A hét eseményei

Mozgalmas év
Nehezebb lesz közlekedni a fővárosban

Augusztus 21-e után több közlekedési változás is lesz Budapesten a Margit híd felújítása miatt. A Margit körúton haladók a Bem József utcán, illetve a Török utca – Üstökös utca útvonalon juthatnak le a rakpartra, hogy az Árpád híd felé haladhassanak. Becslések szerint az Erzsébet híd és az Árpád híd a Margit híd forgalmának 30-40 százalékát veszi majd át, ezért a pesti hídfőnél kettőről háromsávosra növelik a Váci utat, Budán pedig a Szentendrei út és a Pacsirtamező utca Árpád hídra vezető sávelosztása megcserélődik. A munkálatok várhatóan 2011 márciusáig tartanak, de a forgalomnak 2010 augusztusában szeretnék visszaadni a hidat.

Zene az oktatásban
Mozart és a matek

Mozart zenéjére még a matekozás is jobban megy – állítják egy közelmúltban lezajlott kínai matektábor vezetői és résztvevői. Egy a sanghaji helyi önkormányzat által nemrégiben szervezett matektáborban próbára tették Mozartot is a matematikában. A tábor egy része feladatmegoldás közben mindig Mozart zenéit hallgatta, míg a kontrollcsoport nem hallgatott semmit. A zenei stimulációban részesült csoport pontjai 62, míg a többieké csak 14 százalékkal nőttek. Ez az eredmény arra enged következtetni, hogy érdemes lenne elgondolkodni a zene szerepéről az oktatásban.

Nyugat-Ukrajna
Szűz Mária jelent meg egy fatörzsön

Az ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében található Malij Hvozdec falu lakosai azt állítják, hogy Szűz Mária arcképe jelent meg az egyik kőrisfa törzsén. Kezdetben a fán csak egy furcsa moharajzolat jelent meg, a helyiek csak később vették észre, hogy az a Szűzanya arcképe – írja az UA Reporter internetes hírportál. A kőrisfa néhány nap elteltével valóságos zarándokhellyé vált. Közel százan érkeznek ide naponta, és hisznek benne, hogy Szűz Mária megszabadítja őket a gondjaiktól és a betegségeiktől, de eddig gyógyulásokról nem érkezett jelentés. A fa köré virágokat raknak, gyertyákat gyújtanak, a papok pedig istentiszteleteket tartanak a fa mellett.

PARTNEREINK: