Kereső toggle

A Néppárt születése

Hogyan vált az Európai Unió legnagyobb pártcsaládjává?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Leo Tindemans

Az Európai Néppárt (EPP) és a Fidesz konfliktusától hangos a sajtó. Annyi biztos, hogy a Fidesz jelenleg az EPP tagja. Ennek ellenére (vagy pont ezért) választások előtt rendkívül feszült lett a viszony a két szervezet között. De hogyan is jött létre a Néppárt, az Európai Parlament legerősebb frakciója?

Az Európai Parlament az Európai Unió intézményei közül egészen sokáig pusztán politikai viták színhelyeként szolgált, csak később vált a Tanács (Európai Unió Tanácsa vagy Miniszterek Tanácsa) melletti társdöntéshozóvá. Ebben közrejátszott az is, hogy az első közvetlen választásra csak 1979-ben került sor, előtte a tagállamok delegáltjai vehettek részt a parlamenti munkában.

A választott Európai Parlamentnek régóta az Európai Néppárt (EPP) a legerősebb és egyben legbefolyásosabb frakciója. A pártnak jelenleg 42 különböző országból 80 tagpártja van, és 218 képviselője ül a parlamentben. Valamint ez a pártcsalád adja az Európai Unió egyéb intézményeinek aktuális vezetőit is: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke; Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, valamint Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke is mind EPP-tagok.

Bár az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács nem jogalkotó szerv (kialakítják az általános politikai irányvonalat, meghozzák a legfontosabb elvi döntéseket, rendezik az alsóbb fórumokon meg nem oldott vitás kérdéseket), uniós erőviszonyokban mégis számít, hány tagja kerül ki egy adott pártcsaládból.  A jelenlegi 28 tagjából 8 néppárti politikus – többek között Angela Merkel német kancellár, Sebastian Kurz osztrák kancellár, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A Néppárt – mint ahogy neve is jelzi – egy gyűjtőpárt, sokféle politikai formációt foglal magába. A honlapján a következő önmeghatározás szerepel: „azoknak a jobbközép politikai szervezeteknek a családja, melyek gyökerei mélyen visszanyúlnak az európai kontinens történelmébe és civilizációjába, ugyanakkor már a kezdetekben úttörő szerepet játszottak az európai projektekben”. De vajon mik ezek a gyökerek?

Kereszténydemokrata társulások

Az európai jobboldali és jobbközép pártok közötti együttműködés egészen az 1920-as évek elejére vezethető vissza. Céljuk egy olyan közös fórum megteremtése volt, ahol konzervatív pártoknak lehetőségük van az eszmecserére és közös együttgondolkodásra Európa jövőjéről. Az első kísérlet 1926-ban történt, amikor is az akkor hasonlóan gondolkodó kereszténydemokraták létrehozták a Keresztény Inspiráció Demokratikus Pártjainak Nemzetközi Titkárságát. A társaság kezdetleges formájában 1939-ig működött, aztán a kulcsszereplők újradefiniálták az együttműködés kereteit, majd a második világháborút követően, 1946-ban, egy új kereszténydemokrata összefogás formájába ültették át, ami Új Nemzetközi Csoportok névvel kezdte meg munkáját.

Az 1950-es évektől a szervezet kezdett egyre inkább háttérbe szorulni: 1951-ben létrejött az Európai Szén- és Acél Közösség, majd az Európai Gazdasági Közösség, melyek államok feletti entitásként (többletjogosultságok birtokában) kívánták biztosítani az együttműködést a kontinensen. Innentől a kereszténydemokrata pártok együttműködése a Közgyűlésben, majd az utódjaként létrejött Európai Parlamentben volt tetten érhető.

A megváltozott körülmények hatására a szervezet vezetői újragondolták a társulásukat: Kereszténydemokraták Európai Uniójaként (EUCD) már az európai közösségi politika mentén határozták meg magukat. Az EUCD szorosabb kapcsolatokat alakított ki az európai kereszténydemokraták parlamenti csoportjával és a nemzetállamok tagpártjaival, és egyre ambiciózusabbá vált Európa jövőképének alakításában. Az Európai Parlament 1979-es közvetlen választásának megszervezése mellett viszont egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy szükség van egy igazi európai pártcsaládra. 

A Néppárt első három elnöke: Leo Tindemans, Piet Bukman, Jacques Santer

Európai Néppárt

Ekkor született meg az Európai Néppárt, hivatalosan 1976-ban Luxemburgban. Az alapítók között az alábbi EGK-országok kereszténydemokratái voltak: Belgium, Németország, Franciaország, Írország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia. Az  EPP első elnöke a belga miniszterelnök,  Leo Tindemans volt. A platform jelentős konszenzus eredményeként jött létre, közös szándéknyilatkozatot terjesztettek elő az integráció előmozdítására az Európai Közösségen belül. Ez is hozzájárult az Európai Unió mai formájának a kialakulásához, ami lényegében szövetségi és demokratikus intézményekkel felszerelt politikai unió arculatát rajzolja ki.

Míg az EPP az Európai Közösségen belül működött, addig az EUCD az ezen kívüli pártokat karolta fel, folyamatosan veszítve befolyásából és jelentőségéből. Közben létrejött egy széles körű, jobbközép beállítottságú páneurópai társulás, az Európai Demokratikus Unió (EDU). A kontinensen párhuzamosan három kereszténydemokrata szervezet tevékenykedett, melyek érdekszférája azonos volt. A kérdés adott volt, vajon melyik formáció kerül ki győztesen az európai konzervatívokért folytatott harcban.

Az európai integráció szerepének és befolyásának növekedésével az EPP rövid időn belül felülmúlta az EUCD-t. A két szervezet egyesítésének kérdése 1986-ban, Spanyolország és Portugália Európai Közösséghez való csatlakozásakor merült fel. Ekkor viszont a Moszkvában és más kelet-európai fővárosokban zajló forradalmi események késleltették a „nagy” Európai Néppárt megszületését.

A kapuk kitárása

1991 áprilisában brit és északi konzervatívok kívántak csatlakozni az EPP-hez. Az akkori tagok úgy döntöttek, hogy befogadják őket, viszont leszögezték, hogy az EPP identitását továbbra is a kereszténydemokrácia képezi. Az EPP vezetői úgy látták, hogy nem pusztán az azonos, hanem a hasonló gondolkodású erőket is integrálniuk kell annak érdekében, hogy elérjék a terveik végrehajtásához szükséges többséget.

A közép- és kelet-európai országok Európai Unióhoz való csatlakozásának lehetőségével az EUCD-tagságot támogató korábbi érvek jelentőségüket vesztették- ez vezetett az EUCD és az EPP egyesüléséhez 1999-ben. Innentől kezdve az EPP magába foglalta a legtöbb európai konzervatív pártot az EU-n belül és azon túl.

Az összeolvadási folyamatot követően az EDU szintén elvesztette jelentőségét és befolyását, majd 2002-ben csatlakozott az EPP-hez.

Az EPP fejlődése tükrözi az EU sajátosságait – az együttműködés kiterjesztésével sikerült az Európai Unió vezető erejévé válniuk. A gyűjtőpárti jellegből fakadóan viszont nagyon sokféle és sokszínű pártok koalíciójáról beszélünk, melyek sokszor teljesen más alapokon állnak. A Fidesz és az EPP közötti jelenlegi csatározások is ezekre a törésvonalakra világítanak rá.

Olvasson tovább: