Kereső toggle

Hogy fonódik össze az izraeli igazságszolgáltatás és a civil szervezetek?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nagy problémát okoz, ha nincs akkora igény az átláthatóságra és az elszámoltathatóságra az igazságszolgáltatási szektor felé, mint a politika irányába. Sokan naivan azt gondolják, hogy a bíróság csak független lehet, ám az izraeli belpolitikai válság is súlyos tünetekre vet fényt.

Jogi szempontból a Netanjahu elleni vádemelés létjogosultsága igencsak megkérdőjelezhető. Nem volt még példa arra, hogy kormányzó miniszterelnököt vádemelés alá vonjanak. Yifa Segal, az izraeli International Legal Forum (Nemzetközi Jogi Fórum) igazgatója lapunknak elmondta, hogy a vád alapját képező témák a politikusoknak többé-kevésbé általános eljárási szokása világszerte. Ennek ellenére igen súlyos jogvita alakult ki az ügy kapcsán, pedig a szakértő szerint nem szabadna elfeledni: a büntetőjog egyik alapelve, hogy nem büntethető valaki megfelelő figyelmeztetés vagy jogértelmezés hiányában.

Az egy éven belül harmadjára megtartott országos választások okozta frusztráció tovább terheli ezt a kérdéskört a szélsőséges irányba. Felmerül a kérdés sokakban, hogy vajon meg lehet-e választani egy politikust úgy, hogy vádeljárás alatt áll?

Segal ezt a furcsa helyzetet azzal magyarázza, hogy sokan naívan viszonyulnak az igazságszolgáltatási rendszerhez: „Ne feledjük, hogy a jogászok is végső soron csak emberek, akiket befolyásol a saját politikai nézetük. Természetesen a legtöbb szakmabeli elhiszi magáról, hogy tud ezekben disztingválni, de ez valójában igen nehéz.” A jogászok politikai részrehajlását azonban meglehetősen nehéz konkrét bizonyítékokkal igazolni.

Ennek az a jelentősége, hogy míg az elmúlt évtizedekben a politikusok hitelessége drasztikusan csökkent, ezáltal  felértékelődött a bírósági rendszer és az ítélethozatal. Segal szerint ugyanakkor „az ember ember marad, a hatalom pedig hatalom – ezért ugyanolyan szintű kritikával kellene tehát viszonyulni ehhez a réteghez, és ugyanolyan átláthatóságot kellene megkövetelni tőlük, mint a politikától”. Izraelben viszont máig amolyan védettséget élvez ez alól az igazságszolgáltatási ág, mivel a társadalmi közvélekedés nem feltételez részrehajlást és manipulációt a részükről.

Arra a kérdésre, hogy vajon mi állhat Aviháj Mandelblitt főügyész vádemelése mögött, a jogi szakértő azt mondta: „Ez nem egyemberes show! Sokan szeretnének régóta találni valami terhelőt Bibi ellen – időt, pénzt, energiát nem kíméltek, ami igen aggasztó és szakmaiatlan döntésekhez vezet.”

A jogász azonban nem tartja kívánatosnak az olyan kifejezések használatát, amelyek összeesküvés-elméletek konnotatív jelentéstartalmát hordozzák (például „deep state”). „Azt viszont látom, hogy az igazságszolgáltatás rendszerében dolgozók többsége kormányellenes, és Netanjahu-kritikus háttérből jön.” Mivel többségben vannak, nem csoda, hogy Justicia mérlege egy bizonyos irányba billen.

Sokkal nagyobb problémát okoz azonban egy másik irányvonal, ami világszerte konzervatív politikusok ellen dolgozik. Izraelben is nagy gond, hogy hatalmas összegek érkeznek külföldről, amelyek társadalmi támogatottság nélküli civil szervezeteket pumpálnak föl egy bizonyos cél érdekében, ami rendszerint a kormány ellenében működik. Az NGO-k Izraelben és világszerte is komoly „politikacsinálók”.

Yifa Segal szerint a Trump elleni impeachment annyiban tér el a Netanjahu elleni vádemeléstől, hogy míg Amerikában viszonylag nyíltan zajlik a politikai szféra kettéválása, addig más országokban, így Izraelben is sokkal zavarosabb a kép. Itt az igazságszolgáltatást is befolyásoló főszereplők azok a nagytőkések, akik civil szervezeteken keresztül próbálják „demokratizálni” egyáltalán nem demokratikus beavatkozásukat. E tekintetben nem lehet megkerülni Soros György tevékenységét sem. Ennek semmi köze a jog uralmához; ezek a mechanizmusok megkerülik a demokráciát.

Ezek a szervezetek évek óta uszítják egymás ellen az izraeli társadalom különböző pólusait, így felelőssé tehetők a szekulárisok és a vallásos haredi zsidóság közötti meghasonlásért is, ami a mostani belpolitikai nehézségek megalapozója. De talán még több pénzt ölnek az izraeli–palesztin viszály fenntartásába és elmérgesítésébe. Radikalizálják a felek közötti párbeszédet, és növelik a társadalmi törésvonalakat.

„Hogy létezik, hogy például a pár főt tömörítő Breaking the Silence (Megtörjük a csendet) nevű szervezetnek bár semmilyen társadalmi hátszele nincsen (sőt, a döntő többség elítéli a tevékenységét), úgy nyilatkozhat a nemzetközi médiában és szervezetekben, mintha a teljes izraeli lakosságot képviselné?” – teszi föl a kérdést Segal. „De elmondható ez a B’Tselem nevű »rezsimellenes« szervezetről és számos palesztin csoportosulásról is.” Nem véletlenül, a palesztin büdzsé második vagy harmadik legnagyobb tételét a civil szervezetek adják. De vajon hol vannak a kisebbségi jogokért, a nőkért és jogaikért vagy a korrupció ellen küzdő NGO-k a palesztin társadalomban? A szakértő szerint a külföldi tőkét ezek nem érdeklik; ők a konfliktus elmélyítésén ügyködnek.

Marad ezek után a kérdés, hogy vajon belebukhat-e Netanjahu mindebbe a jövő heti választások során? Kétségtelenül okozott politikai kárt az eljárás Netanjahunak, de ettől még továbbra is masszív politikai bázist tudhat maga mögött. Bár a közvéleménykutatások sokáig azt mutatták, hogy nem sok minden változott az előző választásokhoz képest (ami egy negyedik választás rémálmát lengeti be a frusztrált izraeli társadalom előtt), azonban a legfrissebb adatok reménykeltőek Netanjahu számára (lásd keretes írásunkat a következő oldalon).

Miért kell egy éven belül harmadszor is szavazni Izraelben?

Amikor az izraeli szavazók március 2-án  11 hónapon belül immár harmadszor az urnákhoz járulnak, egy két éve tartó kormányválságot zárhatnak le – vagy hosszabbíthatnak meg, az eredményektől függően.
Ma már szinte történelmi távlatnak tűnik, ahogyan ez a rendkívüli időszak elindult: Avigdor Liberman védelmi miniszter 2018. március 12-én megvétózta az ortodox hívő fiatalok katonai szolgálat alóli mentesítését lehetővé tevő törvényt, majd két ellenzéki párt kezdeményezte a kneszet feloszlatását, és előrehozott választások kiírását. Ezt ekkor még sikerült elkerülni, de Liberman nem sokkal később mégis távozott a kormányból, formálisan a Hamasszal kötött gázai tűzszünetre hivatkozva. Amikor Netanjahu miniszterelnök nem Naftali Bennettet jelölte a megüresedett védelmi miniszteri posztra, Bennett pártja, a Zsidó Otthon kilépett a kormányból, így – némi további vitát követően – megszületett a döntés az előrehozott választások 2019. április 9-ére történő kiírásáról.
Eddig még azt mondhatjuk, hogy semmi rendkívüli nem történt, fél évvel korábbra került a soron következő választás időpontja (az eredeti dátum 2019 novembere lett volna), ami az izraeli választási történelemben megszokott: a 2020. márciusi lesz az államalapítás óta a 23. választás, ebből 11 előrehozott voksolás volt. Arra számított mindenki, hogy a 2019 kora nyarára legkésőbb megalakulhat az új kormány (az előrejelzések biztos Netanjahu-győzelmet jeleztek).
Ami ettől kezdve történt, azonban minden volt, csak nem a szokásos ügymenet. Részben fatális véletlennek, részben politikai pálfordulásnak, részben jogi befolyásolásnak köszönhető a kialakult patthelyzet. A 2019. áprilisi eredmények első ránézésre a jobboldali blokk biztos győzelmét mutatták, annak ellenére, hogy Naftali Bennett pártja hajszál híján – mintegy 1500 szavazattal – kimaradt a parlamentből. Ennek a 4-5 mandátumnak a hiánya akkor vált fájdalmassá Netanhaju számára, amikor az addig természetes jobboldali koalíciós partnernek tekintett Liberman teljesíthetetlen feltételeket szabott ahhoz, hogy belépjen a koalícióba. Nélküle viszont csak 60 mandátuma maradt Netanjahunak, aki így nem tudott kormányt alakítani, és inkább előremenekült egy újabb választásba.
Bizonyítani természetesen nem lehet, de logikus következtetés, hogy a kormányalakításhoz hiányzó legalább egy mandátum Bennették kudarca és Liberman pálfordulása mellett leginkább azért veszett el, mert az izraeli – amúgy Netanjahu által kinevezett – főügyész 2019 februárjában, néhány héttel a választás előtt bejelentette, hogy „vádemelést tervez” a miniszterelnök ellen korrupciós és más ügyekben.
A szeptemberi második választás azonban már nehezített terep volt Netanjahunak, miután ellenzéke folyamatosan azzal revolverezte, hogy a főügyész bármikor vádat emelhet ellene, és így alkalmatlanná válik a posztja betöltésére. Természetesen Benny Gantz és Jair Lapid tisztában voltak azzal, hogy az izraeli alaptörvény nem teszi kötelezővé azt, hogy egy vád alá helyezett kormányfő lemondjon, így ennek a hangoztatása inkább a választók felé szólt. A főügyész végül a szeptemberi választás előtt nem emelt vádat Netanjahuval szemben (ezt csak tavaly novemberben jelentette be), azonban a gyanúsítás is elég volt ahhoz, hogy csökkenjen a jobboldali blokk támogatottsága – igaz nem annyival, mint azt Gantzék remélték.
Maradt tehát az újabb politikai patthelyzet, ami a 2020. márciusi újabb választásokhoz vezetett. Ebben az időszakban a jogi eljárás felgyorsult Netanjahuval kapcsán: Mandelblit főügyész vádat emelt a kormányfővel szemben, sőt miután a kormányfő nem tudott élni a mentelmi jogával, így a jeruzsálemi bíróság március 17-ére, a választás után két hétre kitűzte az Izraeli Állam kontra Benjamin Netanjahu-per első tárgyalását.
Ekkora ellenszélben a legtöbb politikus már rég feladta volna – ám Netanjahu nem egy átlagos miniszterelnök. Harmadszor is nekifut, hogy elnyerje a választók támogatását, majd megküzdjön a jogi deep state gépezetével. (Morvay Péter)

 

Olvasson tovább: