Kereső toggle

Számok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

4 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel zárta a magyar válogatott a
belgrádi kick-box világbajnokságot. Debreczeni Dezső élete hetedik vb-aranyát
szerezte meg, ez eddig senkinek nem sikerült a sportág történelmében.

11207 fizetős napilap jelenik meg a világon jelenleg, számuk 2006-ban
3,46 százalékkal, 2002 óta 17,67 százalékkal emelkedett.

15 százalékos létszámleépítést eszközöl összesen ebben az évben a Magyar Telekom,
ez 1800 főt jelent. Ez az elbocsátás 24 milliárd forint végkielégítéssel
kapcsolatos ráfordítást igényel, míg az ez évi összes elbocsátás éves szinten 13
milliárd forint megtakarítást jelent.



3-4 milliárd forintos évi megtakarítás érhető el nemzetgazdasági szinten
az 1 és 2 forintos pénzérmék bevonásával – közölte Simor András, a Magyar
Nemzeti Bank elnöke hétfőn Budapesten. Az érmék 2008. márciusi kivonását az
elnök a forgalomból való „kicsapódásuknak”, valamint a névértéküket meghaladó
előállítási költségnek tulajdonítja.



800 ezernél is több rokkantnyugdíjas van Magyarországon a KSH adatai
szerint.



73 ezer forint pluszt jelent jövőre a 13. havi nyugdíj. A nyugdíjminimum
új összege 28460 forint lesz.



30 milliárd forinttal többet költ a családokra a kormány 2008-ban. Ezzel
az emeléssel az ellátásokat szinten lehet tartani – mondta Lamperth Mónika
szociális miniszter a parlamentben.



8 évnyi börtönbüntetésre ítélte a bíróság Banglades egyik leggazdagabb
családját. Ahmed Akbar Sobhan, felesége, valamint három fiuk egyaránt 8 évet
töltenek majd börtönben adócsalás miatt.



500 méteren át tolt maga előtt egy autót az InterCity Nagypeterdnél. Az
autós a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre. A tűzoltók másfél órán át
küzdöttek, hogy kiszabadítsák a roncsból azt a sofőrt, aki csodával határos
módon túlélte a karambolt.