Több a dollármilliomos, mint a magyar

A Capgemini és a Merrill Lynch tanulmánya szerint tavaly 10,1 millió volt a dollármilliomosok száma a világon, 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ennél nagyobb mértékben, majdnem 9 százalékkal nőtt azok száma, akiknek több mint 30 millió dollárjuk van – ők 103 ezren vannak –, míg a többiek átlagos vagyona tavaly először lépte át a 4 millió dolláros határt.

feliratok

Az újdonsült millio­­mosok főként a feltörekvő országokból kerültek fel a listára, közel 23 százalékkal több indiai, mintegy 20-20 százalékkal több kínai és brazil. A legtöbb milliomos – 3,3 millió – továbbra is Észak-Amerikában van, majd Európa következik 3,1 millióval, végül az ázsiai–csendes-óceáni térség 2,8 millióval. A World Wealth Report szerint az európaiak és a dél-amerikaiak főként művészetekre költik pénzük jó részét, az ázsiaiak és a közel-keletiek az ékszert, az észak-amerikaiak a luxusutazást és a luxusjárműveket kedvelik.

PARTNEREINK: