Kereső toggle

Marx bíborban

Globális befolyást épít Ferenc pápa tanácsadója

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bejáratos a német kancellárhoz, együtt humorizál az EU csúcsvezetőivel, simán meggyőzi a katolikus egyházfőt, ha úgy adódik. Reinhard Marx müncheni érsek pár éven belül egész Európa Richelieu bíborosa lehet.

 

Szinte hajszálpontosan 400 évvel ezelőtt Franciaországban betört a politika legmagasabb szintjeire Richelieu bíboros, aki már a papi pályáját is rendkívüli magabiztossággal kezdte. A kinevezéséhez szükséges korkedvezményért egészen Rómáig utazott a pápához, hogy meggyőző beszédével elnyerje a támogatását. Rövid időn belül a belső hatalmi harcok okozta káoszt kihasználva, XIII. Lajos király államminiszteri posztjáig küzdötte fel magát. Tárgyalási technikája, rétori zsenialitása, kiterjedt titkosszolgálati és besúgóhálózata révén pillanatok alatt a királyi udvar legbefolyásosabb szereplője lett. Kemény és kegyetlen hatalomgyakorlásával Franciaországot a kor egyik legnagyobb nemzetévé tette, kiterjesztve annak befolyását nemcsak a kontinensre, hanem még a tengerentúlra is a gyarmatbirodalom építésével.

Négy évszázad elteltével most ismét támadt egy óriási befolyással bíró bíboros, aki ugyan nem visel politikai pozíciót, és vér sem tapad a kezéhez, viszont kiterjedt kapcsolati hálójával nemcsak Európa legbefolyásosabb vezetőire, de a katolikus egyházon keresztül az egész világra is rendkívüli hatással bír.

Akcióban a katolikus deepstate

Reinhard Marx egyházi karrierje a ’70-es évektől kezdve nyílegyenesen ívelt felfelé. A bajor katolikus papnövendék 1996-ban már II. János Pál javaslatára segédpüspök, majd Paderborn német főegyházmegye püspöke lett. Rövid időn belül áthelyezték Trierbe, majd 2007-ben XVI. Benedek pápa München és Freising érsekének tette meg. Bíborosi kinevezését 2010-ben vehette át. A fentebb felsorolt négy évtized alatt tehát több rendkívüli befolyással és hatalmas vagyonnal bíró egyházmegyét is vezetett, miközben két pápa mellett is nagy megbecsülésnek örvendett. A valódi változást azonban Ferenc pápa (Bergoglio) 2013-as megválasztása hozta számára, aki egy hónapon belül több kulcsfontosságú pozícióba is beemelte.

A mindenkori pápákról azt azért érdemes megjegyezni, hogy őket egy maximum 120 választó bíborosból álló pápai konklávé szavazza meg a pápai poszt megüresedésekor. Éppen ezért az egyház aktuális irányát befolyásolandó a bíborosok rendszerint különböző befolyási csoportokat alkotva igyekeznek az ő szempontjukból a lehető legalkalmasabb jelöltet bejuttatni a pápai székbe. A Godfreid Daniels brüsszeli érsek 2015-ben kiadott életrajzi könyvében például vatikáni elemzők azt állították, hogy létezik egy úgynevezett „Sankt-Gallen-i Maffia”, amely egy olyan bíborosi csoportosulást takar, akik már 10 éve azon dolgoztak, hogy Ratzinger (XVI. Benedek pápa) hagyományhűségét és konzervativizmusát ellensúlyozzák. A 2013-as lemondásával megnyílt az út, hogy a sajátjaik közül válasszanak pápát, így került a „trónra” Bergoglio. A pápai enklávéban a rekordfiatal Reinhard Marx is helyet kapott.

A márciusban megválasztott Ferenc pápa egy hónapon belül létrehozta a Bíborosi Tanácsot, amely speciális mandátumot kapott arra, hogy dolgozzák ki a katolikus egyházat vezető kúria megreformálásának lehetséges irányait (Bíborosi G8 készül a Vatikán átszervezésére. Hetek, 2013. október 04.) Az egyházfő már ekkor leszögezte, hogy nem egyszemélyben kívánja megreformálni a katolikus intézményt, hanem erre kiváló szakemberek lesznek a segítségére. Mint például Reinhard Marx, aki egyedüli németként helyett kapott az eleinte nyolc-, majd hattagúra zsugorodó testületben. (Mára összesen három tagtól kényszerültek megválni. Volt, akit nyugdíjaztak, de George Pell ausztrál bíboros a szexuális zaklatási botrányai miatt került menesztésre.) A Bíborosi Tanács megbecsült tagjaként Marx egészen a katolikus katekizmusig (az egyház „alkotmánya”) hatóan mondhatni szabad kezet kapott a reformjavaslatok megfogalmazásában.

A Tanács egyik legnagyobb dobása egyébként az volt, hogy 2014 februárjában létrehozta az úgynevezett Gazdasági Tanácsot és Gazdasági Titkárságot, amelyek a Szentszékhez köthető összes intézmény adminisztratív és pénzügyi felügyeletét végezték. Tagoknak pénzügyi tapasztalattal rendelkező vallási vezetőket választottak, köztük a müncheni érseket is, aki a testületet irányító koordinátori szerepet is betölti. A Politico által megszólaltatott egyik vatikáni szakértő szerint ezzel Marx lett „a vatikáni pénzügyek vezetője”.

Egyház az egyházban

Ha már felmerült a katolikus mélyállam, érdemes megemlíteni a német katolikus egyház szerepét a globális katolikus közösségben. Németországban összesen 27 egyházmegye található, amelyek elképesztő bevételre tesznek szert évről évre. Ezt többek között közvetlen az állami hozzájárulásnak és adókedvezménynek köszönhetik, de a gazdasági tartalékuk nagy része mégis az úgynevezett nemzeti egyházadóból származik. E szerint minden katolikusnak keresztelt német állampolgártól (azaz 23 millió regisztrált vallásos embertől) az állam automatikusan levonja a jövedelemadójuk 8-9 százalékát, amit az érintett egyháznak utal át. Ezekből a németországi katolikus egyház a legutóbbi adatok alapján 6 és 7,1 millárd eurós (!) éves bevételt könyvelhetett el. Az így keletkezett tőke már-már a vatikáni bevételekkel vetekszik. (Amit ismételten tegyük hozzá, hogy a Marx által vezetett bizottság felügyel.)

A regisztráció alól amúgy kérhetik a hívek a felmentésüket, ám nem járnak vele jól, mivel ez esetben az egyház mindennemű szolgáltatást megvon tőlük. Az eljárást még XVI. Benedek pápa is „irgalmatlannak” minősítette. A mérhetetlen gazdagság mellett az egyházmegyék egyúttal komoly problémákkal is küzdenek. Évről évre százezrével hagyják ott az egyházat a katolikus hívek (2016-ban például a legnevesebb müncheni szemináriumra mindösszesen 1 papnövendék jelentkezett egy 1,8 millió hívőt számláló egyházmegyében). Ennek részben az elmúlt években kirobbant szexuális zaklatásokkal kapcsolatos botrányok az okai, valamint az, hogy egyre több oknyomozó riport jelenik meg a német katolikus vezetők féktelen költekezéseivel kapcsolatban. Az egyik legnagyobb vihart keltő sztori a limburgi püspökhöz, Franz-Peter Tebartz-van Elsthez köthető, aki 31 millió eurót (közel 10 milliárd forint) költött a saját rezidenciájára, amiben helyet kapott egy 67 millió forint értékű aranyhal-akvárium, egy 5 milliós egyedi fürdőkád és egy 110 milliós gardrób is. A leleplező cikkekre reagálva Ferenc pápa kimentette a német püspököt, és más befolyásos pozícióba helyezte az egyházon belül.

A német egyházmegyék központi irányítását tulajdonképpen a Német Püspöki Konferencia végzi, amelyben minden egyházmegyéből delegálják a vezetőket (érsekek, püspökök, helyettesek stb). Ennek a testületnek a vezetője Reinhard Marx bíboros, aki 2014 óta tölti be ezt a posztot. Már a kezdeti püspöki kinevezéseit sem fogadta mindenki az egyházon belül azonos lelkesedéssel, és az egyházi hierarchia csúcsán is akadnak hangos kritikusai. (Felemelkedését javarészt a II. János Pállal és a hozzá hasonlóan bajor származású XVI. Benedek pápával való jól alakított kapcsolatainak köszönheti.) Nem véletlenül. Marx ugyanis – elemzők szerint – a bíborosi paletta mérsékelt, liberális, bal oldalán helyezkedik el. A reformtörekvéseivel és progresszívnek mondott elképzeléseivel Ferenc pápához hasonlóan csakhamar felbőszítette a Római Kúria konzervatívnak mondott hatalmasságait. Az egyik nagynevű kritikusa például a Hittani Kongregáció (az egyik legbefolyásosabb katolikus intézmény) elnöke, Gerhard Müller bíboros volt, ám őt nagy (vagy nem is annyira nagy) meglepetésre a pápa 5 éves mandátuma lejártakor 2017-ben az első adandó alkalommal lemondatta. (Csak összehasonlításképpen: nála rövidebb ideig nem szolgált prefektus az intézmény élén. Joseph Ratzingert annak idején 24 év prefektusi munka után választották meg pápának 2005-ben.)

Ráadásul a német liberális püspöki-bíborosi kör még magára a pápára is rendkívüli befolyással van. A konzervatív katolikus sajtóban például csak „freiburgi lázadásnak” nevezik azt a német kezdeményezést, amely pár év alatt az Amoris Laetitia című apostoli buzdításban teljesen győzelemre is jutott. A lényege abban állt, hogy Robert Zollitsch, Freibrug érseke Kéznyújtás címmel írányelveket tett közzé 2013-ban, amely lehetővé tette az elváltak és újraházasodottak (a katolikus katekizmus szerint tehát házasságtörésben élők) megáldoztatását. Ezt a Vatikán eleinte fenntartással kezelte, a kezdeményezést végül a pápa által jegyzett 2016-ban kiadott Amoris Laetitiában szentesítették (Elindította a lavinát Ferenc pápa „apostoli buzdítása”. Hetek, 2017. szeptember 29.) A pápai kiadvány konzervatív kritikusainak morális kifogásaik vannak az abban leírtakkal kapcsolatban, mivel az érzelmi alapon közelíti meg a bűnben élők különféle szentségekben való részesítését, és nem bibliai alapon. Aggodalmuk nem volt alaptalan, mert rengeteg katolikus közösség ezt követően kezdett el nyitni nemcsak a paráznaságban élők, hanem a homoszexuálisok – kvázi feltétel nélkül való – elfogadása felé is. Reinhard Marx és a német klérus rendkívüli befolyása egy másik ügyben is megmutatkozott, amikor például az interkommunió ügyében képes volt meggyőzni álláspontjáról a pápát is. Az interkommunió lényegében arról szólt, hogy a katolikusok protenstáns hitű házastársai is részesülhessenek az oltáriszentségben. Ezt a pápa eleinte elutasította, végül egy személyes találkozón Marx már úgy búcsúzott Ferenc pápától, hogy ő azt „örömteli” javaslatnak minősítette.

Vatikáni konzervatív ellenlábasai alól kirántva a talajt Marx jelentős decentralizációt szorgalmaz az egyházon belül, ami tulajdonképpen rendkívüli szabadságot biztosítana az egyes egyházmegyéknek a vitatott kérdések ügyében, csökkentve a római kúria mindenre kiterjedő abszolút hatalmát. Még a 2014-es és 2015-ös családi szinódusokat követő viták során Marx úgy fogalmazott, hogy a német egyház „nem Róma leányvállalata”, amit az akkori prefektus Gerhard Müller egyszerűen „anti-katolikus” hozzáállásnak minősített.

Homoszexuális párok megáldása

Arról már korábban is cikkeztünk, hogy Ferenc pápa már-már egészen abszurd kijelentéseket tesz keresztény szempontból a homoszexualitással kapcsolatban (Szivárványpápa. Hetek 2018. augusztus 17.) Reinhard Marx müncheni érsek azonban a valóságba is ülteti a katolikus egyházfő megdöbbentő állításait. A legnagyobb botrányt a Bayerischer Rundfunk rádiónak adott 2018-as interjúja okozta, amiben azt mondta, nem lehet egységes útmutatást adni, ő helyi szinten engedélyt adna, hogy a homoszexuális párokat a papok szertartás keretében megáldhassák. Az ezt követő lavinát látva, Marx úgy korrigálta magát, hogy „spirituális bátorításra” gondolt áldás helyett. Bár ez az irányon nem sokat változtat.

Marx már 2011-ben szívügyének érezte a katolikus egyház homoszexuálisok felé való nyitását. A Süddeutsche Zeitung német lapnak akkor azt nyilatkozta, nem mindig a megfelelő hangnemben viszonyultak az LMBT közösséghez, ő személy szerint szívesen imádkozik igény szerint az ilyen párok kapcsolatáért. A 2014-es családi szinóduson úgy fogalmazott: „Vegyünk két homoszexuálist, akik már 35 éve gondoskodnak egymásról, még az életük legvégén is. Hogy mondhatjuk azt, hogy ez nem érték?” Marx kifejezetten értéknek és pozitívumnak tartja ezekben a kapcsolatokban is a szerelmet és hűséget. 2015-ben már arról beszélt, hogy támogatná az azonos neműek kapcsolatának jogi elismerését, mivel „annak vannak támogatandó elemei”. Magával a melegházassággal azonban nem ért egyet.

Persze a német egyház ebből a szempontból is úttörő, tavaly év végén például egy prominens ferences szerzetes adott egészen hátborzongató interjút a német püspöki konferencia hivatalos oldalának. Thomas Abrell már hosszú idő óta felel egyházmegyéjében, Osnabrückben a homoszexuálisok fele történő pásztori szolgálatért.

A szerzetes az interjúban úgy fogalmaz, már ideje volt, hogy a német állam legalizálja az azonos neműek házasságát, amit nagy sikernek tart. „A homoszexualitás normális, része az emberségünknek” – fogalmaz, majd hozzáteszi, hogy Németország már 10 egyházmegyében működtet homoszexuálisokkal foglalkozó bizottságokat. Becslései szerint a papok mintegy 3-5 százaléka maga is homoszexuális, sőt személyesen is tud számos olyan emberről, aki pásztori munkát végez melegként vagy leszbikusként. „Isten nem követett el hibát akkor, amikor az emberek különböző szexuális hajlamait megalkotta” – olvasható szintén az interjúban, éppen ezért Thomas „testvér” szerint a katolikus katekizmust is át kellene írni, ami már amúgy is elég homályosan fogalmaz a kérdésben. A szerzetes úgy véli, 10 éven belül a papoknak hivatalos engedélyük lesz, hogy szertartás keretében megáldhassák az azonos nemű párokat. S ez az interjú a német püspöki konferencia hivatalos oldalán jelent meg.

Nem véletlenül érték olyan kritikák a német egyházvezetést még a német konzervatív bíborosok részéről is, mely szerint a német közösség „drámai” állapotban van a szekularizációs folyamat miatt, valamint hogy „alig lehet megtalálni a természetfeletti hit nyomát” az amúgy példának beállított egyházmegyékben.

Politikusok bizalmasa

Marx valódi hatalmát mégsem a katolikus egyházban betöltött vezető szerepe adja csupán, hanem az, hogy közel 20 éves bizalmi kapcsolatot ápol Európa két leghatalmasabb emberével, Angela Merkel német kancellárral és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság jelenlegi elnökével. Mindkét felet még az ezredforduló környékén Trier püspökeként ismerte meg. Junckerrel egy étteremben találkoztak, és azóta is rendszeres beszélő viszonyban vannak, a Politico uniós befolyást taglaló cikkében olyan történeteket is említ, amikor a két barát azon viccelődik újságírók előtt, hogy melyiküknek nagyobb a pocakja, s ki mekkora hatalmasság igazán.

A müncheni érsek egyébként már évek óta építi a kapcsolati hálózatát az Európai Unióban. Az Európai Püspöki Konferenciák Bizottsága (COMECE) brüsszeli testület vezetőjeként és prominens tagjaként a tagállamok katolikus vezetőivel karöltve sikeresen elérték, hogy minden uniós intézménybe legyen azonnali bejárásuk és kapcsolatuk. A COMECE ülésein azonban nincs mindig teljes egyetértés, Marx rendszeresen kritikával illeti a sajtóhírek szerint a kelet-európai tagállamokat, (s érintőlegesen azok katolikus vezetését is) a nemzeti gondolkozás és a különböző ügyekben követett konzervatív álláspontjuk miatt. A német bíboros egyik kedvenc témája például a migráció, a 2015-ös válság csúcspontján intenzíven dolgozott azon, hogy minél több menekültet fogadjanak be Európába és Németországba is. Sokan felháborodtak például azon, hogy a 2016-ra virradó éjjelen történt kölni erőszakhullám után mindössze egy hónappal Marx már arról értekezett, hogy nem szabad bezárni a kaput a muszlim tömegek előtt.

Talán az ő befolyásának is köszönhető a német kancellár által meghirdetett megmagyarázhatatlan Wilkommenskultur (menekültek befogadásának programja). Merkel még csak CDU-frakcióvezető volt, amikor Marx segített a protestáns lelkész gyerekeként felnőtt keletnémet politikusnak, hogy megértse és feldolgozza a Kereszténydemokrata Párt nyugat-német, mélyen katolikus társadalmi beágyazottságát, világnézetét és alapértékeit. Marx szoros kapcsolatot ápol a bajor testvérpárral, a Keresztényszociális Unióval (CSU) is, amelynek vezetőit migránskérdésben, vagy épp a keresztek állami intézmények kihelyezésének ügyében élesen kritizált is. A bíboros szerint nem keresztényi a bevándorlásellenes hozzáállás, utalva a párt monogramjában szereplő C-betűre.

Marx az európai politikára is rendkívüli hatással van. Többek között ő szervezte meg Ferenc pápa 2014-es strasbourgi látogatását, valamint a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulójára rendezett 2017-es vatikáni rendezvényt, ahol az európai vezetőknek kívántak „vallási segítséget” nyújtani, hogyan „gondolják újra” Európa jövőjét. Az ott elmondott beszédében Marx arról beszél, hogy nem szabad falakat építeni, ők nem olyan Európát képzeltek el, ami így bezárkózik. A bíboros egyébként beszédében rendszeresen kritizálja a kelet-európai populizmust, a nacionalizmust összeegyeztethetetlennek tartja a kereszténységgel és a katolicizmussal, és rendszerint felszólal az általa csak „nemzeti egoizmus”-nak nevezett jelenség ellen. A müncheni érsek elkötelezett szószólója Európa még intenzívebb egységesítésének. Mostanában Manfred Weberrel, az Európai Néppárt csúcsjelöltjével ápol jó kapcsolatot.

Marx brüsszeli és vatikáni, valamint berlini befolyása egyre jelentősebb, így bevándorláspárti és liberális nézetei nemcsak a katolikus egyház növekvő európai hegemóniáját és az unió birodalmi törekvéseit segítheti elő, hanem hadat üzenhet a zsidó-keresztény civilizáció bibliai igazságokon alapuló pilléreinek is.

Marx Marxról

Reinhard Marx 2008-ban a névrokonságot jól kihasználva kiadott egy könyvet A tőke címmel, amelyben Karl Marx tanainak kritikáját fogalmazza meg katolikus szemszögből. (Hogy a kép teljes legyen, a könyv magyar fordítását Marx Gyula végezte.) A kritikai hangvétel azonban nem következetes a kommunizmus ideológusával kapcsolatban. A bíboros több interjúban is elmondta, hogy szerinte Marxot nem lehet felelőssé tenni a nevében elkövetett rémtettekért. A Kommunista Kiáltvány a saját bevallása szerint nagy benyomást gyakorolt rá, ahogyan azt is kijelentette, hogy szerinte Marx gondolatain alapszanak többnyire a katolikus társadalmi tanítások. A rokonszenve Marx iránt másoknak is feltűnt a klérusban. II. János Pál pápa annak idején vicceskedve csak nostro marxistának nevezte, ami annyit tesz – a mi marxistánk. Egy kazah érsek pedig így fogalmazott: „Volt már egy Marx, Karl Marx. Ha a jelenlegi Marx hasonlókat mond, akkor nem látok nagy különbséget.”

 

Olvasson tovább: