Kereső toggle

Azt mondták

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A mi gyászunk nem hasonlítható semmihez. Későn házasodtunk, későn
született gyerekünk is, és ő volt az egyetlen számunkra, akit most
elvesztettünk”

– mondta Li Ping, akinek 8 éves lánya a földrengés közben összedőlt
iskolában halt meg. A múlt hét hétfői földrengés áldozatai között sok a gyermek
Kínában.

„Csak néhány karcolás esett a motoron. A pálya mellett lévő fotósoknak
biztos jó napjuk volt”

– viccelődött Michael Schumacher, aki újabban a motorsportban
próbálgatja magát. A hétvégén benevezett a német motoros bajnokság oscherslebeni
futamára, ahol az első versenyen a 28. lett, míg a második futamon felbukott
motorjával és kiesett. A 39 éves pilóta kijelentette: az esés nem ijesztette
meg, úgyhogy továbbra is motorozni fog.



„Nekem tehát személyes érdekem fűződik a Magyar Gárda fennmaradásához”

–hangoztatta Mónus Áron az ügyészség kontra Magyar Gárda polgári
perben, aki azt is sérelmezte, hogy Hitler Mein Kampfjának általa készített
fordítását lefoglalta a magyar rendőrség.



„Túlságosan magas Magyarországon a szociális-jóléti kiadások mértéke; az
efféle juttatások odaítélésekor jobban figyelembe kellene venni a rászorultság
elvét”

–mondta Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elnöke
kedden Budapesten.



„Teszek a kritikákra”

–mondta Harrison Ford a cannes-i filmfesztiválon az Indiana Jones 4.
részére kapott megjegyzésekre reagálva, a német Bildnek adott interjújában, aki
– bár kevésbé kalandos az élete, mégis – ugyanolyan régimódi fickónak tartja
magát, mint az általa megformált Indiana Jones.