Kereső toggle

Franciaorszag egy másik Sarkozy lábai előtt hever

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár a franciák már rég kiszerettek energikus, reformgondolkodású elnökükből,
Nicolas Sarkozyből, „beleestek” huszonéves fiába, aki egy gazdag párizsi
elővárosban ötletes kezdeményezéssel állt elő.

Aranyszőke fürtjeivel és káprázatos mosolyával Jean Sarkozy úgy néz ki, akár
egy filmsztár, ráadásul legutóbb kiderült, hogy apja politikai ambícióit is
örökölte. Eközben a múlt héten újra több ezer diák és tanár vonult a francia
utcákra, hogy tiltakozzanak Nicolas Sarkozy államfő ellen, aki le akarja
csökkenteni az oktatásban dolgozók számát. A korábban a színészkedéssel is
kacérkodó 21 éves Sarkozy-utód azt akarja bebizonyítani, hogy nem mindenki van
apja gazdasági intézkedései ellen, ezért Párizs egyik gazdag elővárosában,
Neuillyben elindította a „fiatal csütörtökök” nevű sorozatot, amelynek keretében
kávézókban fiatal konzervatívok kérdezhetnek prominens kormánytagokat és híres
meghívottakat. „Az a célom, hogy megmutassam a fiataloknak: részt vehetnek a
politikában” – mondta a Sorbonne-on tanuló Sarkozy fiú.