Kereső toggle

Felelősök, tanulságok, hazugságok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nyugat-Európa több országában már bekövetkezett a tetőzés, amely remélhetőleg közel van Észak-Amerikában is. A fókusz lassan áthelyeződik az események elemzésére és – ahogy ez lenni szokott – a felelőskeresésre.

Donald Trump amerikai elnök kedden Washingtonban bejelentette, hogy leállítja az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulást, mert szerinte a szervezet nem megfelelően reagált a koronavírus-járványra. Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államoknak kötelessége elszámoltatni a világszervezetet a járvány ügyében tett lépései miatt. Donald Trump leszögezte: „a WHO elősegítette Kína félrevezető tájékoztatását a vírusról”.

„China lied, Americans died” – terjed az amerikai közösségimédia-felhasználók körében a szlogen (Kína hazudott, az amerikaiak belehaltak), és legyünk őszinték: ahogy a gazdasági vagy éppen a környezetvédelmi mutatók terén, úgy a közegészségügyi területen sincs semmi okunk arra, hogy higgyünk a kínai kommunista kormányzatnak, vagy a vele hónapok óta egy húron pendülő WHO-nak.

A nemzetközi szervezetek összezártak a WHO mögött

Azzal messze nem csak Trump támogatói értenek egyet, hogy amennyiben a WHO rendesen végezte volna a dolgát és idejekorán egészségügyi szakembereket küldött volna Kínába, akkor esély lett volna megelőzni, hogy a koronavírus-járványból világjárvány legyen. „A WHO kudarcot vallott alapvető feladatának teljesítésében, és ezért felelősséggel tartozik” – mondta az amerikai elnök, aki komoly bírálatokat kapott bejelentését követően.

António Guterres, az ENSZ főtitkára bírálta a WHO-nak nyújtott hozzájárulás leállítását. Hangsúlyozta: amikor majd a világjárvány véget ér, akkor kell okvetlenül időt szakítani annak megértésére, hogyan is bukkant fel ez a vírus és nyomában a betegség, miért ilyen gyorsan terjedt el és pusztított világszerte, és hogy az érintettek hogyan reagáltak a válságra. „Alapvető fontosságú lesz a tanulságok levonása ahhoz, hogy hatékonyan megbirkózhassunk az újabb, hasonló kihívásokkal” – írta közleményében a világszervezet vezetője.

Az Egészségügyi Világszervezettel kapcsolatos döntést az Amerikai Orvosok Szövetsége is bírálta. Patrice Harris, a szervezet elnöke „rossz irányba tett veszélyes lépésnek” minősítette, és kérte, hogy Trump gondolja át a döntést. Trump sajtótájékoztatójával szinte egy időben Nancy Pelosi, a szövetségi képviselőház demokrata párti elnöke levelet intézett a demokrata párti képviselőkhöz. Ebben többek között azt írta nekik: „ne vegyenek tudomást a hazugságokról”, „tartsanak ki az igazság mellett”. „Ha nem az igazságra támaszkodva dolgozunk, akkor még több életet veszítünk el, valamint a gazdasági nyomorúság és a szenvedés szükségtelenül elhúzódik” – hangoztatta.

Pelosi megismételte egyes demokrata párti politikusok állításait, amelyek szerint Donald Trump nem vette figyelembe a járvánnyal kapcsolatos korai figyelmeztetéseket, és a járvány féken tartására hozott intézkedései is „elégtelenek” voltak. Úgy vélekedett, hogy mindez „szükségtelen halálozásokhoz és katasztrófához” vezetett. Kijelentette, hogy az elnök „gyenge ember, hozzá nem értő, rossz vezető, aki nem vállal felelősséget”.

Ki viszi el a balhét?

A fentiekből világos, hogy a „ki a felelős a koronavírus-járvány rossz kezeléséért” kérdéskör a novemberi amerikai elnökválasztás központi kérdése lesz – hiszen a járvány a világ szinte minden pontján rengeteg embert érint majd; ha nem maga a betegség, akkor a járvány gazdasági következményei. (És valószínűleg nem vagyunk túl merészek, ha azt mondjuk: a következő magyar országgyűlési választás kampányának is központi eleme lesz a járvány kezeléséért viselt felelősség kérdése.)

Éppen ezért célszerű néhány dolgot tisztázni, mert a járvánnyal kapcsolatos narratívák versenyének zajában egyszerű, de jól dokumentálható tények sikkadnak el.

Felelős-e a WHO a járvány kezelésében bekövetkezett kudarcért?

Az első kérdés, hogy megakadályozható lett volna-e a Kínában kirobbant járvány világjárvánnyá válása, a második, hogy mit tett és mit tehetett volna a WHO ennek megakadályozása érdekében.

„A kínai hatóságok előzetes adatai nem támasztják alá, hogy az új koronavírus emberről emberre terjedne” – ezt a WHO hivatalos Twitterén közölte január közepén, miközben jó egy hónappal korábban a szervezetnek tudomása volt arról, hogy emberről emberre képes terjedni a fertőzés. A tajvani kormányzat áprilisban nyilvánosságra hozta: a szigetország kormánya már tavaly decemberben jelezte a világszervezetnek, hogy a szárazföldi Kínában terjedő vírus emberről emberre is terjed, ám ezt az információt a pekingi kommunista hatóságok hazugságait fedező WHO elhallgatta a világ elől. A WHO – ezt Trump legelvakultabb ellenfelei sem vitathatják megalapozottan – a legjobb esetben is heteken át fedezte Kína kommunista kormányának tudatos vagy szándékolatlan, de nagyon is létező dezinformációs kampányát, amellyel a diktatúra sikeresen vezette félre a világ kormányait a fertőzés természetét illetően.

Tényleg rosszabbak a „populista” vezetők által irányított országok járványügyi mutatói?

A haladó médiában itthon és globális szinten is közhely, hogy azokban az országokban, ahol a választók voltak olyan felelőtlenek, hogy Donald Trumphoz, Boris Johnsonhoz, vagy éppen Jair Bolsonaróhoz hasonló el-vi-sel-he-tet-len populistákat juttattak hatalomra, a koronavírus-járványra adott válaszok sokkal gyengébbek, megkésettebbek voltak, mint azokban az országokban, ahol a globális mainstreambe simuló figurák vannak hatalmon. Ezt a narratívát erősítik azok a szalagcímek, amelyek szerint az Egyesült Államok lenne a világjárvány epicentruma.

Tetszetős narratíva, ám ettől még nem valós – a „populista” kormányzatok válaszait eddig sem egyértelmű sikernek, sem egyértelmű kudarcnak nem tekinthetjük a járványra. Az egymillió lakosra jutó halálos áldozatok számában élen járó országok toplistájának első 13 helyén egy kivétellel kizárólag európai országok szerepelnek (és az egyetlen kivétel, a karib-tengeri parányi Szent Márton-sziget is két európai hatalom, Franciaország és Hollandia között oszlik meg).

Lapzártánkkor, azaz április 15-én a listát két európai miniállam, San Marino és Andorra vezeti, előbbiben több mint 1000, utóbbiban 400 az egymillió lakosra jutó halálos áldozatok száma. Őket Spanyolország (400), Belgium (380), Olaszország (350) és Franciaország (240) követi, majd jön az említett Szent Márton-sziget (210), Hollandia (183), az Egyesült Királyság (178), Svájc (135), Svédország (120), Luxemburg (105) és Írország (80).

Írországot követi az Egyesült Államok, ahol lapzártánkkor 79-en haltak meg minden egymillió lakosból. Az Egyesült Államokban a járvány – szemben a legtöbb nyugat-európai országgal – még a tetőzés előtt van, de április közepén elmondható, hogy az amerikai adatok egyelőre lényegesen kedvezőbbnek tűnnek, mint a dél- és nyugat-európai országok jelentős részének mutatói.

Ugyanakkor szembetűnő, hogy mekkora a kontraszt az európai országok eredményei között. Ausztria és Németország a maguk hasonló (44, illetve 42 halálos áldozat egymillió lakosonként) mutatóival lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak, mint az amerikai tagállamok átlaga, pláne a tragikusan összeomló olasz, spanyol, belga és francia egészségügyi rendszer és kormányzat. Európában tehát a jelek szerint továbbra is a nemzeti egészségügyi rendszerek határozzák meg, hogy melyik országban milyen esélye van a járvány túlélésére az állampolgároknak.

A „populisták” által kormányzott országok közül az Egyesült Királyságot nagyon megütötte a járvány, az Egyesült Államok az európai középmezőnyben foglalna helyet jelenlegi mutatóival, Brazíliában viszont egymillió lakosonként mindössze 7-en haltak bele a koronavírus-fertőzésbe eddig.

Mi a helyzet hazánkkal?

Április közepén Magyarországon 14 az egymillió lakosra jutó halálos áldozatok száma. Ezzel valamivel a 16,4-es világátlag, és messze a nyugat-európai mutatók alatt vagyunk. Nálunk e téren jobb mutatóval Finnország, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Málta, Bulgária, Lettország és Szlovákia rendelkezik. Utóbbi mutatói egészen bámulatosak: egymillió lakosonként mindössze 0,4 ember halt bele a fertőzésbe. Hogy a kelet-európai régió kifejezetten jó mutatói összefüggnek-e a térségben az ötvenes évek óta kötelező BCG-oltással, azon hetek óta élénk vita folyik. A WHO álláspontja az, hogy a koronavírus-fertőzésre adott megfelelő immunválasz és a tuberkulózis ellen beadott BCG-oltás között nincs bizonyítható összefüggés.

Olvasson tovább: