Kereső toggle

Elment a Hollywoodi nagyágyú

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szerette a romantikát, a mély érzelmeket, de tudott kőkemény filmeket is
készíteni. Így fért meg egymás mellett a hétfőn 73 éves korában Los Angelesben
elhunyt amerikai filmrendező, Sydney Pollack életművében egymás mellett A
keselyű három napja és az Aranyoskám, A lovakat lelövik, ugye?
és a Távol
Afrikától
.

Az orosz zsidó bevándorlóktól származó Pollack 1934. július 1-jén jött a
világra az Indiana állambeli Lafayette-ben. 1969-ben készítette el első
maradandó munkáját: A lovakat lelövik, ugye? című filmet Jane Fonda
felejthetetlen alakításával. Ezekben az években kezdődött hét filmre szóló
együttműködése Robert Redforddal, aki egyben egyik legjobb barátja volt a
magánéletben is. Redford volt a főszereplője többek között A keselyű három
napjá
nak és a hét Oscar-díjjal kitüntetett Távol Afrikától (1986)
című Karen Blixen-adaptációnak, továbbá emlékezetes duettet alakított Barbra
Streisanddal az Ilyenek voltunk-ban (1973). Az 1990-es évektől, amikor
rendezőként elkerülte a siker, elsősorban producerként jeleskedett (A
tehetséges Mr. Ripley, Hideghegy
). 2004-ben ő volt az első, aki játékfilmet
forgathatott a New York-i ENSZ-palotában: ez volt az egyik utolsó munkája.