Kereső toggle

A csendes többség ébredése

Új fejezet a konzervativizmus történetében

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A liberális hírverés mindegyre azt harsogja: a nyugati társadalmak döntő többsége baloldali, és a konzervatívok napja leáldozott. A Hetek újságírója a Washingtonban először megrendezett Nemzeti Konzervativizmus Konferencián merőben más képet kapott a jobboldali elit tagjaitól.

 

A főáramú média, a szórakoztatóipar és a gazdasági elit annak ellenére kürtöli szét a konzervativizmus bukását, hogy egyre több országban lehet érzékelni a hagyományos, mondhatnánk zsidó-keresztény értékek felé való visszafordulást. Már ennek a kimondása is ellenszenvbe ütközik; a 2010-es évekre valósággal tabu lett.

A fordulat 

 

Két olyan esemény is történt 2016-ban, ami alapjaiban rengette meg az addigi, viszonylag régóta berögződött politikai gondolkodást. Egyrészt a máig végre nem hajtott, de mindenesetre megszavazott Brexit, a másik pedig Donald Trump váratlan megválasztása. Pontosan ezt a fordulópontot jelölték meg kiindulási alapként a Washingtonban rendezett Nemzeti Konzervativizmus Konferencia szervezői. 

A jobboldali értelmiség krémjét felvonultató háromnapos rendezvényt az angol–ír politikai gondolkodóról, Edmund Burke-ről elnevezett új alapítvány rendezte. Az alapítvány egyik vezetője és vizionáriusa a Hetek által nemrégiben meginterjúvolt Yoram Hazony.

Az eseményt első perctől kezdve meglepő izgatottság és derű jellemezte – a résztvevők nem a szokásos tudományos-közéleti konferencia miliőjében érkeztek. Már a nyitó beszédekből érezni lehetett valami forradalmi hangulatot, amit talán a Burke Alapítvány elnöke, David Brog fogalmazott meg a legtalálóbban: „A Brexit okozta földrengésben, majd az amerikai választások utórengéseiben hirtelen föleszméltünk: nem vagyunk egyedül!” Sőt, szerinte a csendes többséget képviseltük mind ez ideig, akik nem feledték el gyökereiket, és nem áldozták föl értékeiket a populáris véleménydiktatúra oltárán. A Brexit is azt mutatja: vannak még népek, akik nem áldozzák fel a szuverenitásukat a magasabb GDP és a pozitív közvélekedés érdekében.

De milyen konzervativizmus?

 

Ahogy az esemény címe is mutatja, a jobboldali tábor ezúttal nemzeti, nacionalista alapon definiálta konzervativizmusát. Ennek elsődleges oka az, hogy a sokfelé töredezett konzervatív iskola régóta civódik: klasszikus konzervatív, liberális konzervatív vagy libertariánus alapokon határozza meg önmagát. Talán egy közös nevező van: a nemzet.

Brog úgy fogalmazott, hogy a nacionalizmus energiája, dinamizmusa kötheti csak össze a konzervatív tábort. Vélekedése nyitott fülekre talált; a közönség üdvrivalgással köszöntötte a gondolatot. Úgy tűnik, ennek alapján el lehet kezdeni a hagyományos értékek visszahódítását és újra elsajátítását, ami alapja annak, hogy az Obama korszak ultraliberális folyamatai a visszájára forduljanak. És ennek során az sem ártott, hogy a szervezők kinyilvánították: ez nem a tradicionális liberális értékekkel való szembefordulást jelenti, sőt, inkább azok zsidó-keresztény revideálását.

Az előadások során joggal merült fel, hogy ez a folyamat nem könnyű. Mert bár a természetjog, és különösen az Amerikai Egyesült Államok létrejöttét meghatározó jogi dokumentumok bibliai értékekre hivatkoznak, és a keresztény humanizmus szellemében születtek, nem hagyható figyelmen kívül a felvilágosodás demitologizáló hatása – vagyis a szellemi gyökerektől való teljes elszakadás. Ezt az ellentmondást már rögtön Brog nyitóbeszédében fel lehetett fedezni: a nagy lelkesedés közepette ugyanis valahogy nem a Biblia idézésére került sor, hanem a beatkorszak előhírnökeként számon tartott, nyíltan biszexuális Walt Whitman kétségkívül hazafias sorai hangzottak el. Az elmúlt évtizedek már kellően bizonyították, hogy az ilyen nemzeti utazás, amire Brog is hívott, könnyen zsákutcába torkollik.

Vissza a gyökerekhez!

 

Ennek fényében, ha lehet, még nagyobb jelentőség tulajdonítható Yoram Hazony tevékenységének. Az ortodox zsidó politikai gondolkodó legutóbbi műve, A nacionalizmus erénye már olyan manifesztó, ami sokkal biztosabb alapokra helyezi vissza a konzervatív gondolati iskolát: a Bibliára. Mert bár John Locke, Montesquieu, John Stuart Mill vagy éppen Alexis de Tocqueville érdemei tagadhatatlanok, a lényeget tekintve igaz a salamoni törvény (és ez most a legkevésbé sem a Washingtonra jellemző szabadkőműves szellemiség jegyében íródik): Nincs új a nap alatt. 

Hazony hatalmas tapsvihar közepette kijelentette: ha kidobjuk a kereszténységet és az ahhoz adott zsidó kontribúciót, alig telik el két generáció, és az emberek nem tudják megkülönböztetni, ki a férfi, ki a nő, ki a polgár, ki az idegen. A filozófus igencsak kiábrándító módon ecsetelte a konzervativizmus válságát, de a tanulságokkal együtt mégis forradalmi víziónak hat. 

A neokonzervativizmus keresztapjaként aposztrofált Irving Kristolt idézve: „A modern konzervativizmus három tartóoszlopa: a vallás, a nacionalizmus és a gazdasági növekedés.” Ez az egyszerűnek mutatkozott gondolat azonban a berlini fal leomlása után Hazony szerint gellert kapott.

A kommunizmus romjain a saját hatalmától megittasodott nyugati konzervatívok körében olyan utópisztikus gondolat söpört végig, „ami tönkretett mindent, ami az útjába került.” Így lehetett, hogy a nemrég megboldogult öreg Bush új világrendről beszélt, hogy Margaret Thatchert száműzte a politika, hogy elindult a határok nélküli Közel-Keletet elképzelő oslói békefolyamat, és hogy a Hongkongot emésztő Kína a Kereskedelmi Világszervezet tagjává válhatott. Ezen ámokfutás közepette a vezetők elvesztették a bibliai értékek iránti érdeklődést, és inkább annak a gőgös és hiú ábrándnak a szolgálatába álltak, miszerint a Föld minden sarkába fenntartható békét tudnak elhozni. 

„Egy generációval később már Kína veszélyt jelent a világ egyensúlyára, a Közel-Kelet lángokban áll, és Amerikát elárasztották a gyermeteg John Lennon klónok, a pornó és a kábítószer. A határok relativizálódtak, a kereszténység hanyatlik, és a társadalmak szétesőben vannak!” Yoram Hazony ráadásul mindezért a konzervatívokat teszi felelőssé. „Éppen ezért, ezúton kihirdetjük a függetlenségünket a klasszikus, illetve neokonzervatív, valamint a libertariánus iskoláktól; mi nemzeti konzervatívok vagyunk! És mint ilyen, hiszünk a határokban és a nemzet erejében, aminek alapja a függetlenség, a kohézió és a hagyomány.” A több száz fős közönség állva tapsolta meg a politikai gondolkodót. A konferencia további panelei és beszélgetései e kinyilatkoztatásokat tekintették kiindulópontnak.

Elsőszámú cél: családvédelem 

 

Az első este kiemelt felszólalója,  Peter Thiel, az egyetlen valamennyire konzervatívnak mondható szilícium-völgyi techguru, a PayPal alapítója és a Facebook első külső befektetője, a 

Google és egyéb informatikai cégek ideológiai cenzúrája ellen szólalt föl, amire egyébként a következő nap fő szónoka, a Fox News sztárriportere, 

Tucker Carlson üzenete is rezonált. Carlson kinyilvánította, hogy a legnagyobb fenyegetés a nagyvállalatok részéről jön, mivel azok számára utolsó szempont a családok védelme, holott az egyik legfőbb jog, hogy a szülő saját maga nevelhesse föl a gyermekeit.

A harsány riporter gurgulázó kacajok közepette ecsetelte a liberális oldal nonszensz hazugságait, a közönség őszinte örömére – „nem úgy hazudnak, mint egy átlagember, aki letagadja, hogy ő ette meg az összes sütit, hanem ránk fogják, hogy valójában mi ettük meg, mert gyűlöljük őket, és ezért vagyunk kövérek!” Tapasztalatai szerint a liberálisok „freudi projekcióban szenvednek: amivel minket vádolnak, pontosan azt teszik ők maguk.” És ezt a hazugságot olyan agresszív és totalitárius fellépéssel spékelik meg, „ami miatt az ember olykor önmagában is elbizonytalanodik.”

Carlsonnal az előadása után sikerült néhány szót váltanunk. Elmondta: „nagyon csípi” Orbán Viktort, aki „roppant fontos munkát végez a liberalizmus megfékezésében”, és ezért „szegény hasonlót kap a nyakába, mint Trump, de ez talán így van jól, hiszen a liberálisok teljesen elszakadtak a realitástól.” Kifejezte, hogy nagyon szeretne eljutni hazánkba, kíváncsi Budapestre és a lapunkon keresztül üzeni: nem szeretné kihagyni, hogy interjút készíthessen a miniszterelnökkel.

A hagyományos család mellett egyébként nagynevű szakértők is felszólaltak a konferencia során, akik a szexuális forradalom és a társadalmak pornografizálásának káros következményeire hívták föl a figyelmet. 

Nemzetvédelem konzervatív alapokon 

 

A panelbeszélgetések során számos prominens előadó fejtette ki, mit is takar a nacionalista alapú konzervativizmus, és rámutattak, hogy Amerika alapító atyái, sőt, általában a nagy politikai gondolkodók ellenezték az imperializmust és a globalizmust. Szó esett persze a határvédelemről és a migráció szabályozásáról – arról, hogy például Lincoln abszolút bevándorláspárti volt, ám szigorú honosítási szabályokat vezetett be.

John Bolton, az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó bár diplomatikusan, de erélyesen szólalt föl az Amerikát fenyegető erők és jelenségek ellen, mint a nukleáris proliferáció, Kína erőszakosan merkantilista gazdaságpolitikája, a radikális iszlám, valamint az egyre inkább immateriális területekre kalandozó információs technológia. Trump tanácsadója elmondása szerint nem foglalkozik politikai bélyegekkel; ő egyetlen módon definiálja külpolitikáját: amerikapártiként.

Bábel kontra Ábrahám 

 

Egy cikk nem elég három napnyi elméleti és gyakorlati ismeret, valamint beszélgetés rögzítésére, ám érdemes még kiemelnünk az esemény záróakkordját. A Szenátus legfiatalabb tagja, Josh Hawley megkönnyebbülten konstatálta, hogy végre valahol őszintén kifejtheti a véleményét arról, mennyire elszakadt az elit a középosztálytól, és ennek döntő szerepe lesz a 2020-as választásokon. 

A liberálisok szemére vetette, hogy a városi demokrata értelmiség inkább kozmopolita, és nem Amerika érdekeit szolgálja. Felhívta a figyelmet, hogy a kezdeti római köztársasági időkben még tudtak a hazájukért életüket kockára téve harcolni, ahogy azt Horatius versei is tükrözik.

Érdekes kiegészítést fűzött ehhez az utaláshoz Yoram Hazony a záróbeszédben: bár nagyszerű, hogy a görög–római örökséget Amerika magáénak tekinti, még ők is későn csatlakoztak ahhoz a konzervatív hagyományhoz, ami valójában Ábrahám örökségére épül. Bár Bábel globalista törekvéseit 

Isten meghiúsította, Hazony szerint Isten figyelembe vette az ember azon igényét, hogy nevet szerezzen magának, és ezért választott ki egy embert, akin keresztül áldásba vezetheti az emberiséget. Hazony ezen a ponton egészen meglepő módon az eredeti héberből elemezte ki a hallgatóság számára az ábrahámi áldásokat, mint a „Tegyük újra naggyá Amerikát” szlogen valódi eredetét. A „nagy nemzetté teszlek” ígéret, és ebben Izrael szerepe messzemenő üzenettel rendelkezik a mai kor nacionalistái számára.

Hazony az esemény zárultával elárulta nekünk: kockázatot vállalt azzal, hogy ilyen Izrael-párti és vallási tartalommal rekesztette be a rendezvényt, de szerencsére jó fogadtatásban részesült. „Nem mintha lett volna veszteni valóm, hisz ez Isten igaz beszéde. Számomra minden ilyen gyülekezés egyúttal szellemi esemény is.” 

Olvasson tovább: