Kereső toggle

A választások után

Milyen lehet az új izraeli kormány?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az izraeli választási rendszer sajátossága, hogy a sokszereplős, felaprózódott politikai mezőnyben a különböző frakciók között olyan éles különbségek vannak, hogy akármelyik nagy párt győz áprilisban, nehéz lesz koalíciót alakítania, pláne tartósat.

Az arányos képviseleti rendszerek között az izraeli az „extrém” típusba tartozik (szemben a „mérsékelt”-tel), mert egyetlen, nemzeti szintű körzetben zajlik, alacsony a bekerülési küszöb, és a 

120 parlamenti helyet a pártokra leadott szavazatok arányában, zárt listák alapján osztják ki (nyílt listán a választók döntik el a jelöltek sorrendjét). Ebből adódik, hogy a jelölteknek nem kell az újraválasztásukhoz egy helyi közösség támogatásáért megdolgozniuk; kisebb radikális csoportok is könnyen bejuthatnak és koalíciós partnerekként jelentős tényezővé válhatnak; valamint a választók nem konkrét politikusokra adják le a voksukat. Mindezek tetejébe egy 1958-ban elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy a Kneszet a miniszterelnök kezdeményezésére, a képviselők többségének támogatásával feloszlassa magát.

Ezért nagyon vegyes és népes a politikai mezőny – gombamód alakulnak új formációk, de ugyanolyan gyorsan el is tudnak tűnni. És ezért olyan gyakori, hogy a koalíciós harcok miatt ellehetetlenült kormány feloszlatja magát. Sőt, maga a koalíció létrehozása is a legtöbb esetben hosszas pozícióharc eredménye (2015-ben Netanjahu a határidő lejárta előtt két órával tudott működőképes kormányt összeállítani).

A legtöbb szavazatot kapott párt vezetője nem lesz automatikusan miniszterelnök – Izrael elnöke kéri fel azt a pártvezetőt kormányalakításra, akit erre leginkább képesnek tart. Ha nem sikerül a törvény által engedélyezett 28 napos határidőn, majd a 14 napos hosszabbítás során sem megoldania a feladatot, egy másik képviselő kapja meg a lehetőséget.

Szélsőjobbtól a szélsőbalig

 

Az extrém arányos rendszert az az igény hozta létre Izrael megalakulásakor, hogy keretet adjanak a különböző országokból, más-más ideológiai háttérrel érkező bevándorlók formálta, változékony közéletnek.

A politikai színtér sok szereplő közötti elaprózottsága szerves része maradt ennek a rendszernek, így most is nagyon széles a paletta. A vízválasztónak számító főbb kérdésekben – a biztonságról, a kétállami megoldásról, valamint a vallás és az állam viszonyáról – kialakított álláspontok mentén öt nagy blokkot szokás megkülönböztetni: jobb- és baloldal, közép, ultraortodox és arab politikai erők.

A jelenlegi koalíciós partnerek között több változás történt az előző, 2015-ös választásokhoz képest. A jelenlegi Rafi Perec-féle Jobboldali Szövetség vallásos-cionista és nemzeti pártok – eredetileg a Habajit Hajehudi (Zsidó Otthon) és a Nemzeti Unió – fúziója. 2018 decemberében Naftali Bennett oktatási miniszter Ajelet Saked igazságügy miniszterrel együtt kilépett a Habajit Hajehudiból, és megalakította a Hajemin Hahadast (Új Jobboldal).

A szekuláris, középosztálybeli szavazók megnyerése érdekében el akartak különülni a nemzeti-vallásos blokktól.

Miután februárban úgy látszott, a jobboldal támogatottsága apad, egy esetleges baloldali-arab koalíció létrejöttét megelőzendő, a Habajit Hajehudi Netanjahu kérésére felvette listájára az Ocma Jehudit (Zsidó Erő) két jelöltjét. A lépés nagy felháborodást váltott ki. A szélsőjobboldalinak és rasszistának tekintett, ezért páriának számító párt annak a Meir Kahane rabbinak a követőit tömöríti, aki szigorúan vallásos zsidó állam létrehozását szorgalmazta, és ennek eléréséhez az erőszakot is elfogadhatónak tartotta.

Jiszrael Beitenu (Izrael a Hazánk), a tavaly novemberben a Hamasszal kötött fegyverszünet miatt lemondott védelmi miniszter, Avigdor Lieberman pártja most a túlélésért küzd, csakúgy, mint az ortodox blokkban a szefárd Sasz. Ez utóbbi vezetője, Arje Deri belügyminiszter ellen adócsalás és pénzmosás kapcsán várható vádemelés. A Jakov Litzman egészségügyi miniszterhelyettes irányította askenázi Jahadut Hatorának (A Tóra Zsidósága) jobbak a kilátásai. A feljövőben lévő Zehut (Identitás) a legújabb adatok szerint szintén bejuthat a Kneszetbe.

Centristaként pozicionálja magát Benny Gantz volt IDF vezérkari főnök Hoszen Lejiszrael (Izrael Ereje) és Jair Lapid Jes Atid (Van Jövő) pártjának közös formációja, a Kék-Fehér (Kahol Lavan). Az együttműködés nem konkrét politikai program, hanem Bibi leváltásának platformján jött létre.

A Kulanu (Mindannyian), a Likudból kilépett Móse Kahlon pénzügyminiszter alapította párt már a kezdetektől ténylegesen középen politizál. A lemorzsolódó pártok között lehet a Jiszrael Beitenuból kilépett Orli Levi-Abekaszisz Geserje (Híd).

A baloldali Machané Cioni (Cionista Unió) 2015-ben még a Haavoda (Munkapárt) és Cipi Livni volt külügyminiszter Hatnua (Mozgalom) összefogásaként indult a választásokon. 24 mandátummal a legnagyobb ellenzéki párt lett. Jelenlegi elnöke, Avi Gabbai azonban hamarosan váratlanul felmondta a szövetséget. A Hatnua idén februárban visszalépett a versenytől. Ehhez a blokkhoz tartozik még a magát szocialista cionista, feminista pártként meghatározó Merec (Életerő).

A 2015-ben 13 helyet szerzett Egyesült Arab Lista két nagy pártja,

a zsidó-arab kommunista Hadas (Demokrata Front a Békéért és Egyenlőségért) és a Taal (Arab Megújulási Mozgalom) Ahmed Tibi vezetésével kivált. Ezután a két kisebb párt, az izraeli kormány és hadsereg elleni uszító kijelentéseiről hírhedt pánarab nacionalista Balad és az iszlamista Ra’am ismét összefogott.

Koalíciós nehézségek

 

A jelenlegi koalíció tagjai az ultraortodox Sasz és Jahadut Hatora, a jobboldali Habajit Hajehudi és Jiszrael Beitenu, valamint a centrista Kulanu voltak a Likud mellett. Netanjahu pártjának most nemcsak a kormányfő elleni korrupciós per eshetősége miatt lehetnek gondjai, hanem mert félő, hogy a kisebb jobboldali pártok nem érik el a 3,25 százalékos (négy parlamenti helynek megfelelő) küszöböt. Ez részben a Habajit Hajehudi kettészakadásának tudható be, amely miatt szavazókat veszítettek; a friss adatok szerint a Jiszrael Beitenu például éppen csak megugorja ezt a küszöböt.

A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy a hatalmon lévő koalíció pártjai összesen 64 helyet szereznének: a Likud 28, a jobboldali Szövetség 7, az Új Jobboldal 6, a Tóra Zsidósága 6, a Sasz 5, a Kulanu 4 mandátumot kapna. Hozzájuk zárkózott fel a küszöbön átbillenve 4-4 mandátummal a Zehut és a Jiszrael Beitenu.

A centrista-baloldali erők jelen állás szerint 56 mandátummal állnak: a Kék-Fehér 31-re zuhant vissza, a Munkapárt 7, a Merec 6, a Taal-Hadas 7, a Ra’am-Balad 6 képviselőt küldhetne a Kneszetbe. Hiába vezet azonban a Likud a felmérésben, az állás szinte naponta változik a kispártok aktuális bejutásának függvényében.

A jobboldali blokk pártjai kijelentették, hogy az ellene felhozott korrupciós vádak árnyékában is Netanjahut fogják javasolni Reuven Rivlin elnöknek a kormányalakításra. (A libertáriánusnak mondható Zehut kivételével, amely hangos bírálója Netanjahunak, és nem fog kapkodni, hogy egy Likud-kormány része legyen. Azt is kilátásba helyezték, hogy egy Benny Gantz vezette koalícióban nem fognak részt venni.) Naftali Bennett, Avigdor Lieberman és Lafi Perec a volt vezérkari főnök baloldaliságát emelték ki az összeférhetetlenség okaként, az ultraortodoxoknak pedig elsősorban Jair Lapiddal van problémájuk – elfogadhatatlannak tartják például, hogy a Jes Atid felvetette a jesivahallgatók kötelező katonai szolgálatát. Ők még egy Netanjahu-vezette, de a Kahol Lavant is magában foglaló kormányhoz sem csatlakoznának.

Egy másik nagy kérdőjel, hogy a Likud – Netanjahuval vagy nélküle – koalícióra lépne-e a Kahol Lavannal, ha ez utóbbi győzne április 9-én. A Kék-Fehér a maga részéről Netanjahuval nem, de magával a Likuddal szívesen alkotna kormányt. Egyúttal kizárja az Ocma Jehudittal való együttműködés lehetőségét.

Alapvetőan azon áll vagy bukik a választások győztes pártjának valódi sikere, – azaz, hogy kormányt alakíthat –, hogy az oldalán levő tömb kis pártjai összesen mennyi szavazatot vesztegetnek el. Akár olyan forgatókönyv is előfordulhat, hogy több százezer szavazat „veszik el” a választáson. Netanjahu számára kulcsfontosságú tehát, hogy a jobboldali mikropártok valahogyan, de át tudják ugorni a 3,25 százalékos parlamenti küszöböt, amely minden esetben 3-4 plusz mandátumot jelenthet a jelenlegi miniszterelnök számára.

Egyelőre úgy tűnik, hogy bármilyen koalíciós forgatókönyv elképzelhető: jobboldali kormány a Likud, centrista-baloldali a Kahol Lavan vezetésével, vagy akár a két nagy párt közötti valamilyen megegyezés keretében.

 

Olvasson tovább: