Kereső toggle

A váratlan fordulatok évtizede

Kik folytatják a 2010-es éveket?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha egyetlen meghatározó eseménnyel kellene jellemezni a 2010-es évtizedet, akkor a legtöbb embernek – de legalábbis az európaiaknak – a menekültválság juthat az eszébe.

Természetesen nem 2015-ben érkeztek először menekültek a Közel-Keletről, de a tengeren és szárazföldön meginduló tömeg ekkor érte el azt a létszámot, amikor jószerivel az egész kontinensen érzékelhető súlyos problémaként jelentek meg.

A menekültválság előtti öt évre és annak főszereplőire szinte nem is emlékezünk már: Silvio Berlusconi, aki olasz mércével rekordidőt töltött a miniszterelnöki székben, 2011-ben mondott le, XVI. Benedek pápa 2013-ban, a Franco tábornok uralmát felváltó I. János spanyol király pedig 2014-ben. Rég elült már a második világháború utáni időszak legnagyobb területi revíziója, a Krím-félsziget 2014-ben Oroszországhoz csatolása miatt kitört nemzetközi viszály is. Elfeledkeztünk a média által az évszázad eseményeként propagált arab tavasz eufóriájáról, ami olyan vezetőket söpört el, mint Muammar Kadhafi és Hoszni Mubarak. Nem véletlen, hogy ma már senki nem beszél a „Twitter-forradalomról”, hiszen ennek nyomában alakult ki az egész évtizedet végigkísérő szíriai polgárháború, és tört rá az Iszlám Állam villámcsapásszerű rémuralma a Közel-Keletre. De a migránshullám nem elsősorban a térséget sújtó két csapás miatt indult meg Európa felé. Az áldozatok nagy többségének erre nem volt lehetősége, ők ha túlélték a harcokat és a terrort, akkor legfeljebb a szomszédos országokba menekülhettek. Ma még nem tisztázott egyértelműen, hogy kik és milyen célból indítottak útnak közel kétmillió embert 2015-ben, hogy azok bejussanak az Európai Unió területére.

Megérkezésük azonban felforgatta nemcsak a német, osztrák vagy skandináv települések békéjét, hanem új alapokra helyezte az európai politikát is. Angela Merkel befogadó üzenete, a Willkommen azonnal eljutott a Közel-Keletre, és újabb menekülthullámokat gerjesztett. A korábban lassan, de biztosan előrearaszolgató uniós integrációval szemben hirtelen ellenállás támadt: a britek 2016-ban a Brexit-népszavazással üzenték, hogy nem kérnek a nemzetek feletti struktúrából; a közép-európai országok a magyar példát követve nemet mondtak a kötelező betelepítési kvótákra, és szinte minden országban megerősödtek a szuverenista nemzeti pártok és mozgalmak. A politikai fordulatot baloldalról a szélsőjobb előretöréseként, iszlamofóbiaként és populizmusként értékelték, míg a másik tábor azt kutatta, kik állnak a migránsválság kirobbanása mögött, és kiknek áll érdekében a káosz fenntartása.

Európát az évtized közepe után olyan terrorhullám-sorozat rázta meg, amit korábban csak a Közel-Keleten vagy szeptember 11-én a tengerentúlon tapasztalhattak meg. A legsúlyosabbak, a brüsszeli repülőtér és metró, valamint a párizsi újságszerkesztőség, koncertterem és éttermek elleni támadások összehangolt, nagy szervezettségű merényletek voltak, de tömeges áldozatokat követeltek az egy elkövetővel végrehajtott mészárlások is: a nizzai tengerparti sétányon, a berlini karácsonyi vásáron, a londoni hídon vagy a manchesteri sportcsarnokban és még számos más helyszínen. Bár a média igyekszik relativizálni az okokat, a statisztika egyértelmű választ ad: világméretekben a 2010-es évtized 20 legvéresebb terrormerénylete közül 18-at muszlim terroristák és szervezeteik követtek el, több mint ötezer ember halálát okozva ezzel a világ szinte minden pontján. Figyelemre méltó fordulat történt viszont Izraelben, amely a megelőző évtizedben a terrorizmustól leginkább sújtott országok egyike volt, ám a 2010-es években a tudatos ellenlépéseknek köszönhetően elkerülte a tömegtámadásokat – bár fájdalmas veszteségek így is érték a zsidóságot, Izraelben és a diaszpórában egyaránt.

Az európai és közel-keleti megrázkódtatások a világ más térségeire is hatottak: 2016-ban az évtized politikai szenzációját okozta Donald Trump, aki kevesebb, mint másfél év alatt a teljes esélytelenségből indulva legyőzte az évtizedek óta a politikában építkező Hillary Clintont. A Trump-féle fordulat három év alatt gyökeres változásokat hozott számos területen: Izrael fővárosának nyilvánította Jeruzsálemet, és átköltöztette az amerikai nagykövetséget; személyesen kiállt az életvédelem ügye mellett; fellépett az Izrael elleni bojkottot támogató egyetemekkel szemben; felmondta a zsidó államot fenyegető és saját állampolgárait százszámra agyonlövető iráni iszlám rezsimmel kötött atompaktumot, és féken tartotta a kiszámíthatatlan észak-koreai diktátort, Kim Dzsong Unt. Emellett több millió új munkahelyet teremtett, miközben az amerikai tőzsde egymás után dönti a rekordokat. Mindezek alapján biztosnak kellene lenni abban, hogy Trumpot 2020-ban újraválasztják, ám a helyzet más: a demokraták és a mögöttük álló hatalmi struktúra jogi úton próbálja még a választások előtt elmozdítani az elnököt. Csakúgy, mint Izraelben ellenfelei az évtizedet végigkormányzó Netanjahut, aki azonban nem adta fel, és a pártbeli kihívóját magabiztosan legyőzve új lendülettel készül a márciusi újabb választásra.

És ez még csak az előttünk álló év. Elmondhatjuk, hogy a 2010-es évek sok előre nem látott, meghökkentő fordulatot hoztak, de az előttünk álló évtized még inkább meglepő lehet. Új vezetői garnitúrára is számíthatunk világszerte, mert demográfiai okokból a ma meghatározó vezetők jelentős részének – bármilyen sikeresek is – le fog zárulni a politikai pályafutása. Az új nemzedékből még csak néhány személy látszik, mint Macron vagy Kurz, de nagy kérdés, ki fogja vezetni 5-10 év múlva az Egyesült Államokat, Izraelt, Németországot – vagy éppen Oroszországot.

 

Olvasson tovább: