Kereső toggle

„Isten ostora”: Államok és szabadságharcok buktak bele a járványokba

Járványok és politika 4.

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A 17–18. századi történelmet is drasztikusan befolyásolták járványok. A pestis újabb hullámai Európa politikai helyzetét forgatta föl és városokat pusztított el; a sárgaláz pedig Napóleon „amerikai álmait” oszlatta szerteszét.

A középkor szörnyű járványok pusztításával zárult. A fekete halál „aratási rátája” annak is köszönhető, hogy Európában (a zsidó közösségeken kívül) még egyáltalán nem volt hagyománya a higiéniának. Több év pusztulás után a Velence fennhatósága alatt álló Raguza (Dubrovnik) kikötővárosában kezdték el először az érkező tengerészeket a hajóikon tartani 30 napra, ami a velencei jogban trentino névvel rögzült, amit idővel 10 nappal növeltek (quarantino) – innen a ma is használt karantén kifejezés.

A vikingeket is elérő pestis miatt az északi nép felhagyott észak-amerikai expedícióival, így, bár sosem tudhatjuk biztosra, akár ez is elhalaszthatta az Újvilág felfedezését két évszázaddal. Az Újvilágba bevitt járványok pedig akár 60 millió áldozatot is szedhettek az őslakosok között, ami utólagos kutatási eredmények alapján akár klímaváltozást is okozhatott, hiszen a korábban megművelt földeket benövő vegetáció csökkentette a levegő szén-dioxid szintjét, és ezzel a klíma némiképp hűvösebb lett.

De a mi hazánkat is jelentősen befolyásolta a járvány, gondoljunk csak arra, hogy az 1456-os nándorfehérvári ütközetben Hunyadi Jánost és Kapisztrán Jánost is a pestis vitte el. A 14. században tetőző pestis máig sem tűnt el, és a fekete halál éveit követő évszázadokban újra és újra felütötte fejét. Tovább nehezítette az életet, hogy más ragályok is pusztítottak, s mindezek nyomában háborúk, gazdasági és természeti katasztrófák.

A 17. század csapásai

A bubópestis a 17. században különös erővel robbant be bizonyos nagyvárosokban. Itáliába a harmincéves háború hadtestmozgatásai révén jutott be újfent a ragály, és egymillió emberrel végzett.

Általában elmondható, hogy egész Itália gazdasági erejét megrendítette a 3 éven át tartó járvány, aminek következtében a térség egyértelműen lemaradt nyugati vetélytársaival szemben. Az iparosodás előtti időszak visszaesése gyakorlatilag garantálta a versenyben való lemaradást.

A Velencei Köztársaság lakosainak egyharmadát vesztette el, amit az állam már sohasem hevert ki, és egyes történészek szerint hozzájárult 18. század végi összeomlásához. Milánó, Róma, Firenze, Verona, Genova és más nagyvárosok urbanizációs folyamata is drasztikusan lassult. Érdekes hozadéka volt mindennek, hogy a megroppant kereskedelem felélesztése érdekében ösztönözték zsidók betelepülését olasz városokba.

Az olasz államoknál csak a német területek produkáltak nagyobb demográfiai zuhanást – de ez nemcsak a pestis, hanem a harmincéves háború számlájára is írható. 1679-re Bécs városát is utolérte a kór és közel 80 ezer halálos áldozatot követelt a sűrűn beépített településen. A belvárosi Károly-templomot a városvezetés isteni oltalom érdekében emelte egy évvel a járvány után. De megtizedelte a ragály Nápoly, Prága, Sevilla, Málta és más területek lakosságát is.

A járvány a század végére egész Észak- és Közép-Európán végigpusztított. Nyomában más betegségek és éhínség járt, és tovább nehezítette a társadalmak életét a 18. század elején dúló nagy északi háború során.

A részben pestis miatt legyengült Svédország a több mint húszéves konfliktus végén békekötésre kényszerült Oroszországgal, ami nemcsak hogy az oroszok észak-európai jelenlétét erősítette meg, de hozzájárult ahhoz, hogy I. Péter cár hivatalosan is Orosz Birodalomra keresztelte országa nevét.

A londoni átok

A brit fővárosban húszévente ütötte föl fejét a pestis, így a fekete haláltól a nagy londoni járványig számított 300 év alatt negyvenszer tört ki epidémia, ami rendszerint a város lakosságának 20 százalékát vitte el.

A városvezetés az 1500-as évektől elkezdte az otthoni elkülönítés intézményét. Mindez nem bizonyult elegendőnek arra, hogy elkerüljék a bajt, és 1665-ben bő fél év alatt több mint százezer városlakó halt meg, főleg a szegényebb rétegekből. Minden közösségi tér bezárt, és több százezer háziállatot öltek le, mivel úgy vélték, azok is hordozzák a vírust. A parlament és végül maga a királyi udvar is kénytelen volt átköltözni Oxfordba, ahogy a bírósági ügyeket is onnan ítélték.

A főváros kereskedelme teljesen megbénult. Skócia teljes egészében lezárta az angol határt. A gazdaság megroppanása miatt kaotikus szintre hágott a munkanélküliség. A negyedről negyedre terjedő ragályt igazából csak egy újabb katasztrófa, az 1666-os tűzvész tudta megállítani. A megpróbáltatásos két évet Daniel Defoe örökítette meg érzékletesen egy napló formájában.

A központi hatalom megerősödik

Nyugat-Európa utolsó nagy pestisjárványa Dél-Franciaországon söpört végig 1720-tól. A két évig tartó járvány Provence-ban nagyjából százezer embert vitt el, Marseille lakosainak felét vesztette el. A védekezési intézkedéseket Párizs minden korábbinál nagyobb kontrollja alatt foganatosították. A statáriumot, a segélyszállítmányokat és az egészségügyi fejlesztéseket is közvetlenül a királyi udvar intézte. Ez is megerősítette a 18. századi trendet – az állam hatalmának túlburjánzását. Politológusok szerint ez a dráma is nagyban hozzájárult a francia monarchia „megéréséhez”, és a velejáró bürokratikus rendszer kiterjedéséhez. A központi hatalom egyre több beavatkozást engedett meg magának, például a királyi hatalmat mindaddig fenyegető elit réteggel szemben.

De nem csupán a párizsi udvar kapott az alkalmon – Lisszabon, Madrid és London is azon túl, hogy mindent megtett a pestis kívül tartásáért, egyúttal saját hatalmuk megszilárdításáért is korábban nem használt eszközöket vetettek be. Európa-szerte az adminisztráció megerősödésének hulláma söpört végig, aminek antitézisére sem kellett természetesen sokat várni. Franciaországban hamar megjelentek a rendszerváltó gondolatok, és a század végére a forradalmi indulat elsöpörte az addigi rendszert.

A szabadságharc bukása

Magyarországot különösen a Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben sújtotta a pestis, ami hozzájárult a felkelő kuruc seregek kifulladásához. A ragály a lehető legrosszabbkor ütötte föl a fejét hazánkban, hisz az örökösödési háborúkban legyengült Habsburg-udvartól való függetlenedés esélyét ásta alá. Maga Rákóczi is így emlékezik vissza a rodostói diaszpórában: „A háború szerencsétlen

végének okául pedig a nemzet tapasztalatlanságát s tudatlanságát, a fegyver és pénz hiányát – amelyek a hadakozás idegei –, a pestist és a francia udvar által nyujtott segedelem csekélységét tulajdonítandja”. Egy levelében pedig a fejedelem Isten ostorának nevezte a kórt, és kifejezte reményét, hogy ha a német területeken is elterjed, talán elvégzi azt a „munkát”, amit ők nem tudtak és enyhül a magyarok szorongattatása. Azt írja, „Hitemre mondom, nem a németek erejének tulajdoníthatjuk rossz helyzetünket, hanem a pestisnek, mely életeket pusztított és kiürítette erszényeinket is”.

Rákóczit egyébként még száműzetésében is követte a pestis – Rodostót is azért kényszerült elhagyni, mert vészes mértékben terjedt a betegség. Maga is elkapta a kórt, de felépült belőle.

1708 és 1712 között legalább 400 ezren haltak meg Magyarországon, ami az akkori lakosság 10 százaléka volt. 1738-ban újra megerősödött a járvány, ami a Bánáti régiót is elérte és Erdélyben is több évtizeden keresztül okozott súlyos pusztulást. Mária Terézia alatt ezért Erdélytől a Habsburg területekig kordont emeltek a déli határokon, és még a határfolyókat is külön figyeltették a további terjedés elkerülése végett. Az egészségügyi kordon a 19. századig állt, amikortól már inkább a kolera okozott nagy veszteségeket.

A járványlázadás

Oroszországot 1770 és 1772 között sújtotta nagymértékben a járvány, amit az ottománok elleni háborúból hoztak haza a seregek. Bezártak a középületek, leállt a közigazgatási rendszer, a gazdaság teljesen megbénult és szigorú járványügyi intézkedéseket hoztak. Az utcán temetetlenül heverő holtesteket végül foglyokkal temettették el tömegsírokba, akik közül sokan szintén meghaltak.

A moszkvai lakosság különösen rosszul viselte a kijárási tilalmat és a kibontakozó borzalmat. Az elkeseredett városlakók között a pánikhangulatban elterjedt a hír, hogy a Bogolyubovo Mária-ikon gyógyulást hoz, ezért tömegével özönlöttek a képekhez, hogy csókolgassák a gyógyulás reményében. A tömegben természetesen futótűzként terjedt a betegség, így Ambrosius érsek az ikon elzárásával oszlatni akarta a tömeget. A felbőszült seregletben elszabadultak az indulatok és lázadás tört ki. Az érseket meglincselték és a nép középületeknek esett, mivel úgy vélte, hogy minden óvintézkedés valójában összeesküvés a kór terjesztésére. Mivel a helyi hatóság vezetője inkább elmenekült a népharag elől, Katalin cárné kénytelen volt a hadsereget mozgósítani a rend helyreállítására.

A járvány következtében csökkent az adóbevétel és a hadsereg létszáma. Mivel a törökökkel való konfliktusban több területet feladni kényszerültek, Katalin Lengyelország megcsapolásából remélt pótlást a kincstárba. A lengyel területek felosztásában való orosz részvételt tehát részben a pestis ösztönözte.

Napóleon vereségei

A 19. század legelejének történelmét is döntően befolyásolta egy járvány. Napóleon újvilági misszióját ugyanis a sárgaláz tette tönkre. Az amerikai gyarmatokra küldött 33 ezer fős seregének kétharmada, köztük saját sógora is odaveszett. A szúnyogcsípéssel terjedő kór a Haitin állomásozó seregben nagyobb pusztítást eredményezett, mint ahányan később a waterlooi ütközetben estek el. A St. Domingue-i fekete rabszolgák ráadásul fellázadtak sanyargatóik ellen, ami az egyetlen sikeres rabszolgalázadásnak bizonyult az afroamerikai történelemben.

A francia hadtest megtizedelése végül nemcsak a szigetország függetlenségét eredményezte (ami így az első független közép-amerikai állam lett), hanem emiatt adta föl Napóleon abbéli álmát, hogy birodalmát Amerikára is kiterjessze. Louisiana területét (ami akkor sokkalta nagyobb volt, mint a mai azonos nevű állam) inkább 15 millió dollárért eladta az Egyesült Államoknak 1803-ban. A washingtoni kormányzat ezzel a tranzakcióval megduplázta államterületét. A New Orleans-i kikötő és a Mississippi stratégiai jelentőségű területeknek bizonyultak a következő amerikai konfliktusokban is.

Olvasson tovább: