2013. 03. 14. (XVII/11)
Lapzártánkkal egy időben kezdődik a konklávé a Vatikánban, amely meg-választja a lemondott XVI. Benedek utódját. A pápaválasztás jelenleg érvényes rendjét II.
2013. 03. 08. (XVII/10)
Legfanatikusabb hívei messiásként tisztelték, míg az ellenzék hatalmával visszaélő, öntömjénező gazembert látott a kedden elhunyt Hugo Chávez venezuelai elnökben.
Megdöbbentő lépésre szánta el magát Argentína: a dél-amerikai ország vezetése Iránnal közösen akarja kivizsgálni az argentin zsidó közösség Buenos Aires-i székháza ellen 1994-ben elkövetett merényletet, annak ellenére, hogy korábban m
A tervek szerint március 20-án érkezik háromnapos látogatásra Izraelbe Barack Obama, aki az út során rövid kitérőt tesz Jordániába és Ramallahba is.
Megrendült az osztrák szélsőjobb helyzete Karintiában, az egykor Jörg Haider vezette mozgalom központjaként ismert tartományban.
„Vérszomjuk kielégítésében látszólag örömüket lelték.
Bár a Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök által vezetett jobbközép koalíció váratlanul jól szerepelt a múlt heti választásokon, az olasz igazságszolgáltatás hamar gondoskodott arról, hogy Berlusconi ne tudjon sokáig örülni a s
Nem sietik el a bíborosok azt, hogy bezárkózzanak a Sixtus- kápolnába. „A pápaválasztásnál is fontosabb, hogy megismerjük az egyház helyzetét” – fogalmazta meg sokak véleményét Francis George chicagói érsek. Bár XVI.
2013. 03. 01. (XVII/9)
Pápaválasztó bíboros nélkül maradt Nagy-Britannia, miután hétfőn Keith O’Brien bíboros, Skócia első számú katolikus vezetője azonnali hatállyal lemondott pozíciójáról.
Igazi patthelyzet lett a vasárnap és hétfőn megtartott olasz parlamenti választások eredménye.
Tizenegy nap alatt kilenc európai és közel-keleti ország – az új amerikai külügyminiszter nagy lendülettel kezdte meg első hivatalos körútját.
Eurómilliárdok ígéretével tért haza Viktor Janukovics, aki február 25-én, pontosan államfővé választásának harmadik évfordulóján látogatott Brüsszelbe.
„Köszönet Önnek ezért a becsületes és felelősségteljes lépésért” – e szavakkal üdvözölte a Duma szóvivője Vlagyimir Pehtyin lemondását múlt szerdán, miközben a párttársak állva tapsoltak (ha nem is túl hosszan).
Imádsággal és csomagolással töltötte utolsó előtti napját a Vatikánban XVI. Benedek pápa, aki lapzártánk idején tartja utolsó nyilvános audienciáját.
2013. 02. 22. (XVII/8)
„Nem állt szándékomban megölni” – állította kedden a bírósági tárgyaláson ismételten zokogásban kitörő Oscar Pistorius, akit barátnője meggyilkolásával vádolnak.
Gyakorlatilag az egész Európai Unió értetlenül áll az egyre gyűrűző nemzetközi húsbotrány előtt.
Huszárvágással vetett véget a román kormányfő a székely zászló körül kialakult diplomáciai vitának: a magyar Parlament után a román törvényhozás épületére is kitűzik a székely zászlót, ezzel bizonyítva, hogy nincs ellenségeskedés a ké
Az al-Dzsazíra televíziót közel egy évtizeden át sokan a független újságírás arab példájaként méltatták. Az utóbbi időben azonban több tehetséges újságíró távozott a csatornától arra hivatkozva, hogy a műsorok objektivitása mára már egyértelműen...
Lassan csillapodnak a kedélyek a múlt pénteki cseljabinszki meteorbecsapódás óta. Az hamar kiderült, hogy a legújabb meteor nagyságát csak a tunguzi eset múlja felül, az viszont, hogy miért is nem vette észre az orosz légvédelem a kozmosz felől...
A tervek szerint előrehozhatják a pápaválasztó konklávé időpontját, mert XVI. Benedek utolsó audienciáján, február 27-én már gyakorlatilag valamennyi bíboros Rómában lesz.
2013. 02. 15. (XVII/7)
Közel harminckét év telt el azóta, hogy 1981. május 13-án Mehmet Ali Agca a római Szent Péter téren két lövéssel megsebesítette II. János Pál pápát.
Nem a kompromisszumkészség jellemezte Barack Obamát az Államok helyzetéről mondott beszédében. Az amerikai elnök határozott, egyesek szerint agresszív hangvételű értékelésében a gazdaság élénkítésére összpontosított.
Az uniós hústermékek importjának teljes felfüggesztését fontolgatják az angolok, miután két hónapon belül a második lóhúsbotrány robbant ki Nagy-Britanniában.
A forradalom óta legsúlyosabb krízisét éli Tunézia, ahol saját otthona előtt lőttek le egy ellenzéki vezetőt múlt szerdán.
Diplomáciai vita alakult ki Románia és Magyarország között a székely zászló erdélyi intézményekre való kitűzése kapcsán.
Észak-Korea megerősítette, hogy a korábbi ENSZ-határozatok ellenére végrehajtotta harmadik kísérleti atomrobbantását.
2013. 02. 08. (XVII/6)
Túlnyomó többséggel szavazta meg kedden a brit parlament alsóháza a melegházasságról szóló törvényjavaslatot.
Elnökségének legnagyobb társadalmi válsága idején látogatott Németországba Mohamed Murszi egyiptomi elnök, aki arra számított, hogy a németek a keblükre ölelik, és elengedik országa tartozásait.
„Éljen Franciaország! Éljen François Hollande!” kiáltásokkal köszöntötték az észak-mali Timbuktuban a francia államfőt, aki elűzte a várost hosszú hónapok óta terrorizáló szélsőséges iszlamista lázadókat.
Ideológiai szinten orvosolná az európai szuperállam a főként gazdasági nehézségek által generált, elharapózó euroszkepticizmust.