Kereső toggle

Könyvfesztivál: 60 ezer látogató

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Minden eddigi látogatói rekordot megdöntött a XV. Budapesti Nemzetközi
Könyvfesztivál – mondta Zentai Péter László fesztiváligazgató.

– Jóval több mint hatvanezer érdeklődő volt kíváncsi a könyves seregszemlére.
A díszvendég, Bret Easton Ellis amerikai író beváltotta a hozzá fűzött
reményeket: az eddigi világsztároktól eltérően huszonéves rajongók ezreit
csábította a fesztiválra. Az Amerikai Psycho és a Nullánál is kevesebb
szerzőjével megtartott programokon fiatal olvasók tömegei vettek részt,
dedikálásain pedig hosszan kígyózott a sor” – tette hozzá. „A díszvendég ország,
Kína egyik magas szintű állami képviselője a rendezvényen jelentette be, hogy
támogatási alapot hoznak létre magyar szerzők műveinek fordítására” – emelte ki
a fesztiváligazgató, és a Kína és Tibet közötti feszültségre utalva örömét
fejezte ki, hogy az emberek nem a kultúrán kérték számon a politikát, azaz hogy
a könyvfesztivált elkerülték az ezzel kapcsolatos atrocitások.