Kereső toggle

Boncasztalon tért magához, majd ismét meghalt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Három nap alatt kétszer is meghalt egy román asszony: először egy ápolónő
tévedéséből távozott idejekorán az élők sorából, másodszor viszont már
valóságosan is elhunyt.

Az egyedül élő cernavodai asszonyra lakásában bukkantak rá a tűzoltók, akiket
a szomszédok riasztottak szombaton. A segítség éppen időben érkezett volna,
hiszen az agyvérzést szenvedett asszony ugyan öntudatlan állapotban, de életben
volt még. Csakhogy a helyszínre riasztott mentő ápolónője alapos vizsgálat
nélkül nyilvánította halottnak a 84 éves beteget. A feltámadás „csodája” a
kórbonctani intézetben történt. Itt a rendőrök fényképeket készítettek az
„elhunytról”, hogy kinyomozhassák, mi idézte elő pontosan a halálát. A vaku éles
villanása azonban magához térítette az eszméletlen asszonyt, akit azonnal
kórházba utaltak. Sajnos, a csoda ezúttal is csak három napig tartott, mert az
idejekorán halottnak nyilvánított beteg hétfőn valóban elhunyt. A román
egészségügyi minisztérium államtitkára bejelentette, hogy az ügyben vizsgálatot
indítottak. Az ápolónő már elismerte tévedését, és benyújtotta lemondását. Ha az
illetékes hatóságok vétkesnek találják, akkor örökre megvonhatják tőle
szakmájának gyakorlási jogát.