Kereső toggle

A hét eseményei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Gárdistának öltözött az EP-képviselő
Szerelőnek nézték Brüsszelben
Az atv.hu értesülése szerint szerelőnek nézték Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselőt Brüsszelben, az Európai Parlament épületében. Szegedi az első ülésnapon a néhány nappal korábban betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg új munkahelyén. A gárdista öltözet – fekete nadrág, fehér ing, fekete mellény, napellenzős sapka – egyes képviselőkben felháborodást váltott ki, mások viszont teljesen félreértették: az atv.hu fideszes forrásból úgy értesült, hogy Szegedit több ízben is „leszólították” az irodaházként is funkcionáló épületben, mert azt gondolták, valamiféle szerelő.

A partizánvezér terrorja
Feltárják Tito rémtetteit
Szeptemberben megkezdi munkáját az a szerb állami bizottság, amelynek feladata számba venni a titói megtorlások áldozatait, s feltárni a sírjaikat – jelentette a szerb sajtó. Több száz helyen voltak kivégzések - akadt olyan, ahol csak négy-öt embert öltek meg, de például a dél-szerbiai Nisben 800 és 1000 között volt az áldozatok száma, Belgrádban pedig több ezer. Szakemberek mintegy 80 ezerre teszik azoknak a számát, akiket 1944 és 1946 között bírósági döntés nélkül kivégeztek, mert a kommunista rendszer ellenségeinek ítélték őket.

Focifesztivál
Dekázási világrekord
Ötödik alkalommal rendezték meg Kaposváron a Youth Football Festivalt a múlt héten, a gyermek- és ifjúsági foci egyik legnagyobb nyári eseményét. Idén a McDonald’s támogatásával a szervezők Guinness- rekordra is készültek: megdönteni az együtt dekázás világcsúcsát. 22 ország 1200 futballistája és focikedvelője gyűlt össze a kaposvári Rákóczi Stadionban, hogy legalább 15 másodpercig együtt dekázva megdöntsék a 2007-ben Bécsben felállított rekordot. Az akkori 627 fős csúcsot jóval túlszárnyalva közel 800-an (egészen pontosan 792-en) emelgették a labdát. Az újdonsült rekorderek emlékül megtarthatták a labdákat, és a részvételről személyre szóló oklevelet is kaptak.