Újra dobbant a szív

Egy New York-i tinédzser fiú szíve négy nappal a leállása után ismét elkezdett dobogni. A tizenhét éves Daniel Walker edzés közben esett össze egy tornateremben, majd napokig élet és halál között volt. Orvosai már a transzplantációt fontolgatták, addig is géppel tartották életben. A fiú szíve azonban négy nappal a kórházba szállítás után újra dobogni kezdett. „Csoda történt, mást nem lehet rá mondani” – állítja Dr. Abeel Mangi, Walker szívsebészeinek egyike a New York-i Presbiteriánus Kórházban. A fiú apja szerint isteni beavatkozás történt. „Isten a fiamra tette a kezét, és újra erőt adott neki” – mondta az ötvennyolc éves William Walker. Az orvosok szerint ez az első eset, hogy valaki ilyen módon túlélt egy ilyen mértékű keringés-összeomlást.

orvosinjekciomutetoperal_742222

PARTNEREINK: