Kereső toggle

A pénz forradalma: Bankárok csodaszerei a járvány utánra

Második rész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mint arról múlt heti számunkban írtunk, a világ pénzügyi rendszerének radikális átalakítására vonatkozó tervek már a koronavírus-járvány kitörése előtt nyilvánosan is megjelentek. Többek között erről beszélt Larry Fink, aki szerint a „pénzügyi világ alapvető újrafogalmazásának kezdetén vagyunk”. Mire számíthatunk?

Egyik kézenfekvő fordulat lehet a készpénz nélküli gazdaságra való áttérés felgyorsulása. Erről és a digitális jegybankpénz bevezetésére tett lépésekről részletesen olvashatnak Kovács Bence cikkében, lapunk 18. oldalán.

A pénzforgalom átalakulása azonban nemcsak fizetési formák változásával jár (emellett számos praktikus érvet lehet felhozni, mind a felhasználók, mind pedig a bankok, sőt az állam szempontjából is), hanem az állampolgárok pénzügyi biztonságát is érinti. Ma ugyanis a készpénz az egyetlen, az állam által 100 százalékban, összeghatártól függetlenül garantált törvényes fizetési eszköz.

Természetesen ennek biztonsága sem abszolút, hiszen egy államcsőd esetén pont ez a garancia hullik ki a készpénz mögül, mint arra bizonyíték a történelem számos hiperinflációja, köztük a magyar pengő második világháború utáni összeomlása.

A számlapénz mögött azonban még ilyen garancia sem áll, a látszat ellenére. Bármennyi pénze is van egy magánszemélynek vagy vállalkozásnak a bankszámláján, nem feltétlenül tud hozzáférni. Ennek lehet technikai akadálya (szoftverhiba, súlyos áramszünet vagy akár heckertámadás), de lehet a kormány intézkedése is, például egy olyan vészhelyzetben, mint a jelenlegi járvány. Bár most ilyenre nem került sor, a megfelelő felhatalmazás birtokában a kormánynak csak döntés kérdése, hogy mondjuk felfüggessze vagy korlátozza az egy számláról hozzáférhető összeget. Már ez is növeli az állampolgárok pénzügyi kiszolgáltatottságát, de még nagyobb veszteséget okozhat, ha a számlavezető bank jelent fizetésképtelenséget. Ekkor ugyanis csak az állami garancia mértékéig (ez Magyarországon számlánként jelenleg 30 millió forint) garantált az egyenlegek – bármekkora is legyen az – kifizetése.

Látható tehát, hogy a kétszintű bankrendszer jelentős kockázatokat hordoz magában, amelyek gazdasági vagy természeti csapás miatti válság, ne adj Isten háború esetén szinte mindenkit érintenek. És a kereskedelmi bankok multinacionális jellegéből adódóan olyan biztonsági vagy akár geopolitikai kockázatok is jelentkezhetnek ilyenkor, amelyek nem is az adott országot sújtják. Hiszen a legtöbb ország fizetési rendszerének működése alapvetően egy másik országban működő szolgáltató (például kártyatársaságok) működésén, döntésein múlik.

Kézenfekvő döntésnek tűnik, hogy ezeknek a kockázatoknak a csökkentésére hozzák közelebb a pénzt „teremtőket” (jegybankokat) és a felhasználókat (magánszemélyeket és vállalkozásokat). A digitalizáció a kereskedelemben is ebbe az irányba terelte a folyamatokat, amikor a kiskereskedelmi boltok helyett egyre több terméket lehet közvetlenül a gyártó webshopjából megrendelni. Ezt a célt szolgálja a következő cikkünkben ismertetett digitális jegybankpénz, ami a kereskedelmi bankok kikapcsolásával közvetlenül a felhasználókhoz juttatja el a kibocsátott pénzt – ugyanúgy, ahogy a készpénz esetében történik.

Hitelcsapda Európának?

Mindennek fényében különösen érdekes megnézni azokat a pénzügyi javaslatokat, amelyek a koronavírus- járvány utáni válságkezelésre készültek. Két – egymástól élesen különböző irányú – terv jelent meg az elmúlt hetekben, amelyek annyiban mégis hasonlítanak egymásra, hogy mindkettő rendkívül szokatlan, a szerzők definíciója szerint unortodox megoldásokat kínál.

Soros György eredetileg a Project Syndicate elnevezésű híroldalon, majd ennek nyomán egyszerre számos világlapban megjelent javaslatát azzal indokolja, hogy „rendkívüli időkben rendkívüli döntéseket kell hozni”. A drámai szavakat a magyar származású befektető a brit Independenten olvasható interjúban azzal indokolta, hogy „ez a legnagyobb válság, amit valaha is átéltem. Még mielőtt a járvány lecsapott volna, már felismertem azt, hogy egy olyan forradalmi pillanatot élünk, amelyben mindaz, ami normális időkben lehetetlen, sőt felfoghatatlan lett volna, nemcsak lehetséges, hanem egyenesen sürgető szükségszerűség. Majd ezt követően érkezett a Covid-19, ami teljesen feldúlta az emberek életét, és nagyon eltérő magatartást kívánt meg tőlünk. Ez egy olyan példátlan esemény, ami valószínűleg soha nem fordult elő ilyen kombinációban. És ez tényleg a civilizációnk túlélését fenyegeti” – mondta Soros, aki számos más befolyásos nemzetközi szereplőhöz hasonlóan szintén úgy látja, hogy a válság után „nem térünk vissza oda, ahol előtte voltunk”.

A befektető első hallásra hihetetlen javaslattal állt elő, ami azonban Soros szerint „egyszerű, gyors és alacsony költségű” megoldás lenne. A járvány utáni gazdasági helyreállításhoz az Európai Bizottság elnöke szerint 1000 milliárd (vagyis egybillió) euróra lenne szükség. Ez Magyarország hatéves teljes bruttó nemzeti jövedelmével egyenlő. Kérdés azonban, ki és honnan teremthetne elő ilyen irdatlanul sok pénzt?

Soros szerint ehhez az Európai Uniónak speciális újjáépítési „örökjáradék-kötvényeket” kellene kibocsátania, amelyek finanszíroznák a vírus által megtépázott gazdaságok talpra állítását. Az „örökjáradék-kötvényt” szó szerint kell érteni: olyan kötvényekről van szó, amelyek soha nem járnak le, csak kamatot kell utánuk fizetni. Az átlagos várható emberi élettartamot figyelembe véve már egy 50 éves hitel is szinte beláthatatlanul hosszú, egy 100 éves lejáratú hitel pedig biztosan túlnyúlik egy ember életén, hiszen csak nagykorú személy kaphat kölcsönt. Ehhez képest az „örökkötvény” (az angol „perpetual bond” vagy „consol” fogalmaknak még bevett magyar megfelelőjük sincs – a szerk.) irreális feltételeket ígér: nem kell tőkét visszafizetni, csak egy nagyon alacsony (Soros javaslata szerint évi 0,5%-os) kamatot.

Ezek a feltételek azt jelentik, hogy a kamatokból – nulla százalékos inflációt feltételezve – 50 év alatt a kölcsön negyede, 100 év alatt pedig a fele térülne meg, miközben a kibocsátáskor nagykorú emberek közül már senki sincs életben. Ki ne akarna olyan feltételekkel hitelhez jutni, hogy megkap 10 millió forintot és évente csak 50 ezer forint kamatot kell fizetnie? Igaz a 22. században élő utódaink nem lesznek boldogok, hogy az évi 50 ezer forintokat nekik akkor is fizetni kell, miközben a pénz (vagy az abból finanszírozott épületek, gyárak, intézmények) réges-rég nincsenek már meg. De erre sokan – talán a legtöbben – azt mondanák, hogy ez legyen csak az ükunokák gondja, ide a 10 millióval.

A Soros által felvetett javaslat (amit a más célra lefoglalt kifejezés miatt most nem nevezünk második Soros-tervnek) azért nem csak jövő századi utódaink gondja lehet. Pénzt ugyanis lehet teremteni a „semmiből”: ez történik, amikor egy kereskedelmi bank hitelt nyújt, a példánál maradva mondjuk 10 millió forint értékben. Ennek egy meghatározott részét – az egyszerűség kedvéért 10 százalékát, vagyis egymillió forintot – a bank a saját forrásaiból nyújtja, a többi azonban a „levegőből” jött létre, nincs mögötte közvetlen, valós fedezet, olyan hitelpénz, amit a bank a jövőbeli bevételei terhére bocsát ki. Ha rendben mennek a dolgok, ezek az egyensúlyok működnek, akár egy nagyon hosszú lejáratú kölcsön esetén is. Ha azonban az örökkötvényből finanszírozott válságkezelés esetleg mégsem lesz eredményes – vagy később beüt egy újabb krach – és a pénz elúszik, attól még a kamatok (Soros György javaslata szerint évi 5 milliárd euró) tovább ketyegnek.

Ezért azt ugyan túlzás kijelenteni, hogy a javaslat célja az európai nemzetek eladósítása és örök kamatrabszolgaságra kényszerítése, de az látható, hogy egy ilyen megoldás a jelenleginél sokkal szorosabban egymáshoz kötné az európai nemzeteket, hiszen a közös adósságból az eddiginél is nehezebb lesz kilépni. Politikai üzenete, netán célja ez lehet Soros György javaslatának.

Hal helyett hálót

Egészen más irányból javasol megoldást a válságra a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Matolcsy György május elején a növekedés.hu pénzügyi oldalon megjelent írása már a címében is azt ígéri, hogy „A pénzforradalom évei jönnek”. Ebben az új korszakban a pénzhez való hozzáférés a vállalkozások számára „nagyon olcsó, szupergyors, biztonságos és általános” lesz. Az államok újratárgyalják a pénzteremtés feltételeit a pénzügyi rendszer szereplőivel, és a központi bankokon keresztül még erősebben jelen lesznek a privát pénzügyi rendszerben.

Matolcsy azt javasolja, hogy az olyan központosított juttatások helyett, mint a garantált alapjövedelem, „alapvető hitelkeret áll majd mindenki rendelkezésére, amit a várható életpálya-jövedelem alapján számolnak ki. Nem halat (tehát alapjövedelmet), hanem hálót (tehát alaphitelkeretet) ajánlanak az államok mindenkinek”.

Az MNB elnöke nem részletezi az „alapvető hitelkeret” mértékét, de a leírás arra utal, hogy a diákhitelhez, a babakötvényhez és a CSOK-hoz hasonlóan az állam megfinanszírozná mindenkinek az életkezdését, egy olyan összegű kölcsönnel, ami függhet a képzettségtől, családi állapottól, lakóhelytől és még számos más egyedi jellemzőtől.

Soros György javaslatához hasonlóan Matolcsyé is felvet számos kérdőjelet. Az világos, hogy egy ilyen lépés a pénzügyi rendszer radikális átalakítását jelenti, hiszen ezeket az életpálya-hitelkereteket az állam a jegybankon keresztül biztosítaná. Ez sértené a kereskedelmi bankok évszázados privilégiumait – ez aligha zavarná az állampolgárok többségét –, de mai szemmel még beláthatatlan függést hozna létre az államtól, amely pontosan látná, hogy ki, mire költ a jövedelméből. Ha pedig az automatikus hitelkeretet az állam egy folyószámlahitelhez hasonlóan menet közben növelhetné vagy csökkenthetné, az általa megszabott feltételek alapján, akkor ez rendkívüli alkalmazkodásra késztetné az embereket a mindenkori kormányzatokhoz.

Ahogy Soros György felvetésében senki nem tudja, milyen következményekkel jár 10-20-50 év múlva az örökkötvény az államok szuverenitására nézve, azt sem lehet belátni, hogy a Matolcsy-féle alaphitel milyen hatással lenne például a lelkiismereti szabadságra, ha mondjuk egy liberális kormány világnézeti kérdésekben alkalmazkodást ír elő feltételként az akkor nagykorúvá váló fiataloktól. Indokolt tehát az óvatosság a válságkezelő csodaszerekkel szemben éppúgy, mint a vírusellenes terápiákkal.

Olvasson tovább: