CHRISTINE Lagarde francia pénzügyminiszter megerősítette szándékát, miszerint iszlám bankok nyithatnak fiókokat Franciaorszában.
Várhatóan 2009 júniusáig engedélyt adnak legalább három nagy bank – a Qatar Iszlám Bank, amely már leányvállalatot működtet Londonban, a Kuwait Finance House és az Al-Baraka Iszlám Bank, amely a perzsa-öböli Bahrein olajkirályság bankja – működésére. A bankok célcsoportja a Franciaországban élő ötmillió muzulmán. Vonzó piacról van szó: egy 2008 májusában készült közvélemény-kutatás szerint 500 ezer muzulmán érdeklődik a sariát figyelembe vevő kölcsönök iránt. „A fő akadályt az iszlám pénzügytől való félelem jelenti, mivel az vallási elvárásokhoz és a terrorizmus pénzügyeihez kapcsolódik” – helyteleníti a kialakuló helyzetet Elyes Jouini a Paris-Dauphine-i közgazdasági egyetem professzora. Az egész világra kiterjedő gazdasági válság összezavarta az eddigi szereposztást. New Yorktól Hongkongig dollármilliárdokat vonnak ki a Perzsa-öböl olajkirályságai a pénzpiacról. „A cél – különösen a krízis jelenlegi időszakában – ennek a gazdagsának egy részét idehozni. Rá vagyunk utalva, hogy Párizsból egy nagy leszállópályát hozzunk létre az iszlám pénzügyi világ számára” – mondta a francia gazdasági miniszter a második alkalommal megrendezett iszlám pénzügyi fórum megnyitóján.