Megszüntetnék a tankötelezettséget

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt javasolja az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak: a szakképző iskolák esetében szüntessék meg a 18 éves korig tartó tankötelezettséget.

A szakszervezet javaslata szerint csak addig kelljen iskolába járni valakinek, amíg az első szakképesítését meg nem szerzi. A PDSZ szerint erre azért van szükség, mert a szakképzőkben van a legtöbb erőszakos eset. Másik javaslatuk, hogy az erőszakos diákot átmenetileg – egy megfelelő vizsgálatot követően – ki lehessen tiltani az iskolából, vagyis magántanuló legyen akár a tanév végéig, akár addig, amíg más iskola be nem fogadja. „Tudatosulnia kell a gyerekben, hogy amit tett, az tűrhetetlen. Ha örökre kitiltjuk, akkor később nem lesz esélye az integrációra, viszont a közösséget is védeni kell” – mondta Kerpen Gábor, a szakszervezet elnöke. A PDSZ a törvénymódosítás mellett egy újfajta képzés bevezetését is javasolja: itt szülők, diákok, pedagógusok, iskolafenntartók együtt tanulhatnának konfliktuskezelési technikákat.

PARTNEREINK: