Kereső toggle

Biden újra ringben

Újabb frusztrált küzdelem az elnöki székért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Joe Biden egész felnőtt életét végigkísérte az ambíció, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Két sikertelen próbálkozás után ismét nekifut.

 

Huszonegyedikként csatlakozik a Donald Trump legyőzésére induló demokrata csapathoz; és könnyűszerrel ő lehet a demokraták favoritja. Pedig a hosszú politikusi pályafutás (legalábbis az ő esetében) ma már nem csupán értékes tapasztalatnak, egyúttal terhes örökségnek is számít.

Joseph Robinette Biden mindkét ágon katolikus ír felmenőkkel rendelkezik; középosztálybeli családban nevelkedett. A kis Joe magányos harcot vívott a dadogással, és az abból fakadó szégyennel. Megtanult előre felkészülni a beszélgetésekre, verseket biflázott be, így mire középiskolába került, szinte teljesen leküzdötte beszédhibáját.

A Delaware Egyetemen történelmet és politológiát hallgatott. Az első két évben „tudásszomja” leginkább a focira, a lányokra és a partikra irányult. Egy hallgatói kiránduláson ismerte meg Neilia Huntert, aki hamarosan bemutatta a szüleinek. Amikor a leendő anyós arról érdeklődött, „mi szeretne lenni”, az ifjú állítólag azt felelte: az Egyesült Államok elnöke.

A fiatalok 1966-ban házasodtak össze – ekkor Biden már a Syracuse-i Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait. Amikor rajtakapták, hogy öt oldalt teljes egészében plagizált egy jogi folyóiratból, azzal védekezett, hogy nem tudta, hogyan kell helyesen idézni.

1968-ban diplomázott, az évfolyam sereghajtói között. Rövid jogi praktizálás után fejest ugrott a politikába. 1972-ben Delaware szenátorválasztásán nagy meglepetésre legyőzte a veterán politikusnak számító republikánus Caleb Boggsot.

Nem sokkal a beiktatása és egy héttel karácsony előtt a felesége és a gyerekek fenyővásárlás közben tragikus autóbalesetet szenvedtek. Neilia és az egyéves Naomi a helyszínen életét vesztette, a hároméves Joseph (Beau) és a kétéves Hunter pedig súlyosan megsérült. Biden kis híján az öngyilkosságot választotta; azt mindenképp elképzelhetetlennek tartotta, hogy szenátori helyét elfoglalja. Végül nem lépett vissza, de hogy minél több időt tölthessen a fiaival, minden nap három órát vonatozott Washington és wilmingtoni otthona között. Utólag elárulta: olyan düh uralkodott el rajta, hogy rendszerint rossz környékeken barangolt éjjelenként, hátha valakivel sikerül összeverekednie. „Úgy éreztem, Isten szörnyű tréfát űzött velem” – írta életrajzában.

1977-ben Biden újranősült, második felesége Jill Jacobs irodalomtanár volt. Egy lányuk született, Ashley.

Sok beszédnek…

Bidennek mindkét korábbi próbálkozása, hogy valóra váltsa ifjúkori álmát, rögtön az elején kisiklott. 1987-ben egy iowai rendezvényen (Iowa ugyebár kulcsállam, mivel itt kezdődnek az előválasztások) sajátjaként adta elő Neil Kinnock brit munkáspárti politikus élettörténetét, a napi tizenkét órát robotoló szénbányász ősökkel együtt. Ezt egy másik, Robert Kennedy-től „kölcsönvett” idézet követte, valamint előkerült egy felvétel, amelyen New Hampshire-ben (a második állam az előválasztások menetrendjében) újabb bombasztikus önéletrajzot röngtönzött magának. Erről a pontról már lehetetlen volt tovább vinni a kampányt.

Ekkor már egy ideje Bident rendszeresen erős fejfájás gyötörte, és a versenyből való kiszállása után két szivárgó agyi aneurizmát találtak nála. A helyzet olyan súlyos volt, hogy egy pap feladta rá az utolsó kenetet, ám hét hónap alatt teljesen felépült, és visszatért a Szenátusba.

Noha a botlásáért annak idején az elnökválasztási verseny légkörét okolta, Biden közismerten sokat és meggondolatlanul beszél. Volt, amikor azt állította, hogy Irakban meglőtték, máskor Afganisztánban „kényszerítették a helikopterét leszállásra”. Putyinnal közölte, hogy az orosz elnöknek „nincs lelke”, Netanjahut pedig arról okította, hogy „Nincs értelme kicsi kereszten meghalni!” (vagyis tegyen nagyobb erőfeszítést a békefolyamat előmozdítására). Amikor Biden Obama alelnökjelöltje lett, minden kampányeseményen súgógépről kellett beszélnie, „nehogy valami bajt csináljon.”            u

Kulcspozíció: a bíróválasztó

1987-ben Bident a Szenátus Igazságügyi Bizottságának elnökévé nevezték ki. Harminc év alatt egy kivételével a most szolgáló összes legfelsőbb bíró meghallgatásán jelen volt, hatása ezen a területen egyetlen másik szenátoréhoz sem hasonlítható.

Egy évvel korábban a ház még 98–0 arányban hagyta jóvá Antonin Scalia csatlakozását a Legfelsőbb Bírósághoz. Amikor viszont 1987-ben Robert Bork került sorra, a demokrata párton belül mozgalom indult Ronald Reagan jelöltjeinek a „megállítására” (ezt főként az abortuszkédés motiválta). A hangadó Ted Kennedy volt, aki kemény támadást intézett Bork ellen. Ahogy a kritikus tábor erősödött, Biden – aki ekkor indította első elnökválasztási kampányát – beállt a sorba, és egy nagyon megalázó és ádáz procedúra után Bork végül nem ment át a rostán. (Az eljárás révén a Bork névből ige lett; ami egy jelölt tisztességtelen kritizálását, akár megbuktatását jelenti – legújabban Brett Kavanaugh, a Trump elnök által jelölt bíró került ennek kereszttüzébe.)

Bork veresége messzemenő következményekkel bírt. Reagan elnök Anthony Kennedy-t jelölte helyette, aki olyan nagy horderejű ügyekben billentette el a mérleg nyelvét a liberális döntés felé, mint 1992-ben az abortuszt legalizáló Roe kontra Wade érvényben hagyása, vagy a melegházasságokat szövetségi szinten engedélyező 2014-es Obergefell kontra Hodges-ügy.

Azt, hogy a Szenátus Biden közreműködésével szakított a korábbi gyakorlattal, amely tiszteletben tartotta az elnök bírói jelöléseit, 1991-ben George H. W. Bush választottja, Clarence Thomas is megtapasztalta. Az ügy leginkább az ellene felhozott szexuális zaklatási vádak miatt kavart nagy vihart. Bár a jelölt korábbi beosztottja, Anita Hill állításait egyetlen bizonyíték sem igazolta, és az FBI-ügynökök számos ponton ellentmondást találtak a nő eskü alatt tett hivatalos és a bizottság előtti vallomásában, demokrata körökben máig tényként kezelik, hogy a Szenátus méltatlanul bánt vele. (Biden hiába hívta fel mostani indulása előtt, a rá jellemző felelősséghárítós bocsánatkérést Hill nem tartotta elegendőnek.)

Alelnök és külpolitikai szakértő

2007-ben Biden ismét nekifutott az elnökválasztásnak, de már az iowai előválasztás után lemorzsolódott a Hillary Clinton és Obama uralta mezőnyben. Utóbbi viszont felfigyelt rá, és felkérte, hogy legyen az alelnökjelöltje. Biden habozott – nem akart másodhegedűs lenni. „Nőj fel végre!” – mondta neki állítólag a felesége, és ez hatott.

2015-ben megint beindult az elnökválasztási szezon, és terítékre került, hogy Biden megpróbál a második helyről előlépni. Egy újabb családi tragédia miatt azonban – 46 éves fia, Beau agydaganatban elhunyt – lemondott a tervről. 2017 januárjában a leköszönő Barack Obama Elnöki Szabadság-érdemrenddel, a legmagasabb polgári kitüntetéssel jutalmazta Joe Bident, aki könnyezve vette át az elismerést.

Alelnöki tevékenységét ezzel együtt gyakran éri kritika, elsősorban a külpoltikai döntései miatt. Ő maga mindig büszke volt a témában való jártasságára; egy időben a Szenátus Külügyi Bizottságát is vezette. Az iraki háború melletti szavazata, amely demokrata szemekben vörös posztónak számít, ugyanúgy hátrányt fog neki jelenteni, mint Hillary Clintonnak 2016-ban.

Pedig Irakkal kapcsolatban nem ez volt Biden egyetlen tévedése. Ahogy 2010-ben a CNN-nek nyilatkozta, az adminisztráció egyik legjelentősebb vívmányának tartotta volna egy stabil képviseleti kormány létrehozását Bagdadban. Ennek érdekében még akkor is ragaszkodott Nouri al-Maliki támogatásához, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az iraki miniszterelnök a szektariánus ellentéteket erősítő, despotikus figura.

Mivel azonban 2011-ben Maliki nem járult hozzá az amerikai csapatok immunitásának engedélyeztetéséhez, így Amerika feladta a próbálkozást, hogy Irakban maradjon. A volt alelnök az Iszlám Állam felemelkedésének fényében is úgy véli, az Obama-adminisztráció helyesen járt el: „Több száz órát töltöttem a vezetőikkel, mégsem mozdították a kisujjukat sem, hogy megoldják: mégis, hogy a fenébe’ fognak tudni egymással együtt élni. Semmit nem számított volna, ha ott maradunk.”

Még Oszama bin Laden likvidálását sem támogatta, mert attól tartott, ha az akció kudarcot vall, Obama búcsút mondhat az újraválasztásának.

Támadási felületek

A felmérésekben Biden kényelmes előnnyel (27-30 százalékon) vezet Bernie Sanders (21-23 százalék), és a 21 fős mezőny leszakadt tömbje előtt (a néhány hete még a média által felkapott meleg polgármester, Pete Buttigieg, illetve Kamala Harris 7-9 százalék között mozog). A kampány legelső napján 6,3 millió dollár folyt be a hadikasszába, amivel szintén az élre került.

Ettől még a Biden-kampánynak nagyon sok a sebezhető pontja. Amikor a sajtó azzal foglalkozik, hogy egy fehér férfi „lehet-e a 2020-as választás demokrata arca”, az azt jelzi, hogy van terület, ahol Biden deficittel rendelkezik a félig indiai, félig jamaicai Harrisszel, az afroaemrikai Cory Bookerrel, a hispán Julian Castróval vagy a megválasztása esetén a férje oldalán a Fehér Házba költöző Buttigieg-dzsel szemben.

A #MeToo-mozgalom pedig nemcsak az Anita Hill-ügyet kérheti számon. Az interneten sokak által csak „Perverz Joe”-nak nevezett politikust több nő megvádolta, hogy zaklatta, de legalábbis kényelmetlen helyzetbe hozta tapizós, hajba szagolós, ölelgetős, homlokon puszilós „közvetlenségével”. Biden egy videóüzenetben mindössze annyit reagált, hogy megértette, miként változtak a társadalmi normák, és majd jobban odafigyel.

Nem elég „haladó”

Az Obama-érával való azonosíthatóság egyszerre jelenthet áldást és átkot 2020-ban. A párt radikális szárnya szerint az előző adminisztráció nem ment elég messzire – az Obamacare helyett ma már az univerzális állami egészségbiztosítás (Medicare for All) a menő, a határok biztosításának szándéka teljesen hiányzik, az abortusz pedig az anyaméhen kívüli gyilkosságot is jelentheti. A legújabb témák közé tartozik a rabszolgák leszármazottainak kárpótlása, a börtönben lévők – akár a bostoni maraton robbantójának – szavazati joga, vagy a Green New Deal néven futó, a környezetvédelem zászlaja alatt végrehajtandó társadalomátalakítási program.

A hetvenhét éves jelölt nem győz bocsánatot kérni az ehhez képest ma már eretnekségnek számító politikai állásfoglalásaiért. Például 1973-ban még biztonsági kockázatnak nevezte a melegeket, 1996-ban pedig megszavazta a házasságvédő törvényt. Az egyik legnagyobb „ballépése” mégis a részben általa jegyzett, 1994-es bűnügyi törvény lehet. A börtönreformért kampányoló progresszívek a mai napig haragszanak az ítéleteket szigorító, a börtönök finanszírozását növelő „Biden-törvény” miatt.

A Bernie Sanders 2016-os kampánystábjából kinőtt Justice Democrats (JD) szélsőbalos Action Committee vezetői rögtön jelezték, hogy nem kérnek „a Joe Bidenhez hasonló centristákból”. „A pártnak új vezetésre van szüksége, amely merész elképzelésekkel képes energizálni a 2016-ban otthon maradt szavazóbázist” – reagáltak Biden indulásának hírére. (Ennek szellemében válogatták ki a 2018-as időközi választások előtt 10 ezer jelentkező közül, szó szerint castingolással, például Alexandria Ocasio-Cortezt is, aki a JD-vel kötött szerződése szerint azóta is annak szócsöveként ténykedik, például az általuk összeállított Green New Deal prezentálásával.)

Biden elsősorban a párton belüli kapcsolataira támaszkodik, és megpróbál minél több befolyásos donort maga mögé állítani. Sokak Hillary Clintonhoz hasonlítják, amivel az újraválasztásáért induló Trump is egyetért. A jelenlegi elnök azzal froclizta Sanderst, hogy ezúttal ne hagyja majd annyiban, ha megint kigolyózzák a simulékonyabb establishment-kedvenc érdekében.

 

Olvasson tovább: