Kereső toggle

Jólesik bemártani az illegális szoftverhasználót

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az év elején az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH) megkötött
együttműködési megállapodás óta jelentősen megnőtt az illegális
szoftverhasználat ellen küzdő BSA- (Business Software Alliance) forródrótra
érkező bejelentések száma.

A BSA-forródrótra érkező bejelentések zöme versenytársaktól érkezik, akik úgy
érzik, hogy az illegális szoftverhasználat jelentős negatív kihatással van cégük
helyzetének, versenyképességének alakulására. Korábban elbocsátott alkalmazottak
is szerepelnek a bejelentők között, akik volt munkahelyük
szoftvergazdálkodásának anomáliáit sérelmezik. A BSA és az APEH közötti
együttműködés keretén belül a szervezet célja, hogy a következő három-négy évben
a magyarországi illegális szoftverhasználat arányát a jelenlegi 42 százalékról
az európai uniós átlagra (amely jelenleg 36 százalék) csökkentsék, az APEH pedig
az illegális szoftverhasználattal kapcsolatos adóelkerülő tevékenységeket
felderítse. A két szervezet együttműködése kiterjed az adóellenőrök
szoftverlicencekkel kapcsolatos képzésére, a közvélemény széles körű
tájékoztatására, továbbá a BSA által kidolgozott szoftvernyilvántartási
ajánlásnak az APEH általi szakmai véleményezésére.