanair járataira pedig 60 millióan foglaltak helyet tavaly.