Külföld

A Gorilla ketrecében

Hetek Online — Thu, 02 Feb 2012 13:00:26 +0100

Az elmúlt hetekben a szlovák médiában a gorilla szó a leggyakrabban ragozott kifejezés. Utcai demonstráción gorillának öltözött civil aktivisták banánnal és tojással dobálják a parlament épületét, az egész politikai vezetés leváltását követelve. Mindez egy nyilvánosságra került titkosszolgálati ügyirat, a Gorilla-akta kapcsán zajlik, amelynek hitelessége egyre inkább valószínűsíthető, és amely teljes valójában rántja le a leplet a politika és a gazdasági csoportok összefonódásáról, háttéralkuiról, a korrupcióról.

A Gorilla-aktát még decemberben tette fel az internetre egy oknyomozó újságíró, azóta lassan, de biztosan dagad a botrány, újabb és újabb információk kerülnek elő. Jelenleg még nehezen megjósolható, milyen hatással lesz ez a bő egy hónap múlva zajló parlamenti választásokra, bár az első közvélemény-kutatások már jelzik az irányt.

Az akta egy titkosszolgálati lehallgatási akció leirata még a 2005-2006-os évekből, a második Dzurinda-kormány idejéből. Állítása szerint ezekben az években egy pozsonyi lakásban találkozók zajlottak a nagyhatalmú Penta pénzügyi csoport egyik társtulajdonosa és különböző magas rangú politikusok között. A „baráti beszélgetéseken" aztán szó esett privatizációról, pénzmosásról, különböző döntéshozók megkenéséről, jutalékokról, személycserékről, sőt még a 2006-os választások utáni lehetséges koalíciókról is.

Jaroslav Haščák Penta-vezér a dokumentumok szerint személyesen Robert Ficóval tárgyalta, hogy kinek kivel kellene és lehetne kormányt alakítania. Emellett többször megfordult a lakásban Jirko Malchárek akkori gazdasági miniszter és Anna Bubeníková, az akkori Nemzeti Vagyonalap egyik vezetője is. Éppen ő a Gorilla-botrány első „áldozata", akit két hete menesztettek a Nemzeti Vagyonalap éléről (mivel a jelenlegi kormányciklusban már az első számú pozíciót töltötte be). Bubeníková a sajtóhírek szerint azóta eltűnt Szlovákiából. A dokumentumot egyébként már sokkal korábban birtokolta az említett újságíró, de állítása szerint egyik lap sem merte leközölni, sem foglalkozni vele, mondván, nem igazolható a hitelessége.

Természetesen most is a hitelesség kérdésén áll vagy bukik az egész botrány. Ezt kérdőjelezik meg hangosan az (ügyben negatívan) érintett személyek is. Ugyanakkor szakértők, volt titkosszolgálati alkalmazottak hitelesnek mondják, illetve mára napvilágot látott az a tény is, hogy az illetékes bíróság adott ki engedélyt lehallgatásra a titkosszolgálatnak olyan szám alatt, amely az ügyiraton szerepel. Bubeníková leváltása is arra utal, hogy legalábbis megalapozott a gyanú az állítások igazságtartalmát illetően. Több napvilágra kerülő tény alapján mára megállapítható, valóban létezett Gorilla-ügyirat, kérdéses csak az, hogy a jelenleg ismert tartalma megfelel-e a tényleges titkosszolgálati dokumentumnak. Az ügyben zajlik a nyomozás, amelynek kivizsgálását a belügyminiszter, úgy tűnik, nagyon is sürgeti, emellett Radičová kormányfő is támogatja, az elnök pedig feloldotta titoktartási kötelezettsége alól ez ügyben a titkosszolgálat jelenlegi vezetőjét.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azonban azt a körülményt sem, amelyre a Penta és más érintettek is rámutatnak, hogy tárgyi tévedések is vannak az anyagban, illetve nem úgy zajlottak később az események (például egyes privatizációk), ahogy az a Gorilla-aktából következne. A konkrét korrupciós ügyekben a Gorilla csak kiindulópont lehet, és mint a belügyminiszter is megerősítette, ezek bizonyítására nem elegendő. A közvélemény és a média nyomása mindenesetre növekszik az ügyben, ami legalább esélyt ad, hogy ne söpörjék szőnyeg alá, amint azt - mint kiderült - korábban már megtették egyes politikusok.

Más megvilágításban sokan azt a kérdést teszik fel, hogy miért éppen most került nyilvánosságra az ügy, kinek az érdeke lehetett a választások előtt kirobbantani a botrányt. Az új pártok, amelyek a Gorilla által érintett években még nem is léteztek, természetesen igyekeznek meglovagolni az ügyet, hangosan követelve a „régi garnitúra" távozását, és az óriásplakátokon a gorilla hálás és optikailag is hatásos téma. Kérdéses, hogy az előrehozott választásokig lezárul-e vagy eredményre jut-e a nyomozás, illetve kit segít majd az ügy.

A jelenlegi felmérések szerint a jobboldal eddigi vezető ereje, a Mikulás Dzurinda vezette SDKÚ lehet a botrány legnagyobb vesztese. Támogatottságuk, amelyre egyébként is nagy csapást mért legnépszerűbb politikusok, Radičová kormányfő távozása (ő már nem indul a választásokon), csökkenőben van a botrány kirobbanása óta. A napokban megjelent közvélemény-kutatás szerint a lakosság legnagyobb része elsősorban velük azonosítja a Gorilla-botrányt.

Így az egyébként is meggyöngült és másfél éves viharos kormányzás után szétzilált jobboldal még inkább szétforgácsolódni látszik. Robert Fico viszont, aki pedig személyesen szerepel az ügyiratban, eddig ügyesen hárítja el a vádakat, mintha őt egyáltalán nem érintené az ügy. Pártja támogatottsága nem csökken, sőt a legújabb felmérések szerint akár egyedül is alakíthat majd márciusban kormányt.

Pedig a korábbi Fico-kormánynak még a Gorilla által feltártnál is nagyobb korrupciós botrányai voltak. A Smer választóit ez vagy nem érdekli, vagy megbocsátják a pártnak, így egyelőre megingathatatlannak tűnik a párt vezető szerepe. Két kis és új párt (a jobboldali populista Matovič vezette Egyszerű Emberek, és a nehezen beazonosítható, üzeneteik szerint baloldali populista 99% nevű párt) viszont a Gorilla hátán bejuthat a parlamentbe, támogatottságuk a bejutási küszöböt ostromolja. Magyar vonalon az MKP (Magyar Koalíció Pártja) próbálja úgy beállítani, hogy semmi közük a botrányhoz (az ügyiratban sokat szerepel az MKP és a párt által delegált emberek is), mondván, hogy az érintettek mind a Hídba távoztak, ennek ellenére a párt támogatottsága nem nagyon nő, a jelenlegi felmérések szerint kicsi az esélye a parlamentbe jutásra a Híddal szemben (lásd keretes cikkünk).

A Gorilla-ügy további fejleményei azonban még hozhatnak változásokat. A civil Gorilla-demonstrációk szervezői többek között azt is követelik, hogy a botrány miatt halasszák el a márciusi választásokat.

Anonymous - A Névtelen Hadsereg bosszúja

Hetek Online — Thu, 02 Feb 2012 09:12:11 +0100

„Világháború a nemzetközi virtuális térben", „az Anonymous-csoport megtorol", „európai parlamenti képviselők adatait lopták el" - egyre gyakoribbak a hackercsoportok támadásai. Állami honlapok, bankok oldalai a leggyakoribb célpontok, de nem ritkák a civil „áldozatok" sem. Egy hírhedt szaúd-arábiai hacker több tízezer izraeli bankkártya számát és személyes adatait tette közzé a világhálón, amit egy izraeli számítógépes csoport hasonló módszerekkel torolt meg.

Később Izrael Iránnal került virtuális téren is konfliktusba, mivel teheráni számítógépes kalózok egy kórház, a Haaretz napilap és a The Marker gazdasági újság honlapját törték fel és blokkolták le egy időre. Válaszul izraeli hackerek izraeli zászlót és angol nyelvű, arabellenes szövegeket helyeztek el iráni oldalakon.

Az „online adatháború" új fejezetét jelentik a rettegett Anonymous-csoport támadásai. Ez a hackercsoport az Európai Parlament honlapját törte fel, valamint megtámadta az olasz és a cseh kormány hivatalos oldalait is. Január közepén uniós alkalmazottak személyes adatait bocsátották közszemlére, például e-mail címeket, telefonszámokat, belépőkódokat és bankkártyaadatokat. Ezek után a texasi Stratfor Global Intelligence biztonsági cég honlapját törték föl. A két akcióban összességében 850 ezer bizalmas adatot loptak el - írja az euobserver.com. Ezek a támadások a legtöbbször csupán a hackerek élvezetét szolgálják, ritkán keveredik bele politikai cél. Legutóbb azonban az Anonymous a hamisításellenes törvény kapcsán fenyegetőzött támadással Európában és az Egyesült Államokban egyaránt. Szerintük ez a törvény, amely az illegális letöltéseket büntetné, teljes kontrollhoz vezetne. Videóüzenetükben fel is hívták a döntéshozók figyelmét, hogy ha megszavazzák a jogszabályt, azonnal támadnak.

Egy sejtelmes videóüzenetben még „Magyarország népéhez" is szóltak. „A kormányotok tragikus módon átvert benneteket! Most azonnal meg kell védenetek az országotokat, a jövőtöket és a gyermekeitek jövőjét. Az országot ti, a polgárok birtokoljátok, nem pedig a politikusok, a bankárok vagy a nagyvállalatok. ... Ez a harc a korrupt és kapzsi politikai elitetek ellen folyik, ugyanakkor a Wall Street, a Goldman Sachs gengszter bankárjai és az ő bábjaik ellen is, akik az EU csúcsán üldögélnek. ... Szervezzetek sztrájkokat, tiltakozzatok és demonstráljatok a hatalom sötét rendszere ellen" - mondja egy túleffektelt női hang a videóban.

Állításuk szerint egyik fő céljuk az „Új Világrend" és a totális kontroll „Világkormánya" elleni harc, amelynek fő célpontjai nagyvállalatok, államigazgatási és rendvédelmi szervek informatikai rendszerei. Az említett üzenetet „Anonymous vagyunk, légiót alkotunk, nem bocsátunk, nem felejtünk, számíts ránk!" sorokkal zárták.

Az elmúlt hónapban folyt egy vita az Egyesült Államokban bizonyos fájlmegosztó honlapok fennmaradásával kapcsolatban. A Megaupload és a Megavideo nevű közkedvelt oldalakat végül szerzői jogsértés vádjával hivatalosan bezárták. Az amerikai kormány nemrégiben két vitatott törvényről is tárgyalt, az egyik a „Legyen Vége Az Online Kalózkodásnak", a másik „Az Intellektuális Tulajdon Védelme" nevet viseli. Az amerikai kormány közel húsz domain-nevet is lefoglalt, és az akciót a valaha véghez vitt legnagyobb szerzői jogsértés ügyének nevezték. A döntés kapcsán a Google és Facebook is tiltakozott annak érdekében, hogy az új jogszabályok ne vezessenek az internet cenzúrázásához. Ezért háborodtak fel az „anonymousok" is és jelentették be bosszúakciójukat az intézkedés kapcsán. „A kormány lekapcsolja a Megauploadot? Tizenöt perc múlva az Anonymous a kormány és a kiadók oldalait fogja leblokkolni" - fenyegetőzött egy hacker a csoportból. És úgy is tettek, leblokkolták az Igazságügyi Minisztérium és a Universal Music cég honlapját. A történtek után Harry Reid volt nevadai szenátor bejelentette, hogy elhalasztják a törvénnyel kapcsolatos szavazást, ami azt jelzi, hogy a politikába is beleszólt a „Névtelen Hadsereg".

A tragédia vámszedõi

Hetek Online — Fri, 27 Jan 2012 20:19:11 +0100

Magyar csalók egy csoportja Budapesten próbálta felhasználni egy magyar nõ állítólagos halálát annak érdekében, hogy kártérítést kapjanak. Az átverést Dr. Rónai Péter New York-i ügyvéd „leplezte le”, miután õt bízták meg a hajókatasztrófa hat magyar túlélõjének – egy pár, két zenekari dolgozó és két táncos – képviseletével.

Az olaszországi hajószerencsétlenség után a Külügyminisztérium és a római nagykövetség konzuli hivatala több hozzátartozói bejelentést kapott azokról a magyar állampolgárokról, akik a hajó személyzetének tagjaként vagy utasként tartózkodtak a hajón a zátonyra futás idején. A külügyi tárca azt közölte, hogy a hajón tartózkodó magyarok sorsa tisztázódott, egy kivételével.
A Daily Mail című brit lap kedden számolt be arról a háromtagú magyar csoportról, akik a Costa Concordia balesetében a magyar eltűntek tragédiájából akartak hasznot húzni. Az F.-né P. Éva anyjaként bemutatkozó asszony nem tudta, mit keresett a lánya és az unokája a hajón, de azt ajánlotta Rónai ügyvédnek, hogy kérdezze meg erről a lánya barátját.
Az amerikai születésű Rónai az MTI-nek elmondta, hogy egy Ilona nevű nőtől kapott egy e-mailt, aki ebben azt írta, hogy lánya, a 38 éves F.-né P. Éva, és 5 éves unokája is rajta volt a szerencsétlenül járt hajón. Rónai Péter ezután kapcsolatba lépett a baráttal, aki megerősítette a történteket. A férfi arról érdeklődött az ügyvédnél, mennyi kártérítésre számíthatnak. Másnap azonban már változtatott a sztorin. Azt mondta, hogy drogozott, és nem tudta, hol van, szóval tévedett, mert a gyerek nem tűnt el. Innen kezdett az ügyvédnek gyanússá válni az ügy, ezért tisztázni akarta a helyzetet. „A történet folyamatosan változott”, nyilatkozta Rónai az ABC Newsnak.
Az ügyvéd két rendőrrel együtt még aznap este meglátogatta a férfit és a gyereket. A gyerektől az ügyvéd megkérdezte, mikor látta utoljára az anyját, mire a kislány azt felelte: ma, és elmondta, hogy együtt voltak hintázni a játszótéren. Az ügyvéd a biztonság kedvéért újra megkérdezte a kislányt, aki ismét azt felelte: „Ma láttam az anyukámat.”
A gyanúsított férfi a kihallgatáson elismerte, hogy megpróbált pénzhez jutni a kitalált történettel. A rendőrség őrizetbe vette, de a csalási kísérletért valószínűleg csak pénzbüntetést kap majd, írja a Daily Mail. Ezek után az „eltűnt nő” is előkerült. Azt állította, hogy ott volt a hajón, és megsérült, amikor leugrott a fedélzetről.
Rónai Péter tudomása szerint Magyarországon még nem követtek el hasonló csalásokat, de Amerikában gyakori, hogy emberek különböző módokon pénzt akarnak kicsikarni egy tragédia vagy baleset kapcsán.
Közben tizenhatra emelkedett az áldozatok száma, akik között ott van a 38 éves, neves zenészdinasztiából származó Fehér Sándor hegedűművész is, aki zenészként dolgozott a hajón, s akinek szerdán hozták haza a holttestét. Ő a katasztrófa egyetlen magyar áldozata. Édesanyja, Fehér Sándorné, aki Olaszországban azonosította fia holttestét, azt közölte, hogy a család valószínűleg beperli majd a tragédia felelőseit. Az áldozatok hozzátartozói a becslések szerint 100-160 millió forint körüli kártérítésre számíthatnak. (Hetek-összeállítás)

Jól ismertem Fehér Sándort

Marco Giunti, 24 éves, sienai lakos 2010. április 24-e óta dolgozik a Costa hajótársaságnál hangtechnikusként. A Heteknek adott interjúban elmondta, hogy az ütközés pillanatában a Concordia színháztermében éppen egy show hangosításán dolgozott, amikor a hajó elkezdett dõlni. A személyzet számára nem volt kérdés, hogy a színháztermet azonnal el kell hagyni, hiszen nem biztonságos a mennyezetre felfüggesztett nagy tömegû hangszórók és egyéb berendezések miatt, és õ is kiment a külsõ hídra. Amikor mintegy fél órával az elsõ ütközés után elhangzott az általános riadó, Marco gyorsan magához vette a mobiltelefonját, a pénztárcáját és a kabátját, majd mentõmellényt vett fel, és segített az utasoknak is felfújható mellényekhez jutni, valamint eljutni a gyülekezési pontokhoz. Csak akkor értette meg, hogy milyen komoly a baj, amikor meglátta, milyen közel vannak a szárazföldhöz, és hogy a hajó egyre jobban dõl. Az utasok kiabáltak, sírtak, fel-alá szaladgáltak.
A hajón dolgozók tudták a dolgukat, Marco hat kollégájával együtt segített az utasoknak a hajó elhagyásában.
Az utasok sorban álltak a mentõcsónakokhoz, de elõre engedték azokat, akiknek erre szemmel láthatóan nagyobb szükségük volt: a kerekes székes, mankós, terhes vagy kisgyermekes társaikat. Néhányan
a pániktól vezéreltetve sajnos a hideg tengerbe vetették magukat. Marco szerint erre nem lett volna szükség, mert mentõcsónakok segítségével mindenki épségben ki tudott volna jutni a partra. Marco éjfél körül hagyta el a hajót, és jutott ki a partra, de reggel hétig kollégáival egy pillanatra sem álltak meg, partra segítették, akit lehetett. Sok túlélõben csak a parton tudatosult, mi is történt valójában, és sokan a sokktól megdöbbenve figyelték a tengerbe hanyatló hajóóriást. Marco munkakapcsolatban állt a hajón dolgozó magyarokkal, a sajnálatos módon életét vesztett hegedûmûvésszel is, de a hajótörés éjszakáján nem találkozott velük. A hírre, miszerint Fehér Sándor a hegedûjéért ment vissza, amikor utoljára látták, Marco elmondta, hogy a leesõ tárgyak sok helyen eltorlaszolták az utat, és minden hajón dolgozó tudta, hogy minden odaveszett értéktárgyáért kárpótolni fogják õket anyagilag. Marco jól ismerte Schettino kapitányt is, és nagyon valószínûtlennek tartja, hogy ivott volna a tragédia estéjén, hiszen soha nem látta õt alkoholtartalmú italt fogyasztani, még a tiszteletére rendezett koktélpartikon sem. A kapitány már a biztonságos szárazföldön volt, amikor még sok utas a hajón. Ügyvédje azzal védekezik, hogy nem volt módja visszamenni a hajóra. Marco elmondta, hogy a mentõcsónakok ingáztak a hajó és a part között, és bizony lett volna mód visszatérni a hajóra. Hogy miért nem tette meg a kapitány, egyike a Concordia hajóbaleset máig megoldatlan rejtélyeinek. (Kissné Kardos Kató, Olaszország)

Egy konzervatív lázadó

Hetek Online — Fri, 27 Jan 2012 19:53:54 +0100

1995-ben a Time magazin az év emberének választotta a Bill Clinton elleni kongresszusi lázadás hősét, Newt Gingrichet. A képviselőház elnöke azonban az 1998-as választási kudarc után távozott az aktív politikából. Bár politikai tanácsadóként és szerzőként továbbra is szerepelt a nyilvánosság előtt, sokan meglepetésként fogadták, amikor 2011 májusában bejelentette, hogy indul a Republikánus Párt elnökjelöltségéért. Személye megosztja a Republikánus Pártot, de – mint David Brody, a CBN televízió tudósítója lapunknak elmondta – Gingrich nagy előnye, hogy nem unalmas: „Egyetlen más jelölt sem képes hozzá hasonló izgalmat kiváltani a választókból.”

Kampánya szinte már az indulás pillanatában válságba jutott, amikor egy hónap után szinte az összes tanácsadója testületileg lemondott. Gingrichet ez nem rendítette meg, a sajtónak azt üzente, hogy öt éven át küzdött azért, hogy bejusson a kongresszusba, és tizenhat éven át építette a republikánus többséget, így van tapasztalata a harcban.

A számok sokáig nem igazolták vissza optimizmusát, ám vetélytársai a segítségére siettek. Előbb Rick Perry texasi kormányzó ütötte ki magát a televíziós vitákban nyújtott katasztrofális szereplésével, majd a helyébe lépő republikánus reménység, Herman Cain lépett vissza, amikor négy volt munkatársnője szexuális zaklatással vádolta. Decemberben Gingrich rövid időre átvette a vezetést, de néhány héten belül elenyészett az előny Mitt Romney-val szemben.

Úgy tűnt, hogy a január első hetében tartott iowai előválasztás újra megpecsételi Gingrich kampányát, aki csak a negyedik helyen végzett. Még rosszabbul szerepelt a következő állomáson, New Hampshire-ben, ahol ötödik lett. Itt még az örökös sereghajtó Jon Huntsman is megelőzte, aki hamarosan Rick Perryvel együtt visszalépett az indulástól. Gingrich azonban kitartott, bízva abban, hogy támogatói az első déli államban, Dél-Karolinában lendületet adnak kampányának. A szavazás előtt két héttel még 20 százalék hátrányban volt Romney-val szemben, de ez a különbség napról napra csökkent.

Amikor azonban Gingrich már átvette a vezetést, az ABC televízió bemutatott egy interjút, amit a politikus második feleségével készített, akitől 1999-ben elvált. Az interjúban Marianne Gingrich azt mondta, hogy amikor megtudta, hogy férje megcsalja egy munkatársnőjével, Gingrich „nyitott házasságot ajánlott", hogy elkerüljék a válást. A nő ezt nem fogadta el, mert mint mondta, szerinte „ez nem házasság".

Marianne Gingrich szerint férje hat éven át csalta, majd súlyos betegen hagyta ott őt. A volt hitves úgy véli, hogy Gingrichnek a kampány során a házasság szentségéről és a család fontosságáról vallott nézetei nem állnak összhangban azzal, ahogy a saját házassága alatt viselkedett, a politikusnak így nincs megfelelő erkölcsi tartása ahhoz, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen.

Gingrich volt felesége válásuk óta most először adott televíziós interjút. Az asszony, aki önmagát konzervatív republikánusnak vallja, azt mondta, azért állt most a nyilvánosság elé, hogy a választók valós képet alkothassanak a volt férjéről.

„Csak bámultam rá, amikor azt mondta nekem: »Callista (Gingrich munkatársnője, jelenlegi felesége - a szerk.) nem törődik vele, hogy mit csinálok«" - mondta az ABC Newsnak Marianne Gingrich, akit sokkolt Gingrich viselkedése, különösen az, amikor megtudta, hogy férje a washingtoni lakásukban a saját hálószobájában csalta meg. Éjszakánkét mindig felhívta a nejét, és a szeretője füle hallatára mindig azzal zárta a beszélgetéseket: szeretlek!

Mindez ráadásul akkor történt, amikor Newt Gingrich házelnökként megpróbálta vádemelési indítvánnyal eltávolítani hivatalából Bill Clintont, aki egy fehér házi gyakornokkal, Monica Lewinskyvel keveredett szexuális afférba. Gingrich akkor elítélte az elnököt, amiért hiányzott belőle a vezetői erkölcsi tartás. Noha a volt házelnök ellen a kongresszusban több etikai vizsgálat is indult, felesége mindig kiállt mellette, mert akkor úgy gondolta, hogy ez így volt helyes. Marianne Gingrich szerint férje hónapokkal azután hagyta el, hogy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nála, és az orvosok azt javasolták, hogy kerülje a stresszt.

Gingrich két, első házasságból származó lánya, Kathy Lubbers és Jackie Cushman nyilatkozatot juttatott el az ABC Newshoz, amely szerint apjuk „sajnálja azt a fájdalmat, amelyet olyan embereknek okozott a múltban, akiket szeret". (A jelenlegi elnökaspiráns első feleségét, Jackie-t rákkal kezelték, amikor faképnél hagyta. Egyébként Marianne és Newt Gingrich románca is úgy kezdődött, hogy a férfi még Jackie férje volt, igaz, ott már zajlott a válás.)

Az elhagyott asszony szerint azonban Newt Gingrich sohasem kért tőle bocsánatot. Gingrich az NBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy semmi rosszat nem kíván mondani Marianneról, s a beszédet a lányaira bízza. A politikus stábja nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza az interjú műsorra tűzését a dél-karolinai előválasztás előtt, de nem jártak sikerrel.

Ellentámadás a médiában

A sajtó ekkor újra Gingrich bukását várta, ám a jelölt a dél-karolinai választás előestéjén tartott vitában azonnal nekiesett a riporternek, aki volt felesége nyilatkozatáról kérdezte.

„Úgy gondolom, hogy a média romboló, rosszindulatú és negatív jellege megnehezíti ennek az országnak a kormányzását. Megdöbbent, hogy egy, az elnökségről szóló vita egy ilyen témával kezdődik. Nem csoda, hogy ma egyre nehezebb tisztességes politikusoknak pályázni a közhivatalok elnyerésére" - mondta Gingrich, aki „hamisnak" nevezte az ellene felhozott vádakat és „megvetendőnek" az elitmédia ezekkel kapcsolatos viselkedését. „Negyvennyolc órával a választás előtt előhúzni egy volt feleséget, nos ennél nehéz mélyebbre süllyedni" - tette hozzá.

Az ellentámadás sikeresnek bizonyult, Gingrich ugyanis fölényesen megnyerte a dél-karolinai előválasztást, és ezzel az első számú republikánus elnökjelölt-esélyessé vált. „Jézus megbocsátott neki, mi miért ne tennénk ugyanezt?" - idézte fel David Brody, a CBN televízió tudósítója azt, hogy milyen véleményeket hallott az államban jelentős számban élő konzervatív evangéliumi szavazóktól, akik többségükben a viharos múltú jelöltet támogatták. „Nem titkoltam el az életemmel kapcsolatos tényeket - nyilatkozta Newt Gingrich Brodynak -, megvallottam a gyengeségeimet, és Istenhez kellett fordulnom megbocsátásért és megbékélésért. Úgy gondolom, hogy épp a gyengeségeim miatt fogadnak el könnyebben az emberek, mert mindannyian megtapasztaljuk azt - magunkkal vagy a szeretteinkkel kapcsolatban -, hogy az életben vannak nagyon szomorú pillanatok, amelyekről később azt mondjuk, hogy bárcsak ne történtek volna meg."

Gingrichcsel szemben sokan azért is elnézőbbek, mert ő maga is nehéz körülmények között nőtt fel. Anyja tizenhat évesen terhes volt, amikor férjhez ment tizenkilenc éves barátjához. A házasság azonban napokon belül szétesett. Amikor Kathleen Daugherty néhány évvel később újraházasodott, férje, Robert Gingrich katonatiszt örökbe fogadta az akkor háromesztendős Newtot.

A tehetséges fiú azonban sehogy nem jött ki mostohaapjával, akinek a katonai karrierje miatt állandóan költözniük kellett. Még a botrányt is vállalta, hogy kiszabaduljon a családi kötöttségekből. Tizenkilenc éves volt, amikor beleszeretett középiskolai földrajztanárába, akit hamarosan el is vett feleségül. A nála hét évvel idősebb Jackie Battley az ismerőseik visszaemlékezései szerint egyfajta „pótanyaként" állt a fiatalember mellett, akit anyagilag is eltartott hosszú egyetemi évei alatt. Két lányuk született, ám Gingrich tizennyolc éven át tartó házasságuk során rendszeresen megcsalta feleségét. Végül úgy hagyta ott Jackie-t, hogy nem gondoskodott anyagilag sem róla, sem a lányairól. A családnak az ismerősök és a helyi baptista gyülekezet nyújtott támogatást, miután Newt Gingrich továbbállt.

Az út Rómába vezetett

Gingrich nemcsak házastársait, hanem vallási meggyőződését is többször változtatta. Családja lutheránusként nevelte, majd egyetemistaként a déli baptista irányzat követője lett. 2009-ben - két válás után - áttért jelenlegi felesége, a nála huszonhárom évvel fiatalabb Callista katolikus hitére. „Az évek során fokozatosan váltam katolikussá" - magyarázta döntését Gingrich, aki számára a döntő pillanatot XVI. Benedek pápa amerikai útja jelentette, akivel személyesen is találkozott. „Amikor azon a napon megpillantottam Benedek pápát, szíven ütött a belőle kiáradó boldogság és békesség. A Szentatya örömteli és sugárzó jelenléte megerősítést jelentett számomra sok mindenről, amiről már évek óta gondolkoztam és éreztem magamban" - nyilatkozta a Politico című hírportálnak.

A CBN Brody File című műsorában Gingrich ehhez hozzátette, hogy először kilenc éve kísérte el feleségét egy katolikus misére. „Ott a bazilikában magával ragadott a mise atmoszférája és az eucharisztia. Megéreztem azt a közösséget, amit az áldozás hoz létre, aminek olyan központi helye van a katolikus hitgyakorlatban. ... Olyan vigasztalást és megnyugvást éreztem, amit korábban soha nem tapasztaltam meg az életemben" - mondta Gingrich, aki hozzátette, hogy katolikus hite ellenére nagyon jól megérti magát az evangéliumi szavazókkal. „Két fontos oka van ennek, az egyik a szenvedély. Szerintem ők (az evangéliumi keresztények - a szerk.) ösztönösen megérzik azt, hogy nagyon mélyen foglalkoztat az ország sorsa és gyermekeink, valamint unokáink jövője, és azt is, hogy más vagyok, mint az átlagos politikusok. Másodszor pedig tudják azt, hogy háború zajlik a vallás ellen... és én kész vagyok felvenni a kesztyűt, amikor a jogi eszközökkel megpróbálják kiszorítani Istent az élet minden területéről."

Gingrich, aki magát a leghitelesebb konzervatív jelöltnek állítja, a felmérések szerint a kampány következő állomásán, Floridában is jobban áll Mitt Romney-nál, annak ellenére, hogy ellenfele sokkal szervezettebb kampánystábbal és nagyobb költségvetéssel rendelkezik. A lendület Gingrich mellett szól, ám ez nem megnyugtató a republikánusok számára. A Rasmussen Report országos felmérése szerint ha ma lenne a választás, Barack Obama 48:39 arányban biztosan győzne Gingrich ellen.

Obama csak rontott amerika helyzetén

Az amerikai republikánus politikusok elutasították Barack Obama évértékelõjében tett állítását, amely szerint az elnök politikája hozzájárult a gazdaság talpra állásához, és azt állították, hogy a Fehér Ház az elmúlt három évben csak rontott a helyzeten. A Wall Street Journal szerint Obama „populista gazdasági víziókkal” igyekszik elhatárolni magát a republikánus tábortól, míg a The New York Times azt írta: az amerikai elnök megpróbálta ellentétbe állítani a maga „tartós” gazdaságpolitikáját az õt megelõzõ „felelõtlen” lépésekkel.
John Boehner, a képviselõház elnöke kijelentette: a beszédbõl világossá vált, hogy Obama megosztó választási kampányt fog folytatni. A házelnök meglátása szerint az államfõ nem a saját teljesítményére építve pályázik újraválasztására, és miközben közös erõfeszítésre lenne szükség ahhoz, hogy a kisvállalkozásokat képessé tegyék a munkahelyteremtésre, Obama inkább a pártok közötti politikai különbségekre összpontosít.
A Wall Street Journal értékelése szerint Obama „populista gazdasági víziókat” festett fel az amerikai választóknak. A gazdasági lap szerint az amerikai elnök ezzel igyekszik markáns határvonalat húzni republikánus riválisai és maga között, valamint ezzel próbálja meg demonstrálni a két tábor közötti politikai különbséget.
A The New York Times pedig azt írta, hogy Obama beszédében igyekezett egyensúlyba hozni az amerikai gazdagok és a többiek közötti arányt, és megpróbált különbséget húzni az általa „tartósnak” nevezett gazdaság, valamint az õt megelõzõ évek „felelõtlen” gazdaságpolitikája között. (atv.hu)

Mennyit érnek az európai szankciók Irán ellen?

Hetek Online — Thu, 26 Jan 2012 14:30:46 +0100

Huszonhét európai ország döntött úgy a héten, hogy kemény szankciót foganatosítanak Iránnal szemben annak atomprogramja miatt. Az ENSZ szakértői szerint ugyanis bizonyítékok támasztják alá, hogy Teherán titokban legalább tíz éve atombomba előállításán dolgozik, ami nemcsak az egész Közel-Keletre, hanem már Európára is veszélyt jelent.

Új, uniós büntetőintézkedésekről döntöttek az uniós külügyminiszterek Iránnal szemben, amelyekkel igyekeznek elérni, hogy Irán hagyjon fel a titokban menedzselt nukleáris programjával, beleértve az urániumdúsítást, ami megfelelő állapotban nukleáris fegyverek előállítására alkalmas. Ezek közül az egyik legkomolyabb tétel az európai olajembargó, a perzsa ország olajexportjának ugyanis mintegy 20 százaléka irányul az öreg kontinensre. A szankciók azonban kiterjednek az iráni központi bank - Európában elérhető - vagyonának befagyasztására, illetve a kényesnek minősített, kettős rendeltetésű árucikkek kereskedelmére.

Teherán azonban a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) részletes jelentése ellenére továbbra is azt állítja, hogy nem kísérletezik nukleáris fegyverek előállításával, és a válságot „nem szankciókkal, hanem csak tárgyalásokkal" lehet megoldani. (A NAÜ 2011 novemberében adta ki minden eddigi legkeményebb jelentését Iránról. Az ENSZ-szakértők olyan információk birtokába jutottak, amelyek alátámasztják, hogy Irán atombombák létrehozásához szükséges teszteket hajtott végre.)

A gazdasági válság Teheránt segíti

Az iráni olajügyi miniszter szóvivője azonban a szankciókat követően arra emlékeztetett, hogy a perzsa államnak bőven volt ideje felkészülni a szankciókra, és abban is biztos, hogy más vevőket tudnak majd találni olajexportjuk kieső hányadára. Az embargó egyébként július 1-jéig teljes mértékben biztosan nem lép életbe, mert a súlyos gazdasági válsággal küszködő uniós tagállamoknak, például Görögországnak és Olaszországnak időre van szüksége, hogy felkészüljenek a kiesésre. Ezek az országok ugyanis leginkább Irántól szerezték be az olajat. Irán nyugalmát pedig elsősorban az indokolhatja, hogy olajának nagy részét legfőképpen Ázsiában értékesíti - ezért ugyan az uniós szankciók komoly károkat okozhatnak az Iszlám Köztársaság gazdaságának, de összeroppantani vélhetően nem fogják. Brüsszel és Washington éppen ezért ázsiai partnereit is igyekszik meggyőzni, hogy csatlakozzanak az Irán elleni szankciókhoz. Teherán számára mindenesetre komoly figyelmeztetés az, hogy a múlt héten Japán bejelentette, hogy várhatóan felfüggeszti perzsa olajimportját, a dél-koreai miniszterelnök - Irán egy másik jelentős ázsiai vásárlója -, Hong Suk-wu pedig közölte, hogy Szöul az iráni kérdésben „alaphelyzetben az Egyesült Államokkal működik együtt".

Az iráni atomprogram körüli elmérgesedő helyzetnek azonban nem csak a gazdasági vetülete aggasztó. A teheráni rezsim ugyanis korábban azzal fenyegetőzött, hogy a szankciók esetében lezárja a 45 kilométer széles Hormuzi-szoros, amelyen a világ olajkereskedelmének 20 százalékát bonyolítják le. Ez pedig szakértők szerint könnyen helyi vagy akár regionális konfliktust is kirobbanthat, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia már többször és nyomatékosan figyelmeztette Teheránt, hogy a nemzetközi olajkereskedelmi útvonal lezárására nem kerülhet sor. 2011 végén Irán egy hosszas katonai hadgyakorlatot is végrehajtott a térségben - az olaj ára pedig a konfrontáció lehetőségére is reagálva emelkedni kezdett.

Flottafelvonulás a Hormuzi-szorosban

A brit törvényhozás alsóházának egyik konzervatív képviselője, Richard Halfon kedden arra emlékeztette a William Hague brit külügyminiszterhez intézett kérdésében az országgyűlést, hogy „senki sem szeretne (Iránban) háborút, de ez sajnos egyre inkább valószínű". A képviselő szerint Irán támogatja a terrorizmust, aláássa a demokráciákat, és igyekszik meghiúsítani a szíriai népfelkelést. Halfon szerint a helyzet odáig fajult, hogy most már az öböl menti államoknak és Izraelnek is van félnivalója az iráni atombomba miatt, amely fenyegeti a Nyugatot is.

A brit külügyminiszter válaszában hangsúlyozta: London igyekszik fokozni a nyomást, hogy békés eszközökkel oldják meg a válságot. Hozzátette ellenben, hogy több forgatókönyvet is kidolgoztak, amelyek közül az egyik brit hadihajókat vezényelhet a térségbe.

Ez viszont már lényegében megtörtént, miután az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a Hormuzi-szoros védelme érdekében hétfőn csapásmérő alakulatokat mozgósított a Perzsa-öböl térségébe. A Pentagon közlése szerint az amerikai USS Abraham Lincoln repülőgéphordozó-egység, a brit HMS Argyll fregatt, valamint egy francia romboló gyűrűjében a korábbi iráni fenyegetések ellenére ellenállás nélkül behajózott a Hormuzi-szorosba.

A pattanásig feszült helyzetben azonban felmerül a kérdés, hogy milyen taktika lenne a leghatékonyabb Iránnal szemben. Bár az elmúlt napokban sok vezető politikus pozitívan nyilatkozott az uniós szankcióval kapcsolatban - komoly eredmény ez az összefogás - a kérdés továbbra is ott lebeg: a hegyek gyomrába költöztetett perzsa atomprogram ellen is eredményes lesz-e, vagy már idejét múlt az akció gazdasági formája? „A további amerikai és nemzetközi szankciókkal együttvéve ez az új összehangolt nyomás kifogja élesíteni az iráni vezetők helyzetét, és súlyosbítani fogja a nemzetközi kötelezettségekkel szembeni ellenállás árát" - nyilatkozta Hillary Clinton most kedden. Ez annak a politikai oldalnak a hangja, amely azt állítja, hogy van még esély szankciókkal megakadályozni Iránt.

Barack Obama kedden, a közelgő választások előtti vélhetően utolsó kongresszusi beszédében Iránnal kapcsolatban arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok továbbra is fenn fogja tartani a nyomást Teheránon, és annak ellenére, hogy a perzsák előtt nyitva áll az ajtó a tárgyalásokra, Washington egyetlenegy megoldási lehetőséget, így a katonai beavatkozást sem zárja ki az eshetőségek közül.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig úgy vélekedett az uniós döntés meghozatala után, hogy egy „jó irányba tett lépés", mindazonáltal korábban azt nyilatkozta, hogy Iránnal szemben „lejárt a szankciók ideje", mivel az iszlamista rezsim túlhaladt azon a ponton, ahol meg lehetett volna állítani nukleáris fegyverkezését, ráadásul a jeruzsálemi kormányfő szerint egyelőre kétes az olajembargó sikere.

„Ha az iráni vezetők ma este összeülnének, és elhatároznák, hogy hozzálátnak az atombomba összeállításához, akkor már rendelkezésükre állnának a források is és az összetevők is, hogy ezt megtegyék. Ezt az adottságot határoztuk meg egyszer mint kritikus pontot, ahonnan már nem lehet visszafordulni. A jelenlegi helyzet szerint Irán nukleáris fegyverkezése már nem az időn múlik, hanem kizárólag Teherán döntésén" - nyilatkozta Áser Jadlin, az izraeli katonai hírszerzés nyugdíjazott főparancsnoka a Maariv című helyi újságnak még évekkel ezelőtt. A titkosszolgálati vezető megjegyzéséből leszűrhető, hogy Izrael már jó ideje fenntartja a katonai beavatkozás lehetőségét, és Jeruzsálem jelenleg is úgy vélekedik, hogy kérdéses, Irán „elég drágának" fogja-e találni a gazdasági szankciók költségeit ahhoz, hogy irányt változtasson konfrontatív politikájában. Szakértők szerint alapot teremthet az iráni magabiztosságra, valamint a nyugati aggodalmakra az, hogy az egyik legnagyobb olajexportőrként jelentős anyagi háttérrel rendelkezik atomprogramjához.

A szankciók súlya

„Az olajembargó csak feljebb fogja vinni az árakat, Európa lesz ennek a vesztese, Irán pedig több bevételt fog kapni emiatt - állította fölényesen Alireza Nikzad Rahbar, az iráni olajminisztérium szóvivője a szankciók kapcsán. Több iráni hang szerint ugyanis az embargó csak kedvezni fog az iráni gazdaságnak. Azonban más hangok is vannak, az iráni külügyminiszter, Ali Akbar Szálehi elismerte, hogy Teheránban érzik a szankciók súlyát. „Nem tettethetjük, hogy a büntetőintézkedéseknek nincsen hatása" - közölte a perzsa diplomácia feje az IRNA iráni hírügynökségnek. Mahmúd Bahmnáni pedig, az iráni központi bank vezetője úgy nyilatkozott a múlt héten, hogy országának úgy kell berendezkednie, mintha „ostromállapot" lenne.

Az viszont Irán regionális vetélytársait, például a szunnita Szaúd-Arábiát is nyugtalanítja, hogy egy nukleáris fegyverrel rendelkező Irán felboríthatja az erőegyensúlyt a térségben, és fegyverkezési versenyt indíthat el. Hasonlóan érvelt Dan Meridor izraeli titkosszolgálati miniszter is az izraeli Jerusalem Postnak a héten, kiemelve az iráni fenyegetés globális vetületeit is. Nem véletlen tehát a fellépés Iránnal szemben, most már mindenki sürgősnek és fontosnak tartja a közbelépést.

Teherán azonban továbbra is azt ismételgeti, hogy atomprogramja „polgári célokat" szolgál. „Iránt nem fogják megállítani abban, hogy érvényesítse alapvető jogait" - érvelt a sajtónak Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő az uniós szankciókra reagálva, hozzátéve, hogy Európának saját érdekeit kellene követnie, és „nem megfosztania magát az iráni olajtól, kiszolgálva ezzel Amerika hátsó szándékait".

E „hátsó szándékkal" kapcsolatban azonban Dore Gold, Izrael volt ENSZ-nagykövete tett fel egy költői kérdést legutóbbi elemzésében: „Miért szükséges Iránnak nagy pénzeket az atomenergiába fektetnie, ha hatalmas olaj- és gáztartalékokkal rendelkezik? Miért csupán ezt a szektort fejleszti, valamint ha csak polgári célokat szolgál az atomprogram, miért kell ilyen titokban tartani?" A diplomata válaszokkal is rendelkezik: a 2002-es évet követően sokáig nem derült ki egyértelmű bizonyíték Iránnal szemben, de a 2011. novemberi NAÜ-jelentés rámutatott arra, hogy már évekkel korábban tudtak arról, hogy atomprogramjával Iránnak katonai céljai vannak. Most már csak az a sajnálatos helyzet, hogy nem lehet gazdasági eszközökkel leszerelni Iránt, állítja az izraeli miniszterelnök.

Teljesen ellentétes állásponton van Oroszország, aki szerint ezek a szankciók értelmetlenek az Egyesült Nemzetek által kirótt korlátozások fényében. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy nyilatkozott: „Remélik, hogy a tárgyalásokat hamarosan újra folytatják." Moszkva szerint ugyanis csak meg akarják fojtani az iráni gazdaságot ezzel a szankcióval. „Ahogy már európai partnereinknek elmondtuk, ez egy elhibázott politika" - állítják egy nyilatkozatban.

Nagyot zuhant a riál

Hétfõn, miután az uniós külügyminiszterek döntöttek az Irán elleni olajembargóról, ismét nagyot esett a riál árfolyama. Az iráni félhivatalos Mehr hírügynökség az Iszlám Köztársaság központi bankjának közlését idézve azt írta: a perzsa jegybank a decemberi 10,700-as árfolyamhoz képest 14,200 riálon jegyzi az amerikai dollárt. (Az izraeli Arutz Sheva hírportál értesülései szerint azonban az „utcán” gyakran ennek a dupláját is elkérik a pénzváltóhelyeken.) Irán a közelmúltban a riál gyengülésére reagálva megszüntette a bankokon, illetve a hivatalos pénzváltókon kívüli valutakereskedelmet, valamint betiltotta, hogy magánszemélyek külföldi fizetõeszközökkel rendelkezzenek. A riál válságával párhuzamosan a szokásos piaci reakciók folytán az arany ára szárnyalni kezdett, rövid idõ alatt 25 százalékkal megugrott a nemesfém ára. Teherán azonban továbbra is úgy viselkedik, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, sõt az elmúlt hónapban iráni tisztviselõk azt nyilatkozták: nincsen köze a szankcióknak a riál árfolyam-ingadozásához, valamint ezek a szankciók csupán a Nyugatnak fognak ártani.

Az olasz Titanic

Hetek Online — Fri, 20 Jan 2012 17:13:15 +0100

„Miután minden megremegett, a hajó egyik oldalára kezdett dõlni. Az étteremben leestek a tárgyak, poharak, tálcák, tányérok. Meg is sérültünk, de a legdrámaibb mégis az volt, ahogy az emberek egymást szólongatták, anyák a gyermekeiket, az emberek szeretteiket, családtagjaikat. Sötét volt, és nem tudtuk, mit tegyünk. Egyre többen estek el, ahogy egyre jobban dõlt a hajó. Hallottuk a parancsnok hangját, de jobbnak láttuk az egyik kijárat felé futni” – idézte fel az utóbbi évek legsúlyosabb európai hajókatasztrófájának perceit az egyik túlélõ. A tragédia alig három hónappal a Titanic elsüllyedésének 100. évfordulója elõtt történt.

A Costa Concordia luxus tengerjáró a Tirrén-tengeren, a toszkán partok közelében fekvő Giglio-szigetnél péntek este beleütközött egy, a tengerfenékből kiálló sziklába, léket kapott, majd a közeli homokzátonyon az oldalára dőlt. A luxushajón 4229-en tartózkodtak, közülük 3209 turista a világ 62 országából, többségükben olaszok, franciák és németek.
Lapzártánkkor a toszkán hatóságok közzétettek egy listát 28 eltűnt nevével, akiket a luxushajón utazók közül keresnek. Az eltűntek – 24 utas és a személyzet 4 tagja – köztük 13 német, 6 olasz, 4 francia, 2 amerikai, valamint 1-1 magyar, indiai és perui állampolgár van. A legutolsó jelentések szerint a hajótestben több más áldozatéval együtt megtalálták a két eltűnt magyar közül az egyik, egy férfi holttestét. Ezzel már 11-re emelkedett a hajóbaleset halálos áldozatainak száma. Nyilvánosságra hozták a Costa Concordia kapitánya kihallgatásának jegyzőkönyvét is, amely megerősítette, hogy a jelenleg házi őrizetben levő kapitány a vészjelzés leadásával és az utasok mentésével is késlekedett.

A „rosszkor született” hajó

Azt mondják, hogy a tragédia baljós előjelei már hat évvel ezelőtt mutatkoztak, amikor a 114 500 tonnás luxushajó – amelynek megépítése 450 millió euróba (közel 140 milliárd forintba) került – először útjára indult 2005 szeptemberében. Ilyenkor hagyományosan mindig egy üveg pezsgőt ütnek a hajók oldalához, aminek el kellett volna törnie, de ez nem történt meg. A Reuters jelentése szerint a tengerészek számára ez balszerencsét jelent. Természetesen sok tengerész nem hisz az effajta középkori babonákban, viszont a hajó 2008 novemberében a szicíliai Palermóban, kikötés közben, egy vihar kellős közepén egyszer már balesetet szenvedett. „Ez a hajó rosszkor született” – kommentálta az esetet az olasz Il Giornale című olasz lap is hétvégi számában. Bár tudományos vizsgálatok eddig még nem bizonyították, hogy a balesetek előfordulása mennyire gyakori péntek 13-án, mindenesetre az utazási cégek és az emberek mégis kerülik ezt a napot, különösen hosszabb utaknál.
A Costa Concordia utasai azonban nem törődtek a szerencsétlen számmal. A luxushajó gyakran elhaladt a Giglio-sziget mellett, ezt az eseményt turisztikai céllal mindig előre egyeztették és kihirdették. A turisták számára izgalmas látványosságot jelentett a szigethez igen közel merészkedő óceánjáró hajó. Ezt a hajó fedélzetén is reklámozták, és sok vendég ilyenkor a külső hidakon állt, hogy ezen a különleges eseményen részt vehessen.
Ezt cáfolta Giglio polgármestere, Sergio Ortelli: „Egyáltalán nem egy bevett gyakorlat ez. A Concordiát tavaly augusztus 9-én Massimo Callisto Garbarino navigálta, de ez teljes biztonságban történt.” Tény, hogy ugyan nem lett bevett gyakorlat, de a sziget melletti elhaladás „elmaradhatatlan hagyománnyá” vált.
A manőver valódi okait vizsgálva derült fény egy apró momentumra. Francesco Varusio, Grosseto főügyésze szerint a kapitány megbocsáthatatlan lezsersége egy apró figyelmesség volt a legénység egyetlen Giglio-szigeti tagjának, Antonello Tievoli főpincérnek. A tengerészek közötti belső nyelven megtisztelő gesztus megközelíteni egy helyet a legénység egy tagjának kedvéért. Péntek este Tievolit, az öreg Giglio-szigeti fodrász fiát, a tizenkét éve hajózó egykori éttermest és kempingvezetőt Schettino (a kapitány) és tisztiszolgái a parancsnoki hídra hívatták. „Antonello, gyere, nézd meg, hogy a te Giglio-szigeted mellett vagyunk!” – mondták neki. Talán egy kis baráti élcelődés is volt ebben, mert a főpincérnek az előző héten meg kellett volna kezdenie a szabadságát, de mivel a váltás nem érkezett meg, így kénytelen volt szolgálatban maradni. Felment, szétnézett, és látott valamit. Sosem volt szolgálatban a gépészetben vagy a fedélzeten, de a szemét, azt tudja használni. „Vigyázzatok, nagyon közel vagyunk a parthoz” – mondta a parancsnoknak. Túl későn.
„Nem értem, hogy történhetett mindez, mi fordulhatott meg a kollégám fejében. A kikötői rendészet engedélye nem szükséges, a parancsnok választja meg a hajó útvonalát, a fedélzeten ő teljhatalmú úr: de kérem, ne rángassanak engem bele ebbe az ügybe. Soha nem gondoltam volna, hogy itthon fogok partra szállni” – mondta Tievoli földijeinek, akik partra segítették a baleset után.

A kapitány gyorsan távozott

A Costa Cruises társaság (melynek a Carnival az anyavállalata) állítása szerint „súlyos következményekkel járó nagyon jelentős emberi hiba terheli Francesco Schettino kapitányt”. A kedd óta házi őrizetben lévő 52 éves Schettino elismerte, hogy „merész manőverrel” túl közel került Giglio szigetének sziklás partjaihoz, s hogy nem értesítette időben a parti hatóságokat, majd amikor ezt végül megtette, kezdetben áramszünetről beszélt, nem említve a hajón keletkezett léket. Ügyvédjén keresztül a kapitány ugyanakkor hangoztatta, hogy teljesítette kötelességét, és több ezer ember életét mentette meg azzal, hogy közelebb vitte a hajót a parthoz azután, hogy a Costa Concordia sziklának ütközött. A megtalált két fekete doboz információit még nem hozták nyilvánosságra, de a sajtó kiderítette, hogy a hajóról még 300 utas igyekezett kétségbeesetten menekülni, amikor Schettino már Giglio szigetén volt. Ezt megerősítette a Costa Concordiát utolsóként elhagyó két tiszt, valamint a hajóorvos és Giglio alpolgármestere is, aki önként ment fel a hajóra segíteni. A kapitány elleni vádak listája terjedelmes: többrendbeli, gondatlanságból elkövetett emberölés, hajótörés, és a hajó cserbenhagyása.
A hajó 22 óra körül futott zátonyra, a vészjelzést Schettino 30-40 perccel később adta le, a hajó elhagyását pedig 22 óra 58 perckor rendelte el. Az olasz pénzügyőrség helyszínre sietett hajóiról készített felvételei szerint a Costa Concordia dőlésszöge 22.58-kor még 30 fokos volt, és a mentőcsónakok mind a helyükön voltak. Mindenkit ki lehetett volna időben menteni – írta a felvételeket közlő La Repubblica című újság a honlapján.
A kikötői kapitányságot csak egy órával a zátonyra futás után értesítették. A hajóról formális segélykérést egyáltalán nem adtak le. És nem a hajó hívta az irányító központot, hanem fordítva. A rögzített telefonbeszélgetésből kiderült, hogy a parti őrség tisztje emelt hangon próbálta a hajóparancsnokot felrázni. „Ön most odamegy a hajóorrhoz, felmegy a kötéllétrán, és koordinálja a mentést. Elmondja nekünk, hány ember van még a hajón: hogy vannak-e gyerekek, nők, utasok, és hogy melyikből pontosan hányan. Menjen a fedélzetre! Mi lesz, másra hagyja a mentést?” Schettino: „Nem, nem, itt vagyok, éppen koordinálom a mentést.” A tiszt újra kezdi: „Parancsnok úr, ez egy parancs. Most én parancsolok. Ön bejelentette a hajó elhagyását, menjen a hajóorrhoz, menjen vissza a hajóba, és kezdje el a mentési munkák koordinálását! Már holttestek is vannak.” Schettino: „Hány?” Tiszt: „Erről Önnek kellene tájékoztatnia engem, mit szeretne tenni, hazamenni? Ön most szépen visszamegy fel a hajóra, és elmondja nekünk, mit lehet tenni, hány személy van ott, és mire van szükségük.” Schettino újra biztosítja a tisztet: „Rendben, már úton vagyok.” A kapitányság szerint azonban mindezek ellenére sem tért többé vissza a hajóra.

Tanácstalan túlélõk

„Azokban a percekben csak arra gondoltunk, hogy meghalhatunk. Magunkhoz szorítottuk a kisfiunkat, sikerült felvennünk a kabinban a mentőmellényt, aztán kimenekülni a hídra, hogy beszálljunk a mentőcsónakba. A hangosbeszélőkből üzenetet sugároztak a hajóparancsnok nevében, hogy egy technikai probléma lépett fel, melyet hamarosan megoldanak, de aztán a hajó tovább dőlt, elment az áram, és a tömeg többi részével kimenekültünk”– meséli az olasz Pannese házaspár. „A hároméves kisfiunkat mindvégig ölben fogtuk és vittük, és majdnem végig aludt, nem is igazán tudatosult benne, mi is történik éppen. Még szerencse!
A hajó az ütközés után egy rövid időre felegyenesedett: ekkor történt, hogy a sziget fényeit is látva, nagyon sokan futkosni kezdtek a folyosókon, hogy a külső hidakhoz jussanak, és a mentőcsónakokba szálljanak. Láttuk, ahogy többen a tengerbe ugrottak, talán éppen azért, mert a part olyan közelinek látszott. Mialatt a hajó süllyedt, a legénységtől olyasmit is hallottunk, hogy menjünk vissza a kabinunkba. Még szerencse, hogy éppen ellenkezőleg cselekedtünk, kimenekültünk a szabadba, és a mentőcsónakokhoz mentünk.’’ A Costa Concordia vezérigazgatója, Pier Luighi Foschi hálás a legénységnek a hajón mutatott magatartásáért és ügyességéért, miután legtöbbjük – szemben a kapitánnyal – nagyon jól teljesített.
Egy túlélő, az amerikai Melissa viszont, aki már részt vett ehhez hasonló hajóutakon, azt nyilatkozta az MSNBC egyik adásában, hogy a fedélzetre érkezés után egy órával minden utasnak tartanak egy kiképzést, ha esetleg baleset történne, azonban a Concordián a hivatalos útitervben ez a kiképzés másnap délután 5 órára volt kiírva. „Az én véleményem szerint a legénység nem volt informálva, nem tudom hibáztatni őket, mert nem tudtak semmit. Kérték, hogy menjünk vissza a szobáinkba, arra törekedtem, hogy megtaláljam a mentőcsónakokat, érdeklődtem, hogy tud-e valaki angolul, de ők semmi információt nem adtak. A legénység nem tudta azt sem, hogy hol vagyunk, senki nem utasította őket, a kapitánynak pedig másfél órába került, amíg megszólaltatta a vészjelzőt.”
„Mi a mentőcsónakban voltunk. Visszanéztem és láttam, hogy a hajó első emeleti ablakai víz alatt vannak, az emberek sikoltanak, mert nem sikerül a mentőcsónakba beszállniuk” – idézi fel a menekülés perceit a szintén amerikai Blake Miller.
Két turista hölgy, a római 23 éves Ilaria és a perugiai 22 éves Safa egy tanfolyamon vettek részt az óceánjáró fedélzetén. „Este éppen vacsoráztunk, amikor minden remegni kezdett, elment az áram, és az emberek segítségért kezdtek kiabálni. Egy órával később megszólaltak a szirénák, és kiadták a parancsot a hajó kiürítésére. A mentőcsónakokhoz mentünk, de nem mindegyik a vízre érkezett, némelyik leesett a hídról, és voltak, akik megsérültek vagy beszorultak. Miután minden megremegett, a hajó egyik oldalára kezdett dőlni. Az étteremben leestek a tárgyak, poharak, tálcák, tányérok. Meg is sérültünk, de a legdrámaibb mégis az volt, ahogy az emberek egymást szólongatták, anyák a gyermekeiket, az emberek szeretteiket, családtagjaikat. Sötét volt, és nem tudtuk, mit tegyünk. Egyre többen estek el, ahogy egyre jobban dőlt a hajó. Hallottuk a parancsnok hangját, de jobbnak láttuk az egyik kijárat felé futni.’’ A többi utashoz hasonlóan Ilaria és Safa is a mentőcsónakokhoz futott: „De a hajó dőlése miatt nem minden mentőcsónak ért a vízbe, hanem az alsóbb hidakon megakadtak. Szerintünk sokan megsérültek vagy beszorultak. Volt, aki vízbe ugrott.’’ A két fiatal hölgy kisebb sérüléseit is a Polgári Védelem által felállított rögtönzött elsősegély-állomáson látták el a Giglio-sziget partján.
Lapzártánkkor a toszkán tengeren egyre viharosabb időjárás megszakította az eltűntek keresését.
(Közreműködött Kurucz Anita)

Leminõsített nemzetek

Hetek Online — Thu, 19 Jan 2012 12:23:09 +0100

Felkavarta Európát a tengerentúli Standard & Poor's hitelminősítő döntése, amellyel kilenc európai ország besorolásán rontott, közülük négynek egyszerre két fokozattal. Nemcsak az érintett országok vezető politikusai tiltakoztak a politikainak minősített döntés ellen, hanem voltak, akik morális alapon kérdőjelezték meg a nagyhatalmú, ám magáncégként működtetett hitelminősítők „túlhatalmát". A pápai állam félhivatalos lapja, a L'Osservatore Romano szerint az S&P döntése „olyan időpontban jött, amikor a piacok éppen a helyreállás első halvány jeleit kezdték felmutatni az adósságkezelés terén", ezért gyanús, hogy a „támadás időzítése tökéletes volt" ezzel szemben.

Egyszemélyes vacsora: ezzel a címmel készült a hatvanas években az a brit szatirikus jelenet, amelynek felújított változata most az ARD televízió jóvoltából nagy siker Németországban. Az eredeti darabban a 90 éves milliomosnő, Miss Sophie komornyikjával egyedül ünnepli az újévet, mert a szokásos vacsoravendégek már mind elhunytak. A komornyiknak kell ezért mindenki helyett tósztot mondani, hogy „minden úgy legyen, mint régen", miközben egyre spiccesebb léptekkel igyekszik kiszolgálni úrnőjét.

A komédia komédiájában Angela Merkel az idős Miss Sophie és Nicolas Sarkozy az alázatos komornyik, aki miután kitöltötte a pezsgőt, egymás után mond pohárköszöntőt a hiányzó vendégek - a görög Papandreu, a spanyol Zapatero és a brit Cameron - helyett (az olasz Berlusconi egy tigrisbőr szőnyeg képében van jelen). Merkel figyelmezteti a hajbókoló komornyikot, hogy vigyázzon a felszolgálásnál, mert a tripla A minősítése láthatja kárát. A jeleneten természetesen csak a németek tudtak szívből nevetni, hiszen mindenki értette az üzenetet: akárki van is jelen egy csúcstalálkozón, ma egyedül Angela Merkel (és Németország) számít Európában, és már csak a spicces francia komornyik hiszi azt, mintha a színjátékkal tényleg minden „úgy lenne, mint régen".

Az újévben aztán ez az illúzió is elúszott: a Standard & Poor's amerikai hitelminősítő nyolc másik európai országgal együtt Franciaországot is leminősítette, miközben Németország megtartotta legmagasabb státuszát. Így végképp nyilvánvaló lett, hogy ma Berlin szava dönt Európában.

„Megvagyunk nélkülük"

A „fekete pénteken", január 13-án közzétett bejelentés - amely pontosan száz nappal a francia elnökválasztás előtt érkezett - nagy pofon volt Nicolas Sarkozy számára. Úgy tűnt, hogy szertefoszlott a „Merkozy-mítosz", a francia-német vezetésű Európa álma. Az államfő napokig kerülte az újságírókat, miközben szocialista kihívója, Francois Hollande minden hírcsatornán elmondta, hogy a leminősítés „nem Franciaországnak, hanem egyedül Nicolas Sarkozy személyének és politikájának szól". Martin Aubry, a szocialista párt főtitkára szerint viszont Sarkozy „a lecsúszás elnökeként" fog bevonulni a történelembe, az árat pedig a franciák fogják megfizetni.

Végül Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke sietett a francia elnök segítségére. Draghi kijelentette, hogy a hitelminősítők nélkülözhetők, mert a piaci szereplők önállóan is meg tudják hozni a gazdasági hírek alapján a megfelelő befektetési döntéseket. „Meg kell tanulnunk meglenni a hitelminősítők nélkül, de legalábbis meg kell tanulnunk nélkülük is megítélni a hitelképességet" - mondta az EKB-vezér, aki szerint a Standard & Poor's bejelentése zavart keltett, éppen miközben Európa a két és féléves adósságválságból igyekszik kilábalni. Ez után már Sarkozy is előállt, és közölte, hogy a tripla A minősítés elvesztése Franciaország számára „nem létező esemény".

Kit minősít?

A kritikusoknak sok tekintetben igazuk van, mert a francia gazdaság stabil, és az ország kedvező demográfiai helyzete jó piacot kínál. Franciaország 1975-ös első besorolása óta mindig a legjobb AAA értékelést kapta a Standard & Poor's-tól, aminek következtében nagyon kedvező feltételekkel vehetett fel hiteleket a piacról. A francia állampapírok hozama szinte teljesen megegyezett az elmúlt években a német állampapírokéval, az elmúlt hónapokban azonban lehetett érzékelni, hogy a piacok leárazták Franciaországot, aminek következtében a leértékelés előtt a francia állampapírok után közel kétszer annyit - még mindig csak közel 3 százalékot - kellett fizetni, mint a német állampapírokért.

Az S&P ennek a 36 éves „idillnek" vetett véget, amikor január 13-án Franciaországot egy fokozattal lejjebb, az AA+ kategóriába sorolta. A hitelminősítő cég kilátásba helyezte, hogy a mostanit egy újabb leértékelés követheti még ebben az évben vagy a jövő év elején, véleményük szerint ugyanis a kormány deficitcsökkentési politikája nem elég sikeres, a növekedés pedig valószínűleg nem éri majd el az 1 százalékot.

A hivatalos kommunikáció igyekezett bagatellizálni a döntés következményeit: a francia miniszterelnök röviddel a minősítés után kifejtette, hogy ez elsősorban az euróválság következménye és nem a rossz gazdaságpolitikáé. Francois Fillon szerint az S&P besorolása nem a kormány gazdaságpolitikájának szól, és nem szabad neki túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Fillon szerint az országnak fontos a jelenlegi gazdaságpolitikát, a költségvetési kiadások csökkentését folytatnia, amelynek következtében véleménye szerint 2016-ban (vagyis kellően sokára ahhoz, hogy a mai vezetésen ne lehessen ezt az ígéretet számon kérni...) már költségvetési pozitívuma lesz Franciaországnak.

Hasonlóan értékelte a helyzetet Francois Baroin gazdasági miniszter, aki a leértékelést követően a France2 közszolgálati televízió műsorában kifejtette, hogy „ez természetesen nem jó hír, de nem katasztrófa, nem szabad megrémiszteni a franciákat". A pozitív kormányzati kommunikáció mellesleg természetes, a leértékelés híre ugyanis mindössze száz nappal az idei elnökválasztás előtt érkezett. Az újraválasztásért küzdő Sarkozy elnök, aki mellesleg az elmúlt hónapokban egyre jobban elkezdett felzárkózni szocialista riválisa, Francois Hollande mögé, most mindent megtesz, hogy bagatellizálja a negatívabb besorolást.

Elégedetlenül és csalódottan nyilatkozott a Standard & Poor's leminősítésére szinte az összes többi érintett is. A ciprusi miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a döntést. Szerinte Ciprus éppen a krízisből való kilábalás jeleit mutatja. Dimitrisz Hrisztofiasz úgy véli, hogy „a legutóbbi leminősítés tisztességtelen, és valamiféle hátsó szándék áll mögötte".

Werner Fayman osztrák kancellár szerint a hitelminősítő cég döntése „helytelen és felfoghatatlan", mivel Ausztria gazdasága továbbra is jó helyzetben van. Maria Fekter pénzügyminiszter is továbbtolta a felelősséget, mondván, a leminősítés legfőbb oka Ausztria szoros gazdasági kapcsolata Olaszországgal és Magyarországgal, hiszen ezeken a pontokon nagyon sebezhetővé vált a gazdaságuk.

Az S&P egyébként azzal indokolta döntését, hogy az európai válságkezelés rossz irányba halad, és a pénzügypolitika nem képes orvosolni a versenyképesség gyengülését.

A friss spanyol miniszterelnök szocialista elődjére, Zapateróra mutogatott, emellett megígérte, hogy visszaállítja a Spanyolországba vetett gazdasági bizalmat, valamint ösztönözni fogja az európai reformok ügyét. Olaszországban szintén voltak összefogást pártoló hozzászólások. Giorgio Napolitano elnök szerint az EU-nak összetartóbbnak kéne lennie, hiszen szerinte „sürgető szükség lenne politikai összefogással és hatékony gazdasági szövetségben cselekedni". Olaszország az egyik legnagyobb „áldozata" a Standard & Poor's-nak, hiszen az eddigi besoroláshoz képest két szinttel lejjebb került. Mario Monti olasz miniszterelnök számított a leminősítésre, de a mértéke még őt is meglepte. „További probléma, hogy ez egyes beruházásokat is lehetetlenné tesz" - mondta a kormányfő. Mindazonáltal nem mulasztotta el, hogy ne jelentse ki, hogy továbbra is mindent megtesz azért, hogy Olaszországot és Európát kivezesse a válságból.

Portugália a bóvli kategóriában Magyarországnál is alacsonyabb besorolást kapott. Pedro Passos Coelho miniszterelnök szerint a döntés nemcsak hogy politikai színezetű, hanem még veszélyes is. „Elég veszélyesnek tűnik, hogy az intézmény a besorolásait politizálásra használja fel." Szerinte az országa fejlődött eddigi helyzetéhez képest, és az ilyen leértékelések egyáltalán nem segítik az országot, főleg amikor „politikai formát öltenek". A portugál külügyminiszter sem nyilatkozott elégedetten a döntésről, véleménye szerint „érdemes lenne rendszabályozni a hitelminősítők besorolásait". A portugál kormány álláspontja szerint a cég „felcserélte az eddigi stratégiáját, amelyben országról országra haladva egymástól függetlenül értékelte a gazdaságokat, és ehelyett átvett egy szisztematikus elemzést, amely az eurózónán alapszik, és nem feltétlenül képviseli a nemzeti realitásokat".

„Lejárt az IMF ideje"

A Vatikáni Bank elnöke is bírálta a Standard & Poor's döntését. Ettore Gotti Tedeschi a Vatikáni Rádiónak adott interjúban figyelmeztette a hitelminősítőket, hogy az eddigieknél „sokkal inkább tudatában kell lenniük döntéseik következményeinek", és „sokkal jobban meg kellene magyarázni azt, hogy mit miért tesznek". A pápai állam félhivatalos lapja, a L'Osservatore Romano szintén felelősségre vonta az S&P-t. „A döntésük olyan időpontban jött, amikor a piacok éppen a helyreállás első halvány jeleit kezdték felmutatni az adósságkezelés terén", ezért gyanús, hogy a „támadás időzítése tökéletes volt" ezzel szemben.

XVI. Benedek pápa az elmúlt héten elítélte a pénzpiacoknak a világ felett gyakorolt ellenőrzését, és nemzetközi rendszabályokat sürgetett ezzel szemben. „Az adósságválság Európában és az Egyesült Államokban lehetőséget kínál arra, hogy olyan új szabályokat léptessünk életbe, amelyek biztosítják a méltóságteljes élethez való jogot."

A Vatikán tavaly októberben már javaslatot tett a nemzetközi pénzügyi és monetáris rendszerek reformjára. A 18 oldalas dokumentum szerint szükség lenne egy államoktól független és „etikus" központi jegybank (egyfajta új IMF) létrehozására, továbbá javasolja a pénzügyi tranzakciók megadóztatását. Ez utóbbi bevezetését Franciaország éppen a Standard & Poor's leminősítése előtt jelentette be.

A pápai állam Igazság és Béke Tanácsának dokumentuma szerint a jelenleg működő pénzügyi intézmények elavultak, és gyakran nem elég hatékonyak a válságok kezelésében. A szöveg elítéli a „piac bálványozását" és a „neoliberális gondolkodást", amely csak technikai megoldásokat keres a gazdasági nehézségekre. A jelentés sürgeti, hogy a világgazdaság fogadjon el „szolidaritási etikát" a gazdag és a szegény államok között. „A válság felszínre hozta azt, hogy mennyire elterjedt az olyan viselkedés, mint az önzés, a kollektív kapzsiság és a javak felhalmozása" - áll a dokumentumban.

A Vatikán arra figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül időben megoldást találni az „igazságtalanság különböző formáira", akkor olyan ellenségesség, sőt erőszak szabadulhat fel a társadalmakban, amelyek „még a legstabilabbnak tartott demokratikus intézmények alapjait is alááshatják". Emiatt sürgetik egy világméretű jogosítványokkal rendelkező „legfelsőbb hatóság" létrehozását, amely dönthetne a globális gazdasági kérdésekben. A Vatikán javaslata szerint ez az intézmény - egyfajta „központi világbank" - kezdetben az ENSZ keretei között jönne létre, de később függetlenné válhatna. Ennek feladata lenne többek között biztosítani azt, hogy a fejlett országok ne éljenek vissza a gyenge államokkal szembeni túlerejükkel.

A dokumentum egyik fejezete név szerint bírálja a Nemzetközi Valutaalapot, amely „nem képes többé stabilizálni a világ pénzügyi rendszerét, és nem tudja féken tartani a rendszerben felgyülemlő adósságkockázatot". Ezért lenne szükség egy olyan új, erős intézményre, amely meg tud valósítani egyfajta globális monetáris szabályozást. Ez a testület a dokumentum szerint egyfajta „központi világbank" lenne, amely a nemzeti bankokhoz hasonlóan világméretekben szabályozná a forgalomban lévő pénz mennyiségét és a monetáris forgalmat.

A Vatikán közleménye leszögezi: tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen lépés az egyes nemzetállamok hatalmának „fokozatos és kiegyensúlyozott átadásával járna a világ és a regionális hatalmi szervek számára", de a pápai állam képviselői szerint erre „szükség van, különösen, hogy az emberi társadalom, a gazdaság és a technológia gyors változásai átlépnek a nemzeti határokon, amelyeket a globalizált világ már amúgy is nagyon meggyengített".

A közlemény nem tér ki arra, hogy ki finanszírozná az új központi világbank felállítását. Ebben akár a Vatikán is szerepet vállalhat, hiszen a pápai állam a világ egyik, ha nem éppen a legerősebb gazdasági szereplője. A Time magazin már 1965-ben mintegy 10-15 milliárd dollár értékűre becsülte a Vatikán likvid (a felbecsülhetetlen értékű ingatlanokat és szépművészeti alkotásokat nem tartalmazó) vagyonát.

Ez az összeg ma, közel fél évszázaddal később egyes becslések szerint elérheti a 2000 milliárd dollárt. Ez az összeg - amelynek része a világ legnagyobb aranykészletének számító vatikáni kincstár tartaléka is - megfelel az Európai Unió teljes GDP-je 10 százalékának. Nagyságrendjére jellemző, hogy már a feléből fedezni lehetne az eurózóna valamennyi eladósodott államának rendbetételét. (Közreműködött: Lukács András, Petrőcz Jordán, Morvay Péter)

„Második magyar szabadságharc”

Miközben számos nemzetközi médium bíráló hangon írt a magyarországi folyamatokról, a Scotsman címû skót függetlenségi párti napilap példamutatónak tartja az új magyar alkotmányt Európa számára.
„Amikor az Európai Unió, az Egyesült Nemzetek, az IMF, a baloldali kommentátorok, Hillary Clinton és a többiek mind a kezüket tördelik és az egyik lábukról a másikra billegnek, méltatlankodva az Új Világrenddel szembeni állítólagos sérelem miatt – nos, akkor ez meglehetõsen megbízható jele annak, hogy valaki, valahol valami szokatlanul konstruktív dolgot tesz” – írja A második magyar forradalom olyan inspiráló, mint az elsõ címmel január 15-én megjelent cikk bevezetõje.
„Az elsõ kérdés, amely felháborodást provokált a kritikusok között, az, hogy Magyarország nem köztársaság többé, miután ezt a szót eltörölték az ország hivatalos megnevezésébõl. A baloldali kommentárok szerint ez azt jelzi, hogy a demokrácia veszélyben van. Tekintve, hogy Magyarországon 1946. február 1-jén kiáltották ki a köztársaságot, az alig 17 százalékot szerzett kommunista párt irányítása alatt álló kormány kezdeményezésére, ez a fogalom nem éppen a polgári szabadságjogok illatát hordozza magán” – írja a Scotsman, amely szerint a „republikánus nomenklatúra” eltávolítása már 2000-ben megkezdõdött Magyarországon, a milleniumi törvényben, amikor a királyi jelvényeket ünnepi menetben átszállították a Parlamentbe.
A Scotsman szerint az Európai Unió „Frankfurti marxistái” számára anatémát jelent az, hogy az új alkotmány a történelmi folytonosságra és a nemzedékek egymásutániságára hivatkozik, hogy elismeri a kereszténység nemzetfenntartó erejét, valamint a családot és a nemzetet tartja az ország létezése alapjának, a fogantatástól kezdve védelmezi az emberi életet, a házasságot pedig egy férfi és egy nõ közötti szövetségnek tartja. A napilap szerint viszont éppen ezek a rendelkezések eredményezik azt, hogy az alaptörvény több emelettel az „ócska szólamokból álló EU-lapszerzõdé-sek” felett áll.
A Scotsman emlékeztet arra, hogy az alkotmány felsorolja a kommunizmus bûneit, és büntethetõvé teszi a „szovjet-éra” felelõseit. „Magyarország demokratikus átmenetét gyakran fájdalommentesnek nevezték, mert amikor a vörös nomenklatúra látta, hogy a játéknak vége, készpénzzé tették a vagyont, és belõlük lettek az új gazdagok. A Magyar Szocialista Munkáspárt egyetlen szót elhagyott a nevébõl, és hamarosan visszanyerte a hatalmát.” A lap szerint csak azok háborodnak fel a számonkérhetõségen, akik úgy gondolják, hogy „a jobboldal bûnöket követ el, a baloldal pedig legfeljebb hibázik”.
„A legnagyobb fájdalmat azonban az okozza, hogy a kormány befolyást szerezhet a Magyar Nemzeti Bank felett. Miért? Mert a választott képviselõk felülírhatják a bónuszokkal teletömött elit részrehajlását – és minden európai ország választói pont ezt szeretnék elérni, de eddig hiába.”
„A magyar alkotmány a kulturális és erkölcsi érzékenység ébredését jelzi a Brüsszelbõl diktált integráció és politikailag korrekt büntetések felett” – fejezi be cikkét a skót lap, amely szerint a dokumentum egy magas civilizációval rendelkezõ nemzet mûve, amely visszaigényli örökségét és autonómiáját. „Ezért a morális relativizmusba és politikai passzivitásba süllyedt Európa számára inspirációt kell, hogy jelentsen.” (M. P.)

Kevés esélyt hagyott Romney másoknak

Hetek Online — Fri, 13 Jan 2012 19:54:23 +0100

Az amerikai elõválasztások hagyományait ismerõk New Hampshire-t a meglepetések államaként tartják számon. Itt gyõzedelmeskedett hajdan a déli mogyorótermelõ gazda, akit Jimmy Carterként ismert meg a világ, itt szégyenítette meg John McCain 2000-ben az ifjabb Busht, és itt utasította Hillary Clinton maga mögé négy éve Barack Obamát.

A várakozásoknak megfelelően Massachusetts volt kormányzója, Mitt Romney nyerte el a legtöbb szavazó bizalmát, és a többi jelölt is többnyire a papírforma szerint szerepelt. Iowa után ez volt Romney-nak sorban a második győzelme, ami egyre valószínűbbé teszi, hogy novemberben ő lehet az elnök ellenfele, hiszen egyértelmű és döntő győzelmet aratott. Más volt ez, mint az egy héttel korábbi verseny, ahol nyolc szavazattal sikerült csak felcsúsznia a dobogó első helyére, most azonban a szavazatoknak majdcsak negyven százaléka lett az övé. Az elmúlt évtizedek során az elnökjelöltté váló politikusok vagy Iowában, vagy New Hampshire-ben győzni tudtak, kivéve Bill Clintont 1992-ben. Romney azonban mindkét államban nyerni tudott.
Sikerében három tényező játszott döntő szerepet. Az első, hogy New Hampshire szomszédos Massachusettsszel, és a két állam közt több hasonlóság fedezhető fel. Magukat függetlennek tartó, mérsékelt szavazók alkotják a többséget, és a Romney-t javarészt elutasító keresztény szavazótábor itt jóval kevesebb befolyással bír, mint Iowában. A helyiek fülében a szomszédos állam hajdani kormányzójának neve ismerősen cseng ma is. Romney is jól ismeri a helyi viszonyokat, hiszen 2008-ban már harcolt – és veszített – itt, akkor a nála is mérsékeltebb John McCain volt a befutó.
A hazaihoz közeli pálya előnye mellett az ellenfelek megosztottsága is fontos tényezőnek bizonyult. A jelenlegi versenyben a republikánus szavazók három táborra oszthatók. Jobbszélen Ron Paul, a szigorú libertariánus nézeteket valló jelölt található, aki számára mindennél fontosabb a személyi szabadságjogok védelme, még akkor is, ha ezzel nem lehet választásokat nyerni Amerikában. Hozzá képest baloldalon helyezkedik el Mitt Romney, akit mérsékeltként tartanak számon pártjában, ahol a „mérsékelt” nem éppen dicséretes jelző. Támogatói viszont tisztában vannak azzal, hogy a Fehér Házra csak mérsékelt politikussal lehet jó eséllyel pályázni, és úgy tűnik, hogy a győzelemre vágyó pragmatikus tábor egységesen állt mellé. A mérsékeltek kegyeiért ez idáig csak John Huntsman, Utah hajdani – Romney-hoz hasonlóan szintén mormon vallású – kormányzója próbált versenybe szállni, de nem sok sikerrel. Huntsman mindent egy lapra tett fel New Hampshire-ben, de csak harmadik helyen végzett. Várhatóan az elkövetkező hetekben elfogy körülötte a levegő, hiszen ha itt nem tudta megfogni riválisát, akkor később nem valószínű, hogy esélye lesz rá. A republikánusok harmadik csoportját azok alkotják, akik számára a konzervatív eszmék következetes megjelenítése a számottevő. Legyen ez az abortusz, a házasság szentsége vagy más keresztény érték képviselete. Romney szerencséje, hogy a konzervatív tábornak nem sikerült egy jelölt mellé állni, és ezért megoszlik erejük. Az ő emberük az iowai meglepetés Rick Santorum és Newt Gingrich is, akik most tíz-tíz százalékot tudtak elérni. Ha Gingrich és Perry feladta volna Iowa után, Santorum most jobb eséllyel küzdhetett volna.
A harmadik tényező Romney sikerében a pénz volt. Anyagi fölénye egyrészt a választási hirdetésekben mutatkozik meg, másrészt a jól olajozott kampánygépezetben, mely szervezettségében felülmúl minden vetélytársat. A hozzá közel álló erők több millió dolláros tüzérséget tudtak decemberben felvonultatni eddigi legkomolyabb ellenfele, Newt Gingrich ellen, aki azóta sem tudta kiheverni a televíziós támadásokat. A bőséges hadkincstárnak köszönhetően stratégák, kampányszakértők és jól szervezett önkéntesek hada lehetővé tette, hogy a választást megelőző napokban Romney-ra irányuló össztüzet sértetlenül vészelje át.
A legnagyobb fejfájást saját magának okozta a volt kormányzó, amikor arról beszélt, hogy ő szeret kirúgni embereket, akik nem megfelelő szolgáltatást nyújtanak neki. A szövegkörnyezetből kiragadott idézet azóta szenzációvá vált Amerikában, ahol a gazdasági válság és a munkanélküliség mindmáig komoly gondot okoznak. Ráadásul Romney szerencsétlen megfogalmazása alátámasztani látszik azt a negatív képet, amit ellenfelei próbálnak kialakítani a szavazókban róla. A magánszektorban eltöltött évei miatt tőzsdecápának kívánják beállítani, mivel a hajdan vezetése alatt álló Bain Capital nevű befektető cég számos legyengült részvénytársaságot vásárolt fel, darabolt fel, és adott el jó pénzért, aminek következtében sokan elvesztették állásukat. Jelentős anyagi forrásai azonban lehetővé teszik, hogy eredményesen védekezzen a hátralévő fordulókban is.
A következő állomásnak, Dél-Karolinának különösen nagy jelentősége lesz. Várhatóan ez lesz az utolsó lehetőség arra, hogy Romney-t legyőzhesse valaki. Itt ugyanis jelentősebb számú a konzervatív szavazó a mérsékeltekkel szemben, mint Iowában. A konzervatív jelöltek megosztottsága azonban Dél- Karolinában még szembetűnőbb, mint talán eddig bárhol. Mitt Romney 27 százalékkal itt is vezet, de Gingrich, Santorum és Perry összesen a szavazók 48 százalékának támogatását bírják. Ha egyikük mögé sorakoznának fel, a konzervatív választók jelentős győzelmet arathatnának, de a jelenlegi helyzetben Romney a legesélyesebb. Dél-Karolinából pedig valószínűleg már csak egy jelölt folytathatja érdemben tovább. Ebben az államban ugyanis 1980 óta mindig az győzött, aki a jelöltséget is megszerezte végül. Ha ez nem Romney lesz, az valódi meglepetés lenne.

Átütõ iszlamista gyõzelem Egyiptomban

Hetek Online — Fri, 13 Jan 2012 19:52:11 +0100

A Muzulmán Testvériség és a még radikálisabb szalafista al-Núr párt kétharmados választási sikere nyomán az arab világ legnagyobb lélekszámú országa a több mint három évtizedes békeidõszak után újra ellenséges rendszerré válhat a zsidó állammal szemben. A Mubarak-rezsim alatt még tiltott Muszlim Testvériség politikai formációja, a Szabadság és Igazság Pártja (FJP) tagjai még be sem ültek az egyiptomi parlamentbe, a világ már kapott egy kis ízelítõt abból, hogyan is fogják irányítani az országot.

A gázai Hamaszhoz hasonlóan a Muzulmán Testvériség (MT) is kinyilvánította, hogy soha nem fogja elismerni Izrael létezéshez való jogát. A Jediot Ahronot izrali napilap szerint Rashad Bayoumi, a Muzulmán Testvériség elnökhelyettese még a harmadik választási forduló előtt a londoni székhelyű arab Al-Hayat lapban azt nyilatkozta, hogy a szervezet „semmilyen körülmények között” nem ismeri el Izraelt, amelyet „megszálló, kriminális valóságnak” nevezett.
Bayoumi nyilatkozata alig két nappal a választások harmadik, zárófordulója előtt hangzott el. Azóta viszont egyértelművé vált Egyiptomban, hogy a Tahrir téren elindult forradalmat az iszlamista pártok nyerték meg.
A parlament alsóházának képviselői helyeiért kiírt többfordulós választásokon a szavazatok 41 százalékát az MT nevében fellépő Szabadság és Igazság Pártja szerezte meg, míg a második helyezett, az iszlám törvénykezésért kampányoló al-Núr (Fény) párt kapta a szavazatok 21 százalékát. Ez utóbbi párt azért is meglepetés, mert csak 2011-ben, a forradalom kellős közepén alakult. Ezzel az iszlamisták nemcsak többségbe kerültek az alsóházban, hanem a képviselői helyek közel kétharmadát is megszerezték.
A Szabadság és Igazság Pártja a közép- és felső rétegeket szólította meg, míg az al-Núr párt, amely szalafistának (ez a szó a vallásalapító Mohamed próféta idejében gyakorolt valláshoz és szokásrendhez való visszatérést jelzi) mondja magát, vidéken és a szegények között építette ki bázisát. A párt az iszlámmal ellentétesnek tartja a parlamenti demokráciát, élesen Izrael-ellenes, és a békeszerződés felmondását hangsúlyozza. Kötelezővé tenné a nőknek a fejkendő viselését, betiltaná az alkoholkereskedelmet, és nem engedné meg, hogy nők és férfiak egy munkahelyen dolgozzanak.
A liberálisabb, szekularizált pártoknak jóval gyengébb eredménnyel kellett beérniük. Az Egyiptomi Blokk és a Wafd Párt (amelynek alelnöke tavaly épp Budapesten tett Izrael- és Amerika-ellenes kijelentéseket) 9-9 százalékot szerzett. Az egykori diktátorhoz lojális szerveződések négy, míg a Forradalom folytatódik nevű politikai formáció, mely főként a forradalom gyermekeiből áll, csupán két százalékot tudtak összegyűjteni, akárcsak a mérsékelten iszlamista Al-Waszat Párt. A maradék szavazatokat a független jelöltek gyűjtötték be.
A választási eredményekről az egyik egyiptomi választó azt mondta a CBN Newsnak: „Miért ne próbáljuk ki az iszlamistákat? Korábban megpróbáltuk a világiakat, a liberálisokat és a kommunistákat, akik tönkretették az országot. Ezúttal meg kell próbálnunk az iszlamistákat, és ha nem válnak be, nem probléma, majd leváltjuk őket.” Walid Phares Közel-Kelet-szakértő azonban korábban úgy fogalmazott, hogy ha a Muzulmán Testvériség kontrollt vagy többséget szerez egy új kormányban, az egyiptomiaknak utólag igen nehéz lesz azt megváltoztatniuk.
A „világias” pártok sikertelenségüket nem magyarázhatják a választások alacsony részvételével sem, hiszen a szavazóképes lakosság 62 százaléka járult az urnák elé, hogy döntsön, nemcsak az egyiptomi parlament alsóházának az összetételéről, de áttételesen a leendő egyiptomi alkotmány szellemiségéről is.
Megfigyelők szerint ez a választási eredmény fokozza a feszültséget az országban élő koptok és a szélsőséges iszlamisták között. A 81 milliós ország 10-15 millió koptnak is otthona, s az elmúlt időben fokozódó szélsőséges iszlamista támadások, az alexandriai koptok ellen elkövetett öngyilkos merényletek miatt már így is megfélemlített koptok tízezrei menekültek el az országból.

2012 hírei

Hetek Online — Thu, 12 Jan 2012 14:32:18 +0100

Nem hálás dolog megtippelni, miről fog szólni a következő év. Hiszen 2010 szilveszterén sem lehetett sejteni az arab diktátorok bukását, az eurózóna megrázkódtatásait vagy a fukusimai atomkatasztrófát. Minden bizonnyal 2012 is sok előre nem látott eseményt hoz. Összeállításunkba mi csak olyanokat válogattunk, amelyekről már 2011-ben is hallani lehetett. A többit majd menet közben.

Amerika választ

„A gazdaság Barack Obama elnököt gyengíti, a republikánus jelöltek pedig saját magukat - mondta a Hetek kérdésére John Waage, a CBN televízió politikai elemzője. - A nagy kérdés, hogy ha Mitt Romney meg is szerzi az elnökjelöltséget, tudja-e majd mozgósítani maga mögött a republikánusokat és a független szavazókat annyira, hogy esélye legyen legyőzni az elnököt." Waage szerint a „bárki, csak Obama ne" hangulat a republikánusokat segítheti, de a győzelemhez sokkal jobban kell csinálniuk a dolgukat, mint korábban tették. Barack Obama eddig derűsen figyelhette, hogy tűnnek fel és buknak alá sorra a republikánus aspiránsok a magabiztos, de a viták során kínos perceket átélő Rick Perrytől a népszerű gazdasági reformot hirdető, ám nőügyek miatt napok alatt kapituláló Herman Cainen át Newt Gingrich egy hónapos lendületéig. Ha Romneynak nem sikerül szélesítenie bázisát, még akár új név is felbukkanhat a versenyben.

Perzsa sakkjátszma

Irán hosszú évek óta mindig a top sztorik között szerepelt, most is. A perzsa állam eddig sikeresen elkerülte mind a komoly szankciókat, mind az arab világot megrázó felkeléseket, miközben tovább fegyverkezett. Igaz, ezt lassították rejtélyes komputervírusok és az atomlétesítményeiben időnként bekövetkező még különösebb robbanások; ám az iráni rezsim nem gyengült meg, és fenyegető szándékaival sem szakított. A Hormuzi-szoros esetleges lezárása azonban olyan háborús okot adhat a Nyugatnak, amilyet az atomfenyegetés eddig nem.

Putyin visszatér

Egészen tavaly decemberig úgy tűnt, hogy Putyin saját maga számára írt kottája (miniszterelnök - elnök - újra elnök - miniszterelnök - megint elnök) bármeddig játszható, ám decemberben az orosz utca megmozdult. A rendőrattakok és ellenzéki megosztottság dacára a tüntetők elérték, hogy Putyin többé nem megkérdőjelezhetetlen vezető, akkor sem, ha a papírforma szerint megnyeri az elnökválasztást. Az emberekben ugyanakkor ott él a jelcini időszak gazdasági csődje és anarchiája, amit nem szeretnének, hogy visszatérjen.

Asszad után szabadon?

A tankok, orvlövészek, kijárási tilalom és városostromok, valamint a több mint ötezer áldozat ellenére nem sikerült megtörni a januárban kezdôdött szíriai ellenállást. Az utóbbi hónapokban már több tízezer dezertált szíriai és külföldi arab katonából álló gerillahadsereg is létrejött. Nem biztos, hogy Asszad úgy végzi, mint Kadhafi, de ha bukik is, bizonytalan Szíria jövôje. Irán és Törökország is szívesen ellenôrzése alá vonná az Izraellel szomszédos országot.

Londoni játékok

Nyári olimpia és az uralkodó gyémántjubileuma: Nagy-Britannia arra készül, hogy idén a világ szeme Londonra irányul. A hercegi esküvő sikeres felvezető volt a nagy évhez, igaz, a napokon át akadálytalanul zajló londoni zavargások és fosztogatások megdöbbentő képei ezt alaposan megzavarták. A show-nak azonban mennie kell, így a drágaság és a terrorveszély ellenére sok millió turista kelhet át a csatornán, hogy szemtanúja legyen a játékoknak, és a királyi család körül zajló színpompás szappanoperának.

Eurózóna: szét vagy össze?

Görögország továbbra is az államcsőd szélén (csak remélni tudjuk, hogy Magyarország a külső pályán nem előz be), miközben nem múlt el a veszély Dél-Európa többi országában sem. Az euróval kapcsolatos aggodalmak miatt egyes londoni elemzők szerint akár 99 százaléka is lehet annak, hogy a közös valutarendszer tíz éven belül a mai formájában megszűnik létezni. Az év végén a Frankfurti Csoport néven ismert német-francia-brüsszeli belső mag („Merkozy", Barroso és a többiek) kezébe vette a gyeplőt, kérdés, hogy ez elég lesz-e a nyáj egyben tartására?

Palesztin játszmák

A világ egy főre eső legnagyobb segélyeit a palesztinok kapják a nemzetközi közösségtől, Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke mégsem lehet teljesen elégedett. Államalapítási forgatókönyve az ENSZ Biztonsági Tanácsában megtorpant, de a téma - és ezzel együtt Jeruzsálem megosztása és a zsidó települések felszámolása - egyáltalán nem került le a napirendről. Ezt példázza, hogy „Palesztinát" az UNESCO - magyar elnöklet mellett - tagállamként felvette. A Gázai övezetbe nem jutottak el a „békeflottillák", ám a térség Egyiptomon keresztül sok korszerű fegyverhez jutott Líbiából.

Iszlám tavasz

A tunéziai népfelkelés és az egyiptomi „Twitter-forradalom" a nagy nyugati médiafelhajtás ellenére nem a remélt - ámde nem nagyon létező - demokratikus arab erőket, hanem az iszlamisták győzelmét hozta. Egyiptomban egyenesen kétharmados többségben. Az új iszlamista hullám tovább rontotta a kisebbségek és a nők helyzetét, és a hetvenes évek óta először azzal fenyeget, hogy Izraelt újra csupa ellenséges állam veszi körül, amelyek a vesztét kívánják. Az iszlám tavasz Szíriában folytatódhat, ám Asszad bukása után Irán befolyása erősödhet, csakúgy, mint Irakban és Afganisztánban.

Rosszkedvű tömegek

A Time magazin a Tüntetőt választotta 2011 emberének, mondván, Kairótól Moszkván és Athénen át a Wall Streetig az utca meghatározó módon beleszólt az események alakulásába. Az elégedetlenség idén sem csökken, sőt. Az elhúzódó válság miatt még nagyobb tüntetések várhatók Európában. A gazdasági feszültségekre radikális politikai erők és külső befolyás - például több tízmilliós muzulmán közösségek aktivizálása - még jobban ráerősíthetnek. A diktatúrák meggyengülése pedig olyan térségekben is bátorítást adhat a tiltakozásra, ahol évtizedek óta némaság honolt.

Keresztények és az oroszlánok

A nyugati vezetők sokáig elfordították a fejüket, amikor a muzulmán világban keresztényellenes támadások történtek. A fenyegetés azonban ma már olyan nagy (az Open Doors emberi jogi szervezet adatai szerint világszerte 100 millió keresztény él halálos veszélyben a hite miatt), hogy attól kell tartani, a Marokkótól Közép-Ázsiáig terjedő térségben néhány évtized múlva nem maradnak Jézust követő emberek. Az arab felkelések csak gyorsították ezt a folyamatot, miközben a nem arab muzulmán országokban - például Nigériában, Indonéziában és Szudánban - is egyre több támadás éri a keresztény hívőket.