Kereső toggle

A Fekete Halál és a himlő következményei

Járványok és politika 3.

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy-egy járványnak a történelemre gyakorolt politikai, gazdasági vagy éppen morális következményei sejtetik, hogy mivel járhat egy súlyos világjárvány akár manapság is. A 14. században Európát elárasztó nagy pestisjárvány és a felfedezéseket követő, Közép- és Dél-Amerikán végigsöprő járványhullámok után világunk többé nem volt ugyanaz.

Vegyük tehát górcső alá azt a nagy európai pestisjárványt, amelyet fekete halál néven ismerünk és 1347–1353 között becslések szerint 75 millió embert pusztított el kontinensünkön (ami a korabeli Európa lakosságának közel fele volt). Ne felejtsük el, hogy az egész Földön akkor mintegy 500 millió ember élt. Ismert, hogy a pestis már korábban is több esetben végzett hatalmas pusztítást, de mégis ez a tombolása sokkal erőteljesebben fennmaradt az európai gondolkodásban, mint a korábbi vagy a későbbi megjelenései. Mi lehet ennek az oka? Nem csupán az, hogy erről a járványról számos forrás áll a rendelkezésünkre, hanem sokkal inkább az utóhatása. Elmondhatjuk, hogy mind politikai, mind gazdasági, mind társadalmi és kulturális szinten egy új világ született meg a 14. század második felében.

A halál térhódítása

Közismert, hogy 1346-ban a mongolok, Kicskan kán vezetésével ostrom alá vették Kaffa városát, ami az itáliai, elsősorban a genovai kereskedők egyik legfontosabb telepe volt a Kelettel folytatott kereskedelemben. A mongolok táborában kitört a pestis, amely jelentősen csökkentette a seregeik harcértékét. Mielőtt feladták volna az ostromot, hajítógépekkel a várfalak közé lőtték a járványban elpusztultak holttestét; gyakorlatilag biológiai fegyverként használták azokat.

Az ostromlók elvonulását követően a kereskedelem újraindult és ezzel a pestis kórokozói is elterjedtek a Mediterráneum térségében. Konstantinápoly volt az első állomás, ahol a negyedmilliós lakosságot soha nem látott mértékben pusztította. Az észak-afrikai muszlim világ lett a következő áldozat.

A pusztulás olyan mértékű volt, hogy az egyiptomi Alexandria lakossága csak a 16. századra érte el újra a járvány kitörése előtti létszámát.

A nyugati világban 1347 októberében, Szicíliában kezdődött a pusztítás, hogy utána több kikötőn keresztül bejutva a kontinensre fél évtized alatt megfelezze annak lakosságát. A járvány tombolása elérte a francia és az angol területeket ugyanúgy, mint a Német-római Birodalmat vagy a közép-európai államokat. Hogyan hatott a járvány Európa további sorsára?

Átalakuló társadalmak

Alapvetően a bűnbakkeresést követően (a zsidó közösségeken túl okolták a romákat, a leprásokat, a koldusokat, sőt a püspököket és kereskedőket is) egy átalakuló gazdasággal szembesülünk. A nagy népességveszteség miatt a földterületek jelentős részét (Angliában tíz évvel a járvány után még mindig a vetőterület egyharmadát) nem munkálták meg, ennek eredményeként a megtermelt gabona és egyéb haszonnövények mennyisége csökkent. Ez generálta az árak emelkedését, annyira, hogy az uralkodóknak rendeletekkel kellett szabályozniuk a piaci árakat, sőt az országból kiszállítható élelmiszer-mennyiség nagyságát is megszabták.

Társadalmilag a parasztság helyzetére is kihatott a járvány. Európa nyugati felén, ahol a pusztulás mértéke magas volt, a jobbágyságot gyakorlatilag felszámolták, hiszen a kevés túlélő alkuképessége megnövekedett. A kötelezettségeken minden földbirtokosnak enyhítenie kellett, ha meg akarta tartani munkásait. A korábban megművelt területek ismét elvadultak, mert nem volt, aki művelés alá vette volna őket. A földművelés az állattenyésztéssel szemben sokkal több munkaerőt igényel, ezért a pestisjárványt követően a nyugat-európai gazdaság egyre inkább átállt az állattenyésztésre.

A megműveletlen földeken állatokat legeltettek, ami generálta azt is, hogy több hús és állati eredetű termék (tej, vaj) került forgalomba. Ez nemcsak az étkezési kultúrában hozott változásokat, hanem az állattenyésztő parasztságot vagyonilag is gyarapította. Ennek hatására az uralkodók, az őket szolgáló nemesség nyomására törvényeket hoztak, amelyek korlátozták a parasztság öltözködését is (ne viseljenek előkelőbb ruhát, mint ami a társadalmi helyzetükből következett), de ami még fontosabb, megtiltották, hogy több bért kérjenek, mint a járvány előtt.

Ez az 1351-es rendelet vezetett ahhoz Angliában, hogy több felkelés tört ki a királyi hatalommal szemben. Ugyanakkor megindult a parasztság áramlása a városok felé, ami arra kényszerítette a földesurakat, hogy változtassanak a munkásaikhoz való viszonyon. Létrejött a földbérlet rendszere, amikor is a

paraszt megszabadult a jobbágyi kötelezettségei alól, mert csupán egy meghatározott összeggel tartozott a földbirtokosnak. A megegyezésről ekkortól készültek írott szerződések, amelyek egyik példányát a nemes, a másikat pedig a földműves őrizte.

A városi szegények is igyekeztek kihasználni a lehetőséget. Emiatt a városok és gyakran az uralkodók is maximalizálták a béreket, hogy megállítsák a munkások elvándorlását oda, ahol kedvezőbb lehetőséget láttak a megélhetésre. Azokat, akik el akarták hagyni a városukat a hatóságok egyszerűen börtönbe is vethették. A brit történész, Samuel Cohn szerint ennek nemcsak gazdasági okai voltak, hanem abból fakadt, hogy a régi elit igyekezett megakadályozni egy új létrejöttét, mert féltette politikai hatalmát, nemcsak a városok, de a királyságok irányításában is.

A fekete halál ugyanis a magasabb társadalmi osztályokban is óriási pusztítást végzett, meggyengítve a hatalom szöveteit. Ennek eredményeként változott meg a hagyományos, elsőszülötti öröklési rend. A járványt követően már minden fiúgyermek és a lányok is örökölhettek. Kontinensünkön megkezdődött a termény alapú gazdaságról a pénzgazdálkodásra való áttérés, ami a későbbiekben több bankárcsalád felemelkedését is eredményezte.

Haláltánc és reneszánsz

Vallási területen is történtek változások: egyrészt a papok és szerzetesek száma is csökkent a pestis hatására, másfelől azonban a római egyház kritikusai ettől kezdve rámutattak arra, hogy az egyházi vezetés nem sokat tett a járvány megfékezésére. A végítéletet váró hangulat is elterjedt Európában, ami kiváltotta olyan mozgalmak elindulását, mint az önostorozó (szó szerint) flagellánsok.

Másokat a hagyományos erkölcs felrúgására és a hedonista életvitel folytatására sarkallt a pusztulás (erről szól tulajdonképpen Boccaccio Dekameron című műve). Az európai kultúrába ekkortól épült be a „haláltánc” motívuma, utalva arra, hogy a halál is véletlenszerűen választja ki partnereit.

A járvány kihatott az orvostudomány fejlődésére is, annak ellenére, hogy a korabeli orvosoknak nem voltak módszereik és eszközeik a megfékezésére. A következő évszázadok során egyre alaposabb tanulmányozásnak vetették alá az emberi testet, hogy jobban megértsék működését. A művészetek területén elkezdődött az „újjászületés”, azaz a reneszánsz, amely összegezte a traumából fakadó érzelmi attitűdöket: a végtelen szomorúságot és az erkölcsi relativizmust. Visszafordulás történt az antik témák felé, mintha a mitológia jelentette volna a vigasztalást a pestis okozta traumában.

Hűbériségből rendiség

Egy fontos dolgot még szükséges említenünk: a fekete halál hatásait az európai politikára. Egy évtizeddel a járvány kitörése előtt kezdődött a százéves háború, amelyben az angolok küzdöttek a franciákkal. A járvány terjedésének egyik fontos eleme volt, hogy a vándorló hadseregek akadály nélkül hordták szét a fertőzést, és a háborús pusztítás miatt legyengült lakosság könnyebben vált ennek áldozatává. A harci cselekmények természetesen szüneteltek a járvány idején, de a vész elvonulását követően újra felélénkült a küzdelem.

Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a fekete halál általánosságban is hatást gyakorolt az európai politika alakulására. A hűbériség már akkor is ingadozó rendszerét előbb a Francia Királyságban, majd a Német-római Birodalomban, végül a többi európai államban is felváltotta a rendiség, amelyben az uralkodók a hatalmukat megosztották a papsággal, a nemességgel és az egyre befolyásosabb városi polgársággal. Elmondhatjuk, hogy a járvány egyik fontos következménye a feudalizmus felbomlása volt. A nagy pestisjárvány legfontosabb hatása, hogy éles választóvonalat húzott az előtte és az utána fennálló európai berendezkedésben vallási, társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális területen egyaránt.

Új világba régi ragályt

Zárásként arról a totális változásról szeretnénk röviden szólni, amely Közép- és Dél-Amerikát érte az európaiak megérkezését követően a 16. század során. Az Újvilágot felfedező hajósokat néhány éven belül követték azok a kalandorok, akik tulajdonképpen felszámolták a Kolumbusz előtti világot. A Cortez, Pizarro és mások által végrehajtott fegyveres erőszak mellett azonban volt egy sokkal hatékonyabb eszköz az indiánok elpusztítására: a himlő, és egy rejtélyes betegség, a cocolitzli (magas lázzal és vérzéssel járt).

A mai kutatások azt állítják, hogy a prekolumbián Amerikában az őslakosok nem voltak rezisztensek az európaiak megjelenése előtt köreikben nem létező himlővel szemben. Az első megbetegedésekről 1502-től, a mai Haitin szólnak a híradások: a 250 ezer őslakosból (arawakok) mindössze 500-an maradtak életben az 1550-es évekre. A himlő és a cocolitzli hatására az Azték Birodalom 25 millió fős lakossága az 1520 utáni nyolcvan év során tizedére csökkent.

A járvány terjedésének eredményeként a mai Peru területén fennálló Inka Birodalom lakosságának 90%-a elpusztult. Az őslakosok körében lévő óriási mortalitás a nyájimmunitás hiányára, a spanyol hódítók teremtette körülményekre (kényszermunka, éheztetetés, kínzások) vezethető vissza.

A hódítók átalakították a gazdaságot: ültetvényeket hoztak létre, illetve bányakomplexumokat a nemesfémek kitermelésére.

A betegségektől megfogyatkozott és legyengült őslakosok azonban nem voltak képesek hatékonyan dolgozni. Ez sarkallta arra az európaiakat, hogy Afrikából rabszolgákat szállítsanak az Újvilágba. A következő évszázadokban mintegy 11-12 millió feketét hajóztak át az Atlanti-óceánon, amivel tulajdonképpen lakosságcsere valósult meg Közép- és Dél-Amerikában. A járványoktól legyengült őslakosokat fegyverrel kényszerítették a kereszténység felvételére, amelynek következtében a római katolicizmusnak az ősi indián vallásokkal kevert változata született meg. Az őslakosokat nyelvcserére is kötelezték, a spanyol, és Brazíliában a portugál vált az állam és a társadalom hétköznapokban használt nyelvévé. Egészen biztos, hogy ma egy teljesen más Amerikát látunk, mint amivel Kolumbusz találkozott.

(A folytatásban az újkor járványainak társadalmi, politikai hatásaival foglalkozunk.)

Olvasson tovább: