Megtámadta a moldovai elnöki hivatal épületét kedden Kisinyovban a hétvégi parlamenti választás eredménye ellen tüntető több ezer fős tömeg. Halálos áldozata is van a zavargásoknak: egy nő meghalt a parlament lángokban álló épületében – jelentette a moldovai központi televízió. A főváros központjában az ellenzék felhívására összesereglett, tízezer fősre becsült tömeg összecsapott az elnöki hivatal védelmére kirendelt rendőri egységekkel.
A tüntetők közben kövekkel bevertek több ablakot, és a helyszínen fellelhető valamennyi mozdítható tárgyat megragadva támadták az épületet. Vlad Filat, az ellenzéki Moldovai Liberális Demokrata Párt vezetője felszólította támogatóit: naponta tartsanak hasonló tüntetéseket, amíg semmisnek nem nyilvánítják a választások eredményét, amelyet az ellenzék szerint meghamisítottak. A Moldovában hatalmon lévő Európa-barát kommunisták több mint 50 százalékos eredménnyel abszolút többséget szereztek a vasárnapi parlamenti választásokon. A központi választási bizottság a szavazatok 97 százalékának a feldolgozása alapján tette közzé ezt az eredményt hétfőn. A kommunistáknak várhatóan 61 vagy 62 képviselői helyük lesz a 101 tagú parlamentben. A káosz közben a moldovai kormány és ellenzéke megállapodott a szavazatok újraszámlálásában.