Kereső toggle

A zsarnokság patológiája

A kínai titkolózás vezetett a Globális járványhoz?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Pénzügyi körökben ismert az a mondás, miszerint ha az Egyesült Államok tüsszent, a világ többi része megfázik. Most az történt, hogy Kína súlyos vírusos fertőzést „kapott”, és bolygónk – gazdasági és orvosi értelemben is – intenzív osztályra került. Mindez megelőzhető lett volna, ha Kína kommunista kormánya reális képet adott volna a probléma mértékéről.

A Szabad Európa mintájára az 1990-es években létrehozott Radio Free Asia a hivatalosnál sokkal tragikusabb képet ad a koronavírus-járvány kínai pusztításáról. Közösségi médiára feltöltött fotók és helyi lakosok beszámolói alapján arról tudósít, hogy amióta a két hónapos lezárást feloldották, hosszú sorok kígyóznak a Vuhanban működő hét krematórium előtt.

A szeretteik hamvaira várakozók erőteljes kétségeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok 2500-ra teszik az új típusú fertőzésben a városban elhunytak számát.

A temetkezési vállalatok kapacitását figyelembe vevő becslések szerint legalább 40 ezren estek áldozatul a betegségnek.

Ennek analógiájára országosan is sokkal több áldozat lehet, mint amit a rezsim „bevallott” (81 500 eset, ebből 3300 elhunyt). Rejtélyes az is, hogy a Kereskedelmi és Távközlési Minisztérium bejelentése szerint a három nagy kínai mobilszolgáltató januárban és februárban összesen 21 millió előfizetést vesztett tavaly év végéhez képest. Márpedig mobil nélkül létezni lehetetlen: minden hivatalos ügyintézéshez elengedhetetlen, március óta ráadásul a készülékeken QR-kódot kell használni, és csak azok közlekedhetnek, akik ennek besorolása szerint egészségesek. A gazdasági tevékenységek szünetelése és a vendégmunkások elmaradása miatt szűnhettek meg számlák, de az arány így is komoly gyanakvásra ad okot.   

Elhallgatott valóság

Két márciusi jelentés is megerősíti, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) kozmetikázott adatokat közölt a koronavírus pusztításáról, ami nagyban hozzájárult a globális válság kialakulásához.

„Ha nincsenek hatósági korlátozások és cenzúra, a lakosság korábban értesült volna a koronavírus-járvány súlyosságáról, amivel több ezer életet lehetett volna megmenteni, és valószínűleg elejét lehetett volna venni a jelenlegi világméretű pandémiának” – írja a párizsi székhelyű Reporters Sans Frontières (RSF).

Hasonló szellemben, a Southamptoni Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy három, kettő,

illetve egy héttel korábban megkezdett intézkedésekkel 66, 86 vagy 95 százalékkal lehetett volna csökkenteni a megbetegedések számát, ha – a szabad sajtón és interneten keresztül – a lakosság megfelelő tájékoztatást kapott volna a veszélyről. A tanulmányban kiemelik azokat a kulcsfontosságú dátumokat, amikor valós hírek hatékonyan befolyásolhatták volna a hatóságok és a közvélemény reakcióját a járvány vuhani kirobbanását követően.

Az újságírók hallgattak, amikor 2019 decemberében vuhani egészségügyi szakemberek jeleztek 60 SARS-szerű esetet. Azokat az orvosokat, akik a közösségi hálón keresztül igyekeztek információt adni, a rendőrök bevitték, és aláírattak velük egy nyilatkozatot, hogy a továbbiakban tartózkodnak a törvényszegő magatartástól. (Egyikük, a 34 éves Li Wenliang később maga is a COVID-19 áldozata lett; halála nagy felháborodást váltott ki a kormánnyal szemben.) A WeChat népszerű közösségi platformon még a járvánnyal kapcsolatos keresőszavakat is letiltották. A vírus genomját januárban kiszivárogtató kutatók intézetét bezárták, hátráltatva a vírussal kapcsolatos kutatásokat.

A tanulmányok megjelenése előtt nem sokkal az Egyesült Államok kongresszusának mindkét házában Kínát elítélő határozatokat terjesztettek be képviselők. A kommunista rezsim szerintük is „szándékosan félrevezette a világot a járvány eredetével kapcsolatban, a laboratóriumokat minták megsemmisítésére utasította, és az orvosokat elhallgattatta”. Az amerikai szenátorok azt is nehezményezték, hogy Peking hamis információkat közölt a vírus veszélyeiről, és megtagadta a nemzetközi egészségügyi hatóságokkal való együttműködést. Dr. Deborah Birx, a Fehér Ház koronavírus-munkacsoportjának vezetője megerősítette, hogy az egészségügyi szakemberek a rendelkezésre álló kínai adatok alapján alábecsülték a helyzet súlyosságát.

Zavaros a kép azzal kapcsolatban is, hogy valóban sikerült-e legyőzni a koronavírust Kínában. Több helyen, ahol feloldották a zárlatot, hamarosan – előfordult, hogy 24 órán belül – ismét elrendelték. A lakosok a járvány kiújulásától tartanak, Vuhanban pedig tiltakozásokhoz vezetett az elégedetlenség, melyek során a tömeg összecsapott a rendőrökkel.

Kontrollált nyugati média

A kommunista vezetésnek sürgősen bizonyítania kellett, hogy hatékonyan és gyorsan megoldotta a válságot, és ura a helyzetnek. Amint az új megbetegedések száma csökkent, erőszakos kampány kezdődött el, részben a hazai kedélyek lecsillapítására, részben Peking nemzetközi megítélésének javítására.

A Freedom House civil szervezet szerint a kínai kormány 2017-ben felgyorsította azt az akkor már egy évtizede zajló folyamatot, mely révén befolyásolni akarja a világszerte róla szóló tájékoztatást. Kínai politikusok és médiaügynökségek „új és gátlástalan módszereinek” köszönhetően több száz millió mit sem sejtő tévénézőhöz, rádióhallgatóhoz és közösségimédia-használóhoz jutnak el a kínai állami média tartalmai.

Az elmúlt időszakban tanúi lehettünk a propagandagépezet működésének, melyhez a nyugati média mellett az Egészségügyi Világszervezet is asszisztált. A WHO február végén kiadott egy direktívát az egészségügyi szakemberek számára, melyben arra utasította őket, hogy ne használják a „vuhani” vagy „kínai” jelzőket a vírussal kapcsolatban. Hamarosan az amerikai média is csatlakozott, és annak ellenére, hogy korábban ezeket a kifejezéseket még maga is alkalmazta, Donald Trumpot és a kormány más tagjait rasszizmussal kezdte ugyanezért vádolni. (Semmi sajtóvisszhangja nem volt ugyanakkor annak, hogy az elnök rendszeresen kifejezte Amerika szolidaritását Kína felé, nemcsak szóban, hanem kézzelfoghatóan, 18 tonna segély formájában is.)

Nyilvánvaló, hogy a vírus eredete nem faji szempontból lett érzékeny téma. „Vuhani” vagy „kínai” vírusról beszélni puszta ténymegállapítás arról a földrajzi helyről, ahonnan a kórokozó származik, és ugyanúgy nem diszkriminatív, mint a „spanyolnátha” vagy az „Ebola”. Fontos nevén nevezni a jelenséget, pontosan azért, hogy a KKP ne tolhassa le a felelősséget, amely a járvány elterjedése miatt terheli, és ne írhassa át a történteket a saját céljai szerint.

Új hadművelet: a „Trump-járvány”

KKP-s feldolgozásban – vagy, ahogy Hszi Csin-ping elnök fogalmazott, a „Kína-sztori” szerint – a valóság úgy néz ki, hogy a vírus nem is „kínai”. Először egy tüdőgyógyász dobta be a köztudatba az ötletet, majd a rezsim szócsöveként működő South China Morning Post kínai tudósok tanulmányára hivatkozva szőtte tovább ezt a narratívát. Később a külügyminiszter is beszállt, és egy NATO- és Amerika-ellenes kanadai portálra utalva már az amerikai hadsereget nevezte meg mint a fertőzés forrását.

Ez újszerű hang a korábban visszafogottságra törekvő kínai diplomáciában. Hszi Kína-szakértők szerint fiatalabb, harcias „héjákkal” töltötte be a külügyminisztériumot (az új generáció előnyben részesítése a régi káderekkel szemben a KKP-n belüli hatalmi harcoknak is része), de az agresszív retorika terjesztéséhez a közösségi médiát is hadra fogta.

A Reuters arról tudósít, hogy az elmúlt év során több mint hatvan kínai diplomata nyitott Twitter vagy Facebook fiókot (holott Kínában mindkettő tiltott), melyeket gyakran használtak platformként a Pekinget kritizáló nemzetek, külföldi politikusok, hírességek elleni támadásokhoz. (Jair Bolsonaro brazil elnök családját „méregnek”, Mario Vargas Llosa perui Nobel-díjas írót pedig „felelőtlennek” nevezték, miután kimondták, hogy a vírus Kínából származik.)

A szintén a KKP propagandagépezetéhez tartozó Global Times március közepén a gazdasági válság ürügyén a dollárral való szakításra és megbízhatóbb alternatíva keresésére szólított fel. A támadások személyesen Donald Trumpot és Mike Pompeo külügyminisztert is célba vették: a „kínai vírusra” „Trump-járvánnyal” vágtak vissza, a New York Times egyik újságírójának ötlete nyomán.

Miután az adminisztráció a dezinformációs hadjáratra reagálva korlátozásokat vezetett be az Egyesült Államokban működő kínai médiacégekkel szemben, Kína kitiltotta a Wall Street Journal, a New York Times és a Washington Post újságíróit, másokat pedig bizonytalanságban tartottak vízumuk meghosszabbításával kapcsolatban. A Külföldi Tudósítók Kínai Klubja (FCCC) aggályosnak tartotta a lépést, mert azzal, hogy „a hatóságok számára kedvezőtlen információkat közlőket megbünteti, Kína latba veti hatalmát a tengerentúli tájékoztatás nyílt befolyásolása érdekében”.

Egészségügyi selyemút

Európa közben Peking „maszkdiplomáciájának” a kiemelt terepe lett. Kína felelős nemzetközi szereplőként tűnik fel, aki miután odahaza sikeresen legyőzte a járványt, önzetlenül más nemzetek segítségére siet.

A PR-fogás persze kulcsfontosságú infrastruktúrához való hozzáféréssel is kecsegtet, amennyiben az adott nemzetek erre megnyílnak. A cél egy egészségügyi selyemút kiépítése a „Belt and Road” (Egy Övezet Egy Út) keretén belül, vagyis egy nagy rendszerben összekötni olyan nemzeteket, melyeknek égetően szükségük van infrastrukturális fejlesztésekre és jobb minőségű egészségügyi ellátás kialakítására.

Ennek megvalósulása zajlik Olaszországban, az első G7-tagállamban, mely csatlakozott Kína földrészeket behálózó projektjéhez. A csomópontnak szánt kikötővárosokban, Genovában és Triesztben megindult beruházások mellett az olasz egészségügy is hozzáférhető piaccá válhat például a segítségüket felajánló kínai cégek számára.

Itt érdemes kitérni arra, hogy a szoros, és valójában sokkal korábbra visszanyúló együttműködés is oka lehet annak, hogy Olaszországot ilyen súlyosan érintette a járvány (szemben a Kína szomszédságában elhelyezkedő, de gazdaságilag elszeparáltabb Tajvannal). Az első kínai befektetők az 1990-es években jelentek meg; felvásároltak és felújítottak egy csomó gyárat, létrehozták a saját márkáikat, melyeket „made in Italy” jelöléssel, csak éppen Kínából hozott munkásokkal állítottak elő. Sok olasz divatházat ugyanakkor meg tudtak győzni, hogy Kínában állíttassák elő termékeiket, főként Vuhanban, amelyet ma már közvetlen járatok kötnek össze Lombardiával.

A tavaly májusban aláírt együttműködési ígéretek ellenére Kína láthatóan nem tartotta feladatának, hogy tájékoztassa partnerét, hogy egy veszélyes vírus kezdett terjedni Vuhanban, amit hordozhatnak az Észak-Olaszországba érkező kínaiak.

A maszkdiplomácia mögötti szándékra kínai tudósoknak és vállalatvezetőknek az elmúlt időszakban megjelent tanulmányaiból, illetve cikkeiből következtethetünk: ezekből az derül ki, hogy a válságot lehetőségnek tekintik, hogy Kína a járványkezelést exportcikké változtassa. A megfigyelő drónoktól a fertőtlenítő robotokig, mesterséges intelligenciára épülő járvány-előrejelző rendszerekig, az online oktatást segítő technológiákig és a védőmaszkok gyártásáig a vírus megannyi új piaci rést teremtett. A „humanitárius” gesztusok valójában a stratégiailag értékes tengerentúli befektetések védelmét és bővítését szolgáló gyakorlatias lépések.

Az európai maszkdiplomácia ugyanakkor egyelőre nem nevezhető teljes sikernek; nagyon sok a minőségi kifogás a kínai segélyekkel, termékekkel kapcsolatban. Az Egyesült Királyságba szállított teszteken például a koronavírus nyomait mutatták ki, a spanyoloknál a 70 százalékuk használhatatlan volt, Hollandiában több százezer selejtes maszkot kellett visszahívni (és a KKP állításaival ellentétben nem ingyenes adományok voltak, sőt a Spectator USA szerint az olaszokkal azt a védőfelszerelést vásároltatták vissza, amit ők küldtek korábban).

Konfliktuszóna

A dél-kínai-tengeri dominancia megszerzése szintén olyan cél, amelyhez a KKP közelebb juthat a koronavírus-járványnak köszönhetően. A Természeti Erőforrások Minisztériuma szerint a közelmúltban Kína új eljárással minden korábbinál nagyobbra növelte napi földgázkitermelését az egyik vitatott területen. Az ún. kilencpontos vonalon belüli részen (amely nagyjából a Dél-kínai-tenger 85 százalékát jelenti, és amelyre Kína 1953-ban jelentette be igényét) található földgáz- és kőolajlelőhelyek kisajátítására még merészebb kísérletek jöhetnek. Mivel az amerikai haditengerészetet egy időre „ártalmatlanította” a vírus, a Pentagon pedig kénytelen személyi és más erőforrásokat a hazai helyzet megoldására fordítani, amerikai elemzők azt is elképzelhetőnek tartják, hogy berobban a dél-kínai-tengeri puskaporos hordó.

Az amerikai tengeri jelenlét rövid, esetleg középtávú hiánya védtelenül hagyhatja Peking terjeszkedésével szemben a kisebb riválisokat, így Malajziát, Vietnámot, Indonéziát. A lehetőség tehát adott, hogy a koronavírus a dél-kínai-tengeri erőviszonyokban is változást hoz.

A WHO és a kínai kommunisták összefonódása

A WHO-t szintén súlyos felelősség terheli a koronavírus-járvány alakulásában. A nyilvánvaló bizonyítékok ellenében elfogadta Kína kezdeti tagadását, miszerint a kórokozó nem terjed emberről emberre, és túl sokáig várt az egészségügyi vészhelyzet kihirdetésével. Közben többször megerősítette, hogy a pekingi rezsim intézkedései gondoskodnak a biztonságról. Nem véletlen, hogy egyre többen követelik Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz lemondását.
Gebrejeszuszt, akinek nincs egészségügyi végzettsége, 2017-ben, intenzív kínai lobbitevékenységnek köszönhetően választották a WHO elnökévé. A KKP bevett módszere, hogy számára megbízható embereket igyekszik nemzetközi testületekbe ültetni, a szavazatokért például adósságok elengedését vagy más anyagi ösztönzést ígérve a támogató országoknak. (Az ENSZ 15 szakosított szervezetéből négyet Kína vezet, miközben egyetlen másik ország sem irányít egynél többet. A WHO-nál különösen látványos a befolyása például Tajvan kérdésében – a szigetország 2016-ban elvesztette a megfigyelői státuszát, a létét pedig makacsul csak Kína részeként ismerik el.)
Az etióp származású Tedrosz a marxista Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) kulcsfigurája volt, melyet az Egyesült Államok terrorszervezetté nyilvánított véres akciói miatt. A TPLF 1991-ben a kormánykoalíció tagja lett, és Tedrosz különböző hivatalokat kapott. 2005 és 2012 között egészségügyi miniszterként rendszeresen eltussolta az országban pusztító kolerajárványokat.
A KKP-val való kapcsolata hosszú múltra nyúlik vissza, és részben éppen a Belt and Road projekt fűzte szorosra. Etiópia a kínai termékek, technológiák és befektetések egyik legnagyobb afrikai piaca; Addisz-Abebát úgy emlegetik, mint a „város, amit Kína épített”.
A WHO és a KKP összefonódásáról árulkodik többek között az a 2018-as találkozó, mely során Tedrosz magas rangú kínai hivatalnokokkal egyeztetett a „egészségügyi együttműködésről”. Az is kiderült, miért olyan központi téma az egészségügy Peking számára: a kínai államtitkár az egészségügyi selyemút kapcsán a „globális kormányzás fontos részének” nevezte ezt a területet.
„Tedrosz az utolsó előtti személy, akinek most a WHO élén kellene lennie. Az utolsó Hszi Csin-ping” – sommázta a problémát Gordon Chang Kína-szakértő a Fox News-nak. Nem mellékes az sem, hogy milyen eszközökkel győzte le Kína a járványt (ha valóban legyőzte). Azokat, akik elhagyták az otthonukat, letartóztatták, a lakóépületek bejárati ajtaját lereteszelték, az embereket az otthonaikból ráncigálták ki, hogy karanténba vigyék őket, ahol sokszor mindenféle ellátás nélkül egyszerűen magukra hagyták őket; a veszélyre figyelmeztető orvosok, újságírók eltűntek. „Amikor Tedrosz a demokráciával szemben a totalitáriánus kormányzási rendszert méltatja, Hszi törekvését segíti, hogy despotizmust hozzon a földre” – véli Chang.

Olvasson tovább: