Azt mondták

„A száraz idő miatt idén akár harminc százalékkal csökkenhet a kalászosgabona-termés a tavalyihoz képest" - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Búzából a gazdálkodók várhatóan három és félmillió tonna termést takaríthatnak be, ez mintegy kétmillió tonnával kevesebb a tavalyinál.

„Kőolajunk még száz évig kitart!" - állítja Gholam Nozari, iráni olajügyi miniszter.

coppola„Olyan vagyok, mint egy nyugdíjba vonult üzletember" - A legendás Francis Ford Coppola a család és művészet viszonyáról mesélt fekete-fehér drámájában a 62. cannes-i filmfesztiválon. Tetro című mozija nyitotta a Rendezők kéthete elnevezésű szekciót.

„Carlo Ancelotti emberi és edzői tulajdonságai kivételesek. Nagyszerű edző. Kiváltságnak érzem, hogy olyan ember kezei alatt dolgozhattam, mint ő." David Beckham, az AC Milan kölcsönben játszó középpályása is megszólalt 2009 legnagyobb edző-átigazolási ügyében. Szerinte a Chelsea Carlo Ancelotti személyében a legnagyobbak egyikét szerezheti meg, akikkel valaha együtt dolgozott.

„Az internet a sajtó halála. A blogok egyszerűen felfalják életterét, ami félelmetes" - mondta az El País című spanyol napilapnak Ben Affleck. Jóslata szerint valószínűleg A dolgok állása (State of Play) című film az utolsó alkotás, amely szerkesztőségben játszódik. Russell Crowe-val együtt ő a főszereplője az azonos című brit minisorozat filmre adaptált változatának.

PARTNEREINK: