Kereső toggle

ISIS után a helyzet változatlan

A kereszténység a világ legüldözöttebb kisebbsége

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Úgy tűnik, a terrornak mégis van vallása. Az új-zélandi iszlám hívők elleni merénylet után gombamódra szaporodnak a keresztények elleni támadások. bár a probléma nem új, most mégis új lendületet vett a keresztények elleni erőszak.

A szaúdi külügyminiszter, Mohammad Dzsavad Zarif a Christchurchben elkövetett, a Facebookon élőben sugárzott horrorisztikus lövöldözés után elmondta, hogy „a terrorizmusnak nincs nemzete, és nincs vallása”. Az azóta eltelt hetek eseményei viszont azt mutatják, hogy ez az állítás nem állja meg a helyét – azokban az országokban, ahol jelentős muzulmán lakosság él, a keresztény kisebbségek egyre nehezebb helyzetben vannak, ráadásul a nyugati politika ahelyett, hogy igazi segítséget nyújtana, hárít, és nem nevezi nevén a problémát. Pedig számos elemzés szerint az üldözés mértéke és természete kétségtelenül egyre közelebb kerül a népirtás nemzetközi definíciójához.

Az üldözés melegágya

A szír ortodox egyház moszuli érseke szerint bármelyik pillanatban szembesülhetünk egy új Iszlám Állammal.
Gyakorlatilag folyamatosan érkeznek hírek keresztények elleni támadásokról Nigériából, Burkina Fasóból, de igen nehéz helyzetben vannak a keresztények Szíriában és Irakban is, ahonnét 2003 óta az akkor 1,6 milliós keresztény közösség szinte teljes egészében elmenekült.

A közel-keleti helyzetről egy átfogó riport készült a brit külügyminiszter megbízásából, amely azt tárta fel, hogy a keresztények szinte népirtásnak megfelelő üldözést szenvednek el, és az utóbbi 20 évben milliószámra voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat. A brit külügyminiszter sajtótájékoztatója a riport május eleji megjelenését követően akár felhívás is lehetne a nyugati társadalmak számára a felelősségvállalásra. Jeremy Hunt elmondta, hogy „a politikai korrektség légkörében elfelejtettük, hogy az üldözött keresztények a világ legszegényebb rétegéhez tartoznak. A Közel-Keleten az arányuk a lakosságon belül 20 százalék volt, most 5 százalék. Nem vettük észre, hogy a keresztényekből vált a világon a leginkább üldözött kisebbség”.

A riport szerint az olyan országokban, mint Algéria, Egyiptom, Irak, Irán, Szíria és Szaúd-Arábia, a keresztények helyzete aggasztó. Rendszeresen razziák szakítják félbe a keresztény istentiszteleteket, ugyanis az olyan helyeken, mint Szaúd-Arábia, minden nyugat felé közeledés ellenére még mindig tilos a kereszténység bármely formájának nyilvános kifejezése.

A keresztények üldözésének elharapózása alapvetően három okra vezethető vissza: a politikai vezetés kudarca a legjobb termőtalajt hozza létre a vallási szélsőségek számára, amellyel szorosan összefügg a jogrend hiánya vagy annak intézményi gyengeségei, amelyet egy extrém többség sikerrel használhat ki. Probléma továbbá az is, hogy az olyan országokban, mint Törökország vagy Algéria, a politikai vezetés igen komoly vallási konzervativizmust hirdetett, amely mellett nem férnek meg a vallási kisebbségek, és amely előnyben részesíti a radikális muszlim szervezeteket az iszlám ideológiában maximum megtűrt keresztényekkel vagy zsidókkal szemben.

A muzulmán oktatási rendszer is igazi melegágya a vallási szélsőségeknek, ami nem korlátozódik csak a Közel-Keletre, hanem már a német, a svéd és más nyugat-európai országokban is egyre inkább elterjed. Nem meglepő, hogy az iszlám vallási oktatást hatalmas összegekkel támogató Szaúd-Arábiában az iskolai tankönyvek a diákokat vallásos gyűlöletre és intoleranciára oktatják a nem muzulmánokkal szemben. Ez később tettekben is manifesztálódik, főleg ha a vallási vezetők a keresztények vagy a zsidók megölését igazi hitbeli cselekedetnek ítélik. És mivel az európai muszlim lakosság „oktatására” nem áll rendelkezésre megfelelő számú iszlám tanító, a németországi török közösségek például török állami pénzből finanszírozott, törökországi iskolákból „importálják” az imámokat, akik gyakran sem a befogadó ország nyelvét nem beszélik, sem arra nem mutatnak hajlandóságot, hogy a helyi kultúrához alkalmazkodjanak. Az ilyen vallási vezetők tanításai potenciális veszélyforrást jelentenek a „keresztény” Európa belsejében.

A végkövetkeztetés pedig az, hogy hiába létezik felállított jogrend, amennyiben azt nem ültetik a gyakorlatba, és a kisebbségek jogait a szélsőséges többség egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Az ilyen környezetben a keresztények egyetlen megoldási lehetősége a menekülés.

Irakban a helyzet változatlan

Pusztítás Moszulban. Az üldözött keresztények a világ legszegényebb rétegéhez tartoznak.

Ezt erősítette meg a maga is menekültként élő Nicodemus Daoud Matti Sharaf, a szír ortodox egyház moszuli érseke, akivel a Hetek munkatársainak márciusi budapesti látogatása során nyílt lehetősége beszélgetni. Az érsek elmondta, hogy a Szaddám-rezsim megbuktatása óta 2014-ben volt az ötödik alkalom (!), hogy el kellett menekülniük otthonaikból, és jelenleg Irak kurdok lakta területein élnek viszonylagos biztonságban.

Az érsek azonban nem volt optimista azzal kapcsolatosan, hogy a helyzet javul-e annyit, hogy az elüldözött keresztények hazatérhessenek otthonaikba, és újra istentiszteletre használhassák a 3. század óta álló keresztény templomaikat. Sőt, akár az is előfordulhat, hogy bár az Iszlám Állam hivatalosan minden harci állását elveszítette a Közel-Keleten, mégis újabb konfliktus robbanhat ki Irakban, amely újra menekülésre kényszeríti a keresztényeket, és ha az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezet el is tűnik, más formában újra feltűnik majd.

Sharaf elmondta, hogy „Azt kell először meghatározni, hogy tulajdonképpen mitől szabadították fel a városokat. Bár az Iszlám Állam fegyveres erőit ugyan visszaszorították, a szervezet gondolkodásmódja viszont még mindig jelen van, és bármelyik pillanatban újra szembesülhetünk egy újfajta Iszlám Állammal. Azok az okok, amelyek az első Iszlám Államot megszülték, még mindig jelen vannak, sőt azóta erősödtek is. A gondolkodásmód a gond, a nevek és a csomagolás változik, de minden más ugyanaz.”

Arra a kérdésre, hogy vajon mi erre a megoldás, elmondta, hogy „új kormányra van szükség Bagdadban. Ma nincs olyan valódi törvény, amely az embert védené. És mi, a kisebbségek, e törvény hiányában nem tudunk együtt élni a muszlimokkal. Nálunk nincs erőszakkultúra, mi nem háborúzunk, és ha nincs egy olyan törvény, ami megvéd bennünket, akkor a helyzetünk ellehetetlenedik. A megoldás természetesen nem a migráció, mert nekünk a földünkön kell maradnunk, az apáink, nagyapáink földjén. Mi vagyunk ott Jézus Krisztus első tanúi, és ezt az üzenetet kell mindenféleképpen képviselnünk”.

Miért nem hoz biztos enyhülést az ISIS bukása?

Az Iszlám Állam kiszorítása a fizikai területekről valóban nem biztos, hogy meghozza a várt áttörést a keresztények helyzetében. A terrorszervezet ugyanis oly mértékű sikert ért el a közösségi médián, hogy olyan területeken is sikerült tagokat toboroznia, sejteket létrehoznia, ahol egyébként fizikailag nem foglalt el területet. Tunézia például, ahonnét az arab tavasz kirobbant, most arról hírhedt, hogy itt van az egy lakosra jutó legtöbb Iszlám Állam-tag, és a terrorszervezetnek olyannyira sikerült mozgósítania a helyi dzsihádista, militáns terrorhálózatok tagjait, hogy készséggel hagyták el országukat, hogy harcoljanak az Iszlám Állam ügyéért.

A terrorszervezet sikerét egy 2017-es tanulmány alapján, amelyet az International Crisis Group, egy független elemző szervezet készített, olyan faktorok adják, amelyek egy része akár bármelyik európai országban is megtalálható. Az Iszlám Állam azért tudott ilyen létszámban toborozni Líbiában és Tunéziában, mert sikerült több kulcsfontosságú „előnyt” kihasználni. Ilyen például a folyamatosan és mesterségesen generált rendszerellenes hangulat, főleg a fiatalok között, akikben meg tudták erősíteni, hogy a helyzetük nehézségét a jelenlegi rezsimnek köszönhetik. Az említett afrikai államokban uralkodó káosz révén a pragmatikus iszlám irányából inkább a vallási radikalizmus felé történt elmozdulás.

Az American Enterprise Institute 2019 májusában nyilvánosságra hozott tanulmánya a terrorszervezetek célcsoportjai közül elsősorban a fiatalokat vizsgálta meg, akiket a különböző csoportok más és más módon használnak ki. A Boko Haram például erőszakkal rabol el fiatal lányokat, és ebben a terrorszervezetben a legmagasabb az öngyilkos merényletekre kényszerített fiatal lányok száma is. Az Iszlám Állam számára a fiatal nőket elsősorban a harcoló férfiaknak szánták feleségül, és legfontosabb funkciójuk a gyermekszülés volt. De olyan hírekről is olvashattunk már, ahol az akár Nyugat-Európából beszervezett fiatalokat élő „aknamentesítőként” küldték be a háborús konfliktusba. A fiatalok általában könnyebben elvegyülnek, és nem is fókuszál annyira rájuk a nemzetbiztonsági rendszer sem, így kulcsfontosságú feladatokat tudnak elvégezni a terrorszervezet számára.

A tanulmány szerint igen nagy hangsúlyt kell helyezni a családon belüli megelőzésre, ugyanis a kormány nem tud mindenkit nyilvántartásba venni, aki potenciálisan ki van téve annak a hatásnak, hogy beszervezi a közösségi médiában egy radikális terrorszervezet. Fontos a megfelelő értékrend átadása is, amellyel az identitásukat kereső tinédzsereket sikerülhet megvédeni az online felületeken őket érő radikális hatásoktól. Ez annál is inkább fontos, mivel az iszlám az értékeit egyre inkább elveszítő nyugati kultúrában világos erkölcsi üzenetet is megfogalmaz. Ezért könnyen belátható, hogy hogyan tud például a Hizb ut-Tahrir nemzetközi iszlamista mozgalom Hollandiában  egy év alatt 200 százalékos növekedést produkálni, amivel az egyik legdinamikusabb vallási közösségnek számít Európában.

Közreműködött: Kántor Fanni

Villáminterjú

Afrikában sem jobb a helyzet

Múlt héten Burkina Fasóban is támadás történt, amelyben hatan vesztették életüket, köztük a megtámadott keresztény közösség pásztora is. Az eset Burkina Faso északi részén történt, de ezzel párhuzamosan a keleti régióban is volt egy támadás, ahol öt tanárt lőttek le iszlám szélsőségesek.
A Boko Haram által terrorizált nigériai keresztények is szörnyű szenvedéseknek vannak kitéve. A Mathias Corvinus Collegium Migrációs Konferenciáján John Bogna Bakenit a nigériai maiduguri katolikus egyházmegye papját és főtitkárát, valamint Christopher Bologót, az abujai katolikus érsekség titkárát tudtuk néhány szóra megállítani.
Miért van az, hogy ha Nigériában ilyen keresztényüldözés van, de mégis csak muszlimokat látunk Európába menekülni?
– Ők maradnak, mert nem tudnak hová menni. Sokat megölnek, sokan olyan helyre menekülnek, ahol nagyjából biztonságban vannak, de Nigériából nem olyan egyszerű Európát elérni. A keresztények egy része a szomszédos országokba megy, így Kamerunba, Csádba, Nigerbe, bár ez utóbbi kettő muszlim ország, így a keresztények számára Kamerun a leggyakoribb célpont.
Hallottunk róla, hogy Észak-Nigériában több tartományban a saría törvény érvényes. Hogyan lehet keresztényként élni egy ilyen környezetben, ahol a keresztény lányokat elrabolják az iskolából, és bezárják az iskolákat, mert az iszlámban nők nem tanulhatnak?
– A saría nem politikai kérdés. A muszlimok alkalmazzák politikai eszközként, de a valóságban nem érvényes minden élethelyzetben. A muszlimok a saría bíróságon rendezik a dolgaikat, de ha nem muszlim is részt vesz a kérdésben, akkor az a polgári bíróságokra kerül. Ez egyelőre nem érint bennünket. Ha viszont szigorúan véve alkalmaznák, akkor nem lehetne vele együtt élni. Reméljük, ilyen fordulatra sosem kerül sor Nigériában.

Olvasson tovább: