Kereső toggle

Száz éve született nemzetközi döntés a zsidó nemzeti otthon helyreállításáról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az első világháborúban győztes Szövetséges Főhatalmak Tanácsa az itáliai San Remóban, 1920 áprilisában megrendezett tanácskozásán állapodott meg a Török Birodalom uralma alól felszabadított közel-keleti térség helyzetének rendezéséről. Határozatot hoztak a zsidó nemzeti otthon „Palesztinában” való helyreállításáról, ami példátlan felélesztése egy közel kétezer éve elveszett államiságnak.

Az 1920. április 25-én született megállapodásban arról rendelkeztek, hogy „Palesztina” és Mezopotámia brit, a későbbi Szíria és Libanon területe pedig francia mandátumi igazgatás alá kerüljön abból a célból, hogy a megbízott hatalmak közreműködésével ezeken a területeken belátható időn belül megteremtődjenek az önállósodás politikai, közigazgatási és gazdasági feltételei. „Palesztina” specialitását az képezte, hogy ott kifejezetten a „zsidó nemzeti otthon” helyreállítását jelölték meg célként. Az arab önállóságot a térség többi területén tervezték megalapozni. Ismeretes, hogy Izrael ősi földjét a II. században, a Bar Kohba-szabadságharc vérbefojtását követően a rómaiak nevezték át bosszúból „Palesztinának,” ami máig hatóan elhomályosítja a zsidóság idevágó történelmi jogát.

A San Remó-i értekezleten Nagy-Britanniát Lloyd George miniszterelnök, Franciaországot Alexandre Millerand miniszterelnök, Olaszországot Francesco Nitti miniszterelnök, Japánt Macui Keisiró nagykövet, a megfigyelőként részt vevő Amerikai Egyesült Államokat pedig Robert Johnson nagykövet vezette delegációk képviselték. A tanácskozás súlyát jelzi az is, hogy ebben az időben a brit, francia, olasz és japán négyes alkotta a mai ENSZ elődjeként az első világháború után alapított nemzetközi világszervezet, a Nemzetek Szövetsége (Népszövetség) Tanácsának, azaz vezető testületének állandó tagságát is. Ez pedig előrevetítette az itt született döntések általános érvényre emelését.

A modern Izrael nemzetközi jogi pillére

A szóban forgó területek átmeneti nagyhatalmi igazgatására szolgáló nemzetközi rezsim, az úgynevezett mandátumrendszer a Népszövetség keretében került kialakításra. A világszervezet Egyezségokmánya arról rendelkezett, hogy a török és német uralom alól felszabaduló korábbi gyarmatokat a Népszövetség felügyelete alá vonják, ami ezt akként látja el, hogy a győztes hatalmak közül egyeseknek hivatalos megbízást (mandátumot) ad ezek igazgatására mindaddig, amíg a megbízott hatalom hathatós közreműködésének köszönhetően képessé válnak önmagukat kormányozni. San Remóban született meg a tényleges döntés a török uralom alól kikerült közel-keleti területek mandátumi elosztásáról.

Ezt követte második lépésként

a nemzetközi jogi érvénnyel bíró mandátumszerződések megszövegezése, majd a Népszövetség elé terjesztése és ottani elfogadása. Így született meg bő két esztendővel San Remo után, 1922. július 24-én a palesztinai brit népszövetségi mandátum, amiben a világszervezet a mandátum céljaként jelölte meg és a zsidó népet megillető történelmi jogként deklarálta nemzeti otthonának Palesztinában való „visszaállítását” és ennek előmozdításával Nagy-Britanniát bízta meg.

Ezt a nemzetközi jogi kötelezettséget tehát a San Remó-i határozat alapozta meg, ami már önmagában is a szövetséges főhatalmak nemzetközi jogi érvényű kötelezettségvállalása volt erről egymás viszonylatában. Ezért a San Remó-i megállapodás a modern zsidó állam nemzetközi jogi alapjának első pillére. Vele emelkedett a zsidó nemzeti otthon helyreállítására irányuló politikai szándék a nemzetközi jogi kötelezettségek szintjére. Második lépcsőben innét kiindulva vált általános érvényűvé e nemzetközi jogi kötelezettség a későbbi mandátumszerződés révén.

Történelmi romokon politikai valóság

A modern zsidó állameszme megfogalmazója, Herzl Tivadar, a politikai cionizmus programját megalkotó 1897-es bázeli, I. Cionista Világkongresszus után a következőket írta naplójába: „Ha egy mondatban foglalnám össze a bázeli kongresszus jelentőségét – amit nyilvánosan óvakodnék megtenni – akkor azt mondanám: Bázelben megalapítottam a zsidó államot. Ha manapság ezt így kimondanám, általános nevetés fogadná. Öt év múlva talán, vagy ötven év múlva mindenki belátja majd, hogy ez történt.”

A XIX. század végén, amikor a sarkvidékek kivételével a földglóbusz minden területére kiterjedt már valamelyik birodalom vagy állam fennhatósága, tényleg szinte kivitelezhetetlen elképzelésnek tűnt egy a történelem színpadáról csaknem kétezer éve leradírozott állam helyreállítása. Ám másfél évtizedre rá megrendült, majd recsegve-ropogva összeomlott az akkori világrend, az Izrael ősi földjét uraló Török Birodalom négyszáz éves ottani hatalmával egyetemben.

Törökország az első világháborúban Európa akkoriban legbefolyásosabb nagyhatalmával, Nagy-Britanniával került közvetlen háborús konfliktusba a Közel-Keleten. London a török porta ottani uralmának felszámolásához és egyben az ottani saját befolyási övezetének kiterjesztéséhez ebben érdekelt szövetségeseket keresett és talált. 1915-1916 során az Arab-félszigeten elterülő hedzsászi tartomány muszlim-arab vezetőjével, a mekkai serif-fel alakított ki együttműködést, aki a mekkai és medinai iszlám szent helyek őreként nagy tekintéllyel bírt az muszlim-arab világban, így a kalifa címet viselő török szultán spirituális riválisa is volt egyben. 1917 során pedig a világ cionista zsidóságának támogatását nyerte el, a Balfour-nyilatkozat kiadásával.

Az 1917. november 2-án kiadott brit kormánynyilatkozat ország-világ előtt kinyilvánította: „Őfelsége kormánya kedvezően vélekedik egy nemzeti otthon létesítéséről a zsidó nép számára Palesztinában, és legjobb igyekezetével azon lesz, hogy e cél valóra váltását megkönnyítse, világossá téve ugyanakkor, hogy nem kerülhet sor semmiféle olyan lépésre, amely sértené a már meglévő palesztinai nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, vagy bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státuszát.”

A nyilatkozat önmagában nem bírt nemzetközi jogi jelleggel, meghirdetésekor még csak politikai szándéknyilatkozatnak minősült.

A zsidó államiság helyreállításához vezető úton azonban már e formában is felbecsülhetetlen értékű, mivel egy európai nagyhatalom (ráadásul az akkori legbefolyásosabb, aki a közel-keleti térségben is egyre inkább „birtokon belül” volt), először nyilvánította ki a zsidó nép története során támogatását a nemzeti otthonuk helyreállítása iránt.

Szintlépés San Remóban

San Remóban viszont már nemzetközi jogi ranggal ruházták föl a Balfour-nyilatkozatot azzal, hogy annak tartalmát belefoglalták a megállapodásba, mint a létrehozandó brit mandátum jogalapját és célját:

„A Magas Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a 22. Cikkely (utalás a Népszövetség Egyezségokmányára) rendelkezéseinek alapján Palesztina igazgatását a Szövetséges Főhatalmak által megállapítandó (földrajzi) határok között az általuk kiválasztott Megbízottra bízzák. A Megbízott felelős lesz az eredetileg a Brit Kormány által 1917. november 8-án (sic!) kiadott, és a többi Szövetséges Hatalom által elfogadott Nyilatkozat végrehajtásáért, Palesztinában nemzeti otthon létesítéséért a zsidó nép számára, világossá téve, hogy nem kerülhet sor semmiféle olyan lépésre, amely sértené a már meglévő palesztinai nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, vagy bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státuszát.”

Innét vezetett el az út az 1922-es palesztinai brit népszövetségi mandátumszerződéshez, ami aztán a zsidó nép „Palesztinához” fűződő történelmi jogára utalva a mandátum földrajzi határait is rögzítette. Ez, bár az eredetileg tervezett határvonalakhoz képest jelentősen lefaragott, de még így is a Jordán folyó meghosszabbított vonalától a Földközi-tengerig (azaz a „folyótól a tengerig”) terjedő teljes területet a helyreállítandó zsidó nemzeti otthon területeként tűzte ki, amit jogérvényesen azóta is csak az erre feljogosított entitás, immár csak Izrael államának szuverén hozzájárulásával van mód megváltoztatni. (Lásd erről a szerző „A palesztin állam mítosza – Kell-e Izraelnek területet adni a békéért?” című cikkét a Hetek 2020. február 7-i számában.)  

San Remo jelentősége

A San Remó-i megállapodás jelentősége tehát abban rejlik, hogy

• utat nyitott a palesztinai gyarmatosítás, azaz a világtörténelem leghosszabb (a római hódítás óta tartó) gyarmati időszaka lezárásának, a történelmi igazságtételnek a zsidóság irányában,

• a Balfour-nyilatkozatban foglaltakat a Szövetséges Főhatalmak által is elismerten nemzetközi jogi rangra emelte,

• a létrehozandó palesztinai mandátum kifejezett céljává avatta a zsidó nemzeti otthon megteremtését, ami által az ősisége jogán egyetlen nép, a zsidóság számára alapozta meg „Palesztinában” kollektív jogként egy majdani szuverén nemzetállam megformálásának lehetőségét és nemzetközi jogi jogcímét az erre kijelölt későbbi mandátumterületen, amivé aztán a „folyótól a tengerig” terjedő teljes terület vált és ezt alkot mindmáig,

• ugyanakkor a török uralom alól felszabaduló arabok jogait is megalapozta azzal, hogy részükre az összes többi közel-keleti mandátum területén előirányozta önálló államiságuk perspektíváját, a helyreállítandó zsidó nemzeti otthonban pedig polgári és vallási jogaik védelmét.

Olvasson tovább: