Kereső toggle

A pedofilkirály bukása

Jeffrey Epstein botrányos élete és titokzatos halála

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jeffrey Epstein kormányfők, elnökök barátja volt, miközben luxusotthonaiban és privát szigetein kiskorú lányokkal kereskedő szexhálózatot működtetett. Most pedig rejtélyes módon meghalt, és úgy tűnik, az elitben senki sem ártatlan.

A #MeToo-kampány alapjául szolgáló ügyek is eltörpülnek a nemrég napvilágra került botrány árnyékában, ami Jeffrey Epstein milliárdos üzletember körül robbant ki. Amerika egyik leggazdagabb embere évtizedek óta kislányok akár százait ronthatta meg, és futtatta őket egy profin kidolgozott, a nemzetközi elitbe beszivárgó pedofil szexrabszolga-hálózaton keresztül. Hosszú ideig elkerülte a felelősségre vonást, ám július elején letartóztatták.

A manhattani börtönben, ahol Epsteint fogva tartották, állítólag semmi önpusztításra alkalmas tárgy nem volt a férfi magáncellájában, mégis eszméletlenül találták, és már nem tudták újjáéleszteni. Az összeesküvéselmélet-gyárak gőzerővel ontják magukból vad elképzeléseiket, hogy ki állhat az esetleges gyilkosság mögött; illetve, ha öngyilkos lett, hogy tette, ki segített neki?

A konteók kreátorainak egyrészt könnyű dolga van: Epstein számtalan barátot és ellenséget is szerzett magának botrányos élete során, másfelől mégsem annyira egyszerű a képlet, hiszen a bűnöző milliárdos baráti körébe a politikai és egyéb érdekszférák széles palettájáról is tartoztak neves emberek.

A brooklyni zseni

Jeffrey Edward Epstein 1953-ban született a brooklyni Coney Islanden, munkásosztálybeli zsidó szülők első gyermekeként. Tehetséges gyereknek bizonyult; ötévesen már zongorázott és tizenhat évesen leérettségizett. Rövid tanári karrier után 1976-tól már a Bear Stearns befektetési banknál dolgozott. 1981-től saját vállalatot indított: pénzügyi szakértőként és befektetési tanácsadóként segítette milliárdos klienseit, hogy miként szerezzék vissza a csaló jogászok és brókerek által elvett pénzüket, és hova fektessék azt be.

Üzleti kapcsolatba került a fénykorában napi 250 ezer dollárt költő szaúdi milliárdossal, az Irán–Contra botrány egyik főszereplőjével, Adnan Khashoggival is. Szerepe volt abban a Tower Financial Corporation többmilliárdos csalásainak, hogy még időben elhagyta a süllyedő hajót, és sosem vonták felelősségre. Befektetései révén vagyona az évek alatt elképesztő méreteket öltött. Két magánrepülővel ingázott luxusotthonai között. Szigeteket vásárolt magának, és Manhattan legnagyobb magánkézen lévő lakását is megvásárolta. A kétezres évektől hedgefund típusú befektetési alapokkal fialtatta tovább a pénzét, és még az Ehud Barak, korábbi izraeli miniszterelnök által indított startupba is beszállt.

Vagyonát senki sem tudta pontosan felbecsülni, hisz annak egy részét illegális úton szerezte. Pontosan ezért nem lehetett a Forbes toplistáin találkozni a nevével. A rejtőzködésben profi üzletembert elsősorban a politikai és gazdasági elit ismerte, egyesek fergeteges partijairól és szédületes befektetéseiről, mások viszont a playboy sötét oldaláról is.

A floridai rém          

2001-től vannak adatok arról, hogy Epstein miként építette ki szexrabszolgarendszerét. Kifejezetten kiszolgáltatott, rossz családokból származó, akár nevelőotthonban élő, utcára került vagy egyébként elhanyagolt lányokra vadászott. Rehabilitációs központokból, elvonókból invitált be fiatalokat a lakására, akiknek „masszázsért” cserébe pénzt adott. Még több pénz ütötte markukat, ha további fiatal prédát hajtanak föl számára. A szexuális aktusok mellett gyakran készített áldozatairól pornográf felvételeket. A lányok elmondása szerint voltak hetek, amikor mindennap friss arcra vágyott; akár naponta többször is.

Aztán hamarosan barátainak is elkezdte kölcsönadni a lányokat.

A floridai ragadozó a karib-tengeri Virgin-szigeteken vásárolt magánszigeteit azóta hátborzongató egyszerűséggel csak „pedofilszigetekként” emlegetik, mivel az ittlétei során is lányok tucatjaival létesített kapcsolatot vagy adta őket „kölcsönbe” klientúrájának.

2002 és 2005 között Epstein több tucat tizenegynéhány éves lányt bocsáthatott áruba befolyásos ismerősei között. A The New York Times szerint új-mexikói ranchét „saját spermatelepeként akarta használni, ahol nők az ő utódainak adnak életet.” Egyes információk szerint a pedofilhálózat a kelet-európai blokkból is számos lányt „átmentett”, hogy aztán az elit kénye-kedvét szolgálják.

Később Epstein az ilyen „kölcsönöket” hallgatás vagy az igazságszolgáltatás akadályozása formájában hajtotta be barátain, így az ellene kibontakozó nyomozás sziszifuszi nehézségekbe ütközött.

Az utolsó masszázs

Epstein művi gonddal felépített birodalmának oszlopai 2005-ben kezdtek meginogni, amikor az első pedofil zaklatási feljelentés megszületett ellene Floridában. Egy tizennégyéves kislány szülei vádolták meg a férfit lányuk megrontásával. A feljelentést újabb bejelentések követték, mire Epstein minden követ megmozgatott, hogy nehezítse a hatóságok nyomozását. Magándetektívek útján sokszor közvetlenül az áldozatokat is megkereste (lefizetés vagy megfélemlítés okán), és a rendőrök minden lépését figyeltette. Így mire a házán rajtaütöttek, gyakorlatilag minden terhelő bizonyítékot eltűntetett onnan.

Az FBI-nak azonban csak sikerült a sok tanúvallomásból és a tárgyi bizonyítékokból egy 53 oldalas vádiratot készíteni. Bár egyértelműen bebizonyosodott Epstein bűnössége a kislányok prostituálását illetően, 2008-ban sztárügyvédjei segítségével rejtélyes módon rendkívül kedvező vádalkut sikerült kötnie, aminek révén csak 13 hónapot kellett ülnie, és ami által elkerülte a szövetségi szintű igazságszolgáltatást, ráadásul még a bűntársait is elengedték. Az alku rá nézve legkellemetlenebb része az volt, hogy kénytelen volt regisztrálnia magát a szexuális bűnelkövetők nyilvános adatbázisán. Ugyanakkor az alku része volt a teljes titoktartás is – még az áldozatok sem ismerhették meg az ügy részleteit!

Nem tudni, hogy pontosan milyen körülmények vezettek oda, amiknek révén Epstein a biztos életfogytiglanit ilyen szélsőségesen tudta lealkudni. Arról nem is beszélve, hogy a bűnöző teljesen privát, luxuskörülmények között volt bezárva, ahonnan rendszeresen engedélyt kapott, hogy a városi irodájába menjen. A hétnek hat napján, napi 12 órát tölthetett itt, és fogadhatta ügyfeleit vagy fizetett eszkortjait.

Ahogy az áldozatok jogait mélységesen megcsúfoló vádalkut a sajtó a napokban megszellőztette, Trump munkaügyi minisztere, Alexander Acosta lemondásra kényszerült, mivel ő volt a vádalku idején az egyik eljáró floridai államügyész.

A pedofilkirályság összeomlása

Míg az ügy látszólag évekre elült, az áldozatok érthető módon nem nyugodtak, és Floridában széleskörű oknyomázás indult a molesztáló ellen.

A Miami Herald többéves oknyomozati anyaga 2018-ra igen részletesen felgöngyölítette Epstein piszkos dolgait, és minden készen állt a felelősségre vonására.

A letartóztatásra idén július 6-án került sor, és bár ügyvédei akár 900 millió dollár (!) óvadékot is készek voltak letenni védencükért, a bíróság nem engedte a szexbűnözőt szabadlábon védekezni. Ennek elsődleges oka, hogy tartottak a vagyonos bűnöző szökésétől, aminek lehetőségét alátámasztotta az a házkutatások során előkerült útlevél, ami hamis identitással ruházta föl Epsteint: az elmúlt évtizedekben már többször utazott is vele a világ számos pontjára. A hamis útlevéllel kapcsolatban a védelem azt nyilatkozta: a 80-as évek gyakori közel-keleti repülőeltérítései miatt csináltatott magának új papírokat, hogy zsidó identitásának leplezésével védje magát.

Furcsa körülmények

 

Epstein letartóztatása után is tagadott minden vádat. Már pár héttel ezelőtt is kórházba került rejtélyes nyaksérülésekkel, ami miatt felröppent a hír, hogy a pedofíliával vádolt férfi önkezűleg próbált véget vetni életének. Érthetetlen, hogy ennek ellenére hamar lekerült azon raboknak a listájáról, akiket öngyilkosság veszélye miatt szigorú felügyelet alatt őriznek. New York korábbi polgármestere, Rudy Giuliani (Trump jelenlegi ügyvédje) ki is fejezte aggályát: miként létezik, hogy pont a halál idején nem figyelték meg a cellát?

Augusztus 10-én éjjel Epstein tisztázatlan körülmények között, 66 évesen halt meg a teljesen „öngyilkos-biztos” cellájában. Miközben az FBI is nyomoz a halál körülményeiről, William Barr főügyész kijelentette: a manhattani büntetésvégrehajtási intézet súlyos hibákat követett el Epstein őrzése terén, ami szerinte különösen frusztráló az évtizedek óta gyakorlatilag büntetlenül élő milliárdos felelősségre vonása előtt.

A helyzet furcsaságát fokozza, hogy állítólag még a boncolási leletek sem tudták egyértelműen kimutatni a halálokot. Több, neve elhallgatását kérő őr és rab nyilatkozott úgy, hogy Epstein cellájában lehetetlen volt öngyilkosságot elkövetni. Legfrissebb hírek szerint az sem kizárt, hogy az őrök meghamisították a jegyzőkönyveket.

Utána a vízözön

 

Bár 2008-ban Epstein mondhatni olcsón megúszta a botrányt befolyásos barátai révén, az előzetesben, úgy tűnik, magára maradt. Tavaly óta folyamatosan jönnek napvilágra vizsgálati és magánanyagok, amelyek legalább 80, de akár 200-nál is több pedofil ügyet is Epsteinre bizonyítanak, mint aki maga is részt vett a kislányok megrontásában, de az általa működtetett hálózat számos híresség és befolyásos személyiség perverz igényeit is kielégítette.

Színészek, mint Kevin Spacey, valamint kormányfők a világ számos pontjáról, mint Ehud Barak, de még az angol András herceg, Erzsébet királynő második fia is botrányba keveredett Epsteinhez való kötődése miatt. A Buckingham-palota mereven tagad minden vádat.

A közbeszéd ide-oda pattogó vádaskodásai arra engednek következtetni, hogy a szekrényből kiboruló csontvázak sokakat veszélyeztetnek. A főáramú média szokás szerint Donald Trumpot vádolja, régi barátjának elhallgattatásával. A világhálót bejárta az az 1992-ben készült videófelvétel, amin Trump floridai villájában tivornyázik számos fiatal nő társaságában. A felvételen Epstein is feltűnik, amint a későbbi elnökkel társalog, az előttük táncoló nőkről tesznek megjegyzéseket, és általában jól mulatnak. Az elnök viszont pár napja azt nyilatkozta, hogy nem volt szoros kapcsolatuk; felszínesen ismerte, mint bárki más a Palm Beach-i elitből. Bár korábbi nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy Trump ismerte Epstein fiatal hölgyek iránti érdeklődését, inkább humorizált ezen. Mostani nyilatkozatai szerint sok évvel ezelőtt volt egy nagyobb nézeteltérésük, ami miatt már tizenöt éve nincs köztük kommunikáció. Tény, hogy 2007 óta Epstein ki van tiltva Trump Mar-a-Lago-i luxusvillájából.

Több jobboldali személyiség, így Terrence K. Williams humorista is annak adott hangot, hogy Epstein terhelő információkkal rendelkezhetett a Clinton-klánról, tehát szerintük inkább ők állhatnak a megfejtetlen halálok mögött (ezt még az elnök is megosztotta saját Twitter-oldalán). A napokban kiszivárgott, még megerősítésre váró dokumentumok szerint Bill Clintonnak valóban van rejtegetnivalója az ügyben. A bírósági dokumentumokból kiolvasható tanúvallomások szerint az egykori elnök is a pedofilsziget látogatói közé tartozott, számos más neves demokrata vezetővel együtt. Ha ez igaz, Epstein és köre számtalan terhelő adattal rendelkezhetett a demokrata pártelitről. Bár ezek még nem bizonyított tények, az viszont világosan látszik a reptéri bejegyzésekből, hogy Clinton legalább 26-szor repült Epstein magánrepülőjén, több mint egy tucat nemzetközi célpontra, és nem mindig kísérte őket hatósági közeg. Egyelőre nem tudni, hogy Epstein Little St. James nevű hírhedt szigetén leszálltak-e valaha. Clinton szóvivője tagadja, hogy bármit is tudtak volna Epstein titkairól.

A New York-i ügyész mindenesetre leszögezte: Epstein halálával nem ért véget, sőt, most kezdődik igazán az ügy; nyomoznak tovább, és a cinkosai (vagy akár az őt elhallgattatni kívánók) is számíthatnak a felelősségre vonásra. 

Olvasson tovább: