Számok

253 millió forintra – ez a kamatokkal a mai napig közel 500 milliót jelent – biztosította magát az a magyar férfi, aki 2001 őszén a családjával és ismerőseivel a görögországi Tolo városába utazott. Miután hat biztosítóval kötött nagyértékű biztosítást, azt akarta elhitetni, hogy meghalt. Évekig bujkált, végül elfogták – számolt be Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója.

60 ezer új rákost diagnosztizálnak évente Magyarországon. A kilencvenes évek vége óta folyamatosan csökken a rákos megbetegedések okozta halálozások száma, de még mindig évente 50-60 ezer új beteget regisztrálnak. 2006-ban 34 ezren haltak meg valamilyen daganatos betegségben.

500 001 eurós kártérítést követel Európa első számú diszkont légitársaságától, az ír Ryanairtől Nicolas Sarkozy és új neje, Carla Bruni, mivel fotóikat jóváhagyásuk nélkül alkalmazták egyik reklámanyagukban. Sarkozy mindössze egy eurót kér, Bruni a fennmaradó félmilliót.

ryanair

215 százalékkal keresnek többet Magyarországon azok, akik diplomával rendelkeznek, szemben a „csak” érettségivel bírókkal. Ez az arány ráadásul egy OECD-felmérés szerint az egyik legkiemelkedőbb. Habár szinte mindenhol van különbség a bérek között, mégsem akkora, mint nálunk.

9 halálos áldozata van eddig a heves esőzések okozta földcsuszamlásoknak és áradásoknak Brazíliában. Rio de Janeiróban hétvégén kezdetét vette a több ezer turistát vonzó karnevál, de az időjárás idén nem kedvezett a karneválra érkezőknek. A Riótól 70 kilométerre fekvő Petropolis városában egy óra alatt 13 milliméter eső esett.

2025-ig új atomerőmű épülhet Magyarországon. A kormány által a parlament elé terjesztett új energiapolitikai koncepció szerint új atomerőművet kell üzembe helyezni 2020–2025 között Pakson, a régi blokkok kiváltására.

PARTNEREINK: