Támadással provokálja az al-Kaida Obamát

Az iszlamista terrorszervezet hamarosan tesztelheti az új elnököt – hírszerzési információk szerint az al-Kaida támadási szándékáról beszámoltak a G20 hétvégi, washingtoni csúcs résztvevőinek is.

obama_nyilatkozik

Közben Barack Obama arról beszélt a CBS-nek, hogy nemzetbiztonsági kabinetje mielőbbi összeállítását tekinti egyik legfontosabb feladatának. A DebkaFile értesülése szerint az al-Kaida jemeni bázisa november 9-én direktívát adott ki az arab térség összes „harcosának”, amelyben előre jeleztek egy olyan műveletet, amely „megváltoztatja a politikai és gazdasági életet”, és amely „sokkal nagyobb lesz szeptember 11.-énél”. Az elkövetők állítólag bin Laden utasításaival a zsebükben már úton vannak Amerikába. A szervezet egyébként „az iszlám elárulásával” vádolja Obamát. Az új merényletet az Egyesült Államokban vagy valamely kulcsfontosságú amerikai célpont ellen Európában, a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában követnék el. Barack Obama megválasztása óta első tévéinterjújában a CBS televízió 60 Minutes című műsorában közölte: „az al-Kaidát egyszer s mindenkorra ki kell iktatni”. Amerika biztonsága érdekében kulcsfontosságú lenne elkapni vagy megölni Oszama bin Ladent, aki szerinte nemcsak jelkép, hanem operatív vezetője egy olyan szervezetnek, amely amerikai célpontok elleni támadásokat tervez.

PARTNEREINK: