Kereső toggle

A szív és lélek válsága

Nincs alku az elnök és az új kongresszus között

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Trump szerint válsághelyzet van, ezért kész elrendelni akár a szükségállapotot is.

Megvalósul-e Donald Trump első számú kampányígérete, a déli határt lezáró fal? Hogyan oldható fel a rekordhosszú kormányzati leállás? Hetek óta ezek a kérdések foglalkoztatják Amerikát.

Az amerikai politikai gyakorlat egyik különlegessége a kormányzati leállás „intézménye”. Oka lehet, hogy az elnök és a Kongresszus egyik vagy mindkét háza között feloldhatatlan nézeteltérés alakul ki a költségvetési ciklus vége előtt az új finanszírozással kapcsolatban. Ez történik most is (december 22-én a szövetségi kormányzati apparátus 25 százaléka felfüggesztette a munkát), miután nem szavazták meg a Trump által a mexikói határra tervezett fal megépítésére kért 5,7 milliárd dollárt. A megegyezés az elnök és a Kongresszus között két éve várat magára – Trump még 2017 elején rendeletben intézkedett a megvalósításról, de a költségek jóváhagyását azóta sem sikerült kisajtolni a képviselőkből, pedig a gyermekként illegálisan érkezők állampolgárságának kérdésében hajlandó lett volna engedményeket is tenni cserébe. Most viszont mindenki számára emelkedett a tét, hiszen elindult a 2020-as kampány, és a tavaly novemberi félidős választások nyomán a demokraták kerülhettek többségbe a most kulcsfontosságúnak bizonyuló alsóházban.

Más szelek fújnak

A déli határ megerősítése már egy évtizedek óta zajló vita tárgya. Korrábban ugyan mind a republikánusok, mind a demokraták egyetértettek a szükségességében, csak a részletekben nem tudtak dűlőre jutni, jelenleg azonban arról van szó, hogy az elnök javaslataival szemben a másik oldal már a kompromisszumkészség látszatát sem próbálja fenntartani.

Idézetek tömegével lehetne illusztrálni, hogy ez nem mindig volt így. Egy 2005-ös sajtótájékoztatón például Barack Obamától ez hangzott el: „Egyszerűen nem lehet megengedni, hogy a határt illegálisan, papírok és ellenőrzés nélkül átlépők árasszák el az Egyesült Államokat…”. Vagy Nancy Pelositól, a képviselőház elnökétől még 2008-ban: „Felelősségünk a határok biztosítása, mert foglalkoznunk kell a bevándorlás kérdésével és a papírok nélkül érkezők jelentette kihívással. Nem akarjuk, hogy még többen jöjjenek.” 

2006-ban többek között Obama, Hillary Clinton és Chuck Schumer, a szenátus demokrata vezetője is megszavazta a határvédelemről szóló törvényt (Secure Fence Act), amely előírta, hogy 50 milliárd dolláros költségen (vagyis a Trump által kért összegnek a tízszeresén) a Belbiztonsági Minisztérium legalább kétrétegű, megerősített kerítést, további fizikai akadályokat, kamerákat és érzékelőket létesítsen. 2013-ban a Szenátus mind az 54 demokrata tagja jóváhagyta azt az újabb csomagot, amely 46 milliárd dollárt biztosított egy több mint 1000 km-es kerítés felhúzását is tartalmazó határvédelmi programra.

Ma ugyanezek a demokraták azt mondják: a fal „erkölcstelen”, nem tükrözi Amerika mint nemzet valódi jellegét, csak a „régimódi gondolkodást”. A párton belül egyre erőteljesebb az az irány, mely a nyitott határok, az ICE (Immigration and Customs Enforcement, Bevándorlási és Határvédelmi Hivatal) megszüntetése, valamint az illegális bevándorlókkal kapcsolatos kormányzati intézkedések végrehajtását megtagadó, úgynevezett menedékvárosok (sanctuary cities) támogatása felé mutat.

A konzervatív kommentátoroktól a baloldali The Atlanticig a legtöbben két politikai okot hoznak fel az irányváltás magyarázataként. Az egyik, hogy az illegális bevándorlók szavazatokat jelentenek a párt politikusainak; a másik ok pedig a National Review megfogalmazásában: „a demokraták azért utálják a falat, mert Trump szereti”.

Tényleg nincs rá szükség?

Trump humanitárius, a demokrata képviselők „csinált” válságnak nevezik a déli határon kialakult helyzetet. A tények segítenek különbséget tenni a kettő között.

Kirstjen Nielsen belbiztonsági miniszter jelentést készített a képviselők számára, amely szerint az elmúlt öt évben 2 ezer százalékkal nőtt a menedékkérelmek száma. A migránsok 72 százaléka saját bevallása szerint jóléti okokból vállalja az utat, ennélfogva ők nem jogosultak menekültstátuszra, viszont hátráltatják azoknak az ügyét, akiknek valóban védelemre lenne szükségük. Dan Crenshaw texasi képviselő ezzel összhangban kijelentette, hogy már önmagában az érkezők tömege humanitárius válságot jelent, és tarthatatlan, különösen a határőrség, az oktatási rendszer és az egészségügy szempontjából.

A számok a bevándorlás és a bűncselekmények szaporodása közti összefüggést is alátámasztják. Nielsen jelentéséből tudható, hogy 2018-ban a határőrök 17 ezer bűnözői múlttal érkező felnőttet, köztük 6 ezer bandatagot és 3755 terroristát vagy terroristagyanús személyt kapcsoltak le a déli határon. 

John Jones, Texas Állam Közbiztonsági Osztályának egyik vezetője pedig arról számolt be, hogy az elmúlt hét évben több mint 4 ezer illegális bevándorlót tartóztattak le Texasban szexuális erőszak miatt – a bűncselekmények 62 százalékát gyerekek ellen követték el.

További problémát jelent az embercsempészet (tavaly 1500 ezzel kapcsolatos őrizetbe vételre került sor, és a belbiztonsági tárca jelentése 2,5 milliárd dollárra becsüli a migránsok utaztatására szakosodott bűnszervezetek éves hasznát), valamint a drogok beáramlása. A Belbiztonsági Minisztérium adatai szerint csak a heroin – amelynek 90 százaléka Mexikó felől érkezik – hetente 300 amerikait öl meg. És a számok folyton emelkednek: 2017-ben a korábbinál 38 százalékkal több metamfetamint, 22 százalékkal több heroint és 73 százalékkal több fentanilt foglaltak le.

A megoldatlan helyzet azokat is veszélyezteti, akik az Egyesült Államok felé igyekeznek. Sok gyermeket „ürügyként” cipelnek magukkal a hosszú és rendkívül kockázatos útra – karácsony óta két kiskorú halt meg fertőző betegségben. Az Orvosok Határok Nélkül adatai azt mutatják, hogy a Mexikón áthaladók kétharmada válik bűncselekmény – emberrablás, lopás, kínzás, nemi erőszak – áldozatává. A szervezet dolgozói által megvizsgált nők közül minden harmadik arról számolt be, hogy bántalmazták – 60 százalékukat megerőszakolták.

Chris Cabrera, az Országos Határrendészeti Tanács szóvivője 2015-ben egy kongresszusi meghallgatáson úgy becsülte, hogy legjobb esetben az illegális határátlépőknek körülbelül a 35–40 százalékát tudják elkapni. „Ez az arány még alacsonyabb a drogcsempészek esetében, akik sokkal rafináltabb eszközökkel próbálkoznak” – tette hozzá. A texasi határvédő 2017 végén megerősítette, hogy az adatok azóta sem javultak. 2018-ban 1,14 millióan érkeztek az országba a délnyugati határon keresztül, ebből tehát körülbelül 740 ezren csúsztak ki a hatóságok ellenőrzése alól.

Az új adminisztráció indulásakor, 2017-ben az akkori belbiztonsági miniszter, John Kelly figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években a legmagasabb terrorfenyegetettség alatt állt. Ennek okaként elsősorban azoknak a különleges kategóriába sorolt idegeneknek a mozgását nevezte meg, akik „szervezett hálózat segítségével, nagy költségen, messziről, a másik féltekéről érkeznek”.

Todd Bensman nemzetbiztonsági szakértő évek óta figyelemmel kíséri a „különleges érdekű idegenek” jelenségét. Személyesen is járt az USA-ba igyekvő migránsok „folyosójának” számító Panamában és Costa Ricában. Bensman „irányított folyamnak” (controlled flow) nevezte a két országban kialakult gyakorlatot, amelynek lényege, hogy a migránsoknak szállást, ételt, orvosi ellátást biztosítanak, sőt továbbszállítják őket Nicaragua, Honduras és Mexikó felé, ahol szervezett csempészek veszik át a további lebonyolítást. A cél, hogy minél gyorsabban lehessen mozgatni az embereket.

Mit tehet az elnök?

A patthelyzet feloldására egyelőre az egyetlen megoldásnak az látszik, hogy az elnök országos szükségállapotot hirdet, és a Kongresszus által más célokra megszavazott összegekből, a hadsereg bevonásával építi meg a falat. Múlt csütörtökön, mielőtt Trump a texasi határhoz utazott, erről így nyilatkozott: „Vagy nyerünk, és sikerül kompromisszumot kötnünk, mert szerintem a kompromisszummal mindenki nyer, vagy szükségállapotot hirdetek ki.” A képviselőház közös határozattal még ezt is blokkolhatja, de Trump vétójának kivédéséhez kétharmados összefogásra lenne szükségük. 

Chuck Schumer szenátusi és Nancy Pelosi kongresszusi demokrata vezető. Nem engednek.

Egy ilyen lépés azért megfontolandó, mert veszélybe sodorja a képviselőház szerepét a kormányzati fékek és ellensúlyok rendszerében. Az alapító atyák nem akartak kiskapukat hagyni az elnöknek, hogy a törvényhozás jóváhagyása nélkül költhessen az adófizetők pénzéből. Az alkotmány ezért szigorúan veszi az államhatalmi ágak közti hatáskör-átruházás tilalmának elvét (non-delegation doctrine). A Legfelsőbb Bíróság azonban az 1930-as években több olyan döntést hozott, amelyekkel megszüntette a kongresszusi jogkörök határait, így a képviselőház működését ekkortól lényegében a saját belső szabályai korlátozzák.

Ezzel magyarázható, hogy 1976-ban maga a Kongresszus tette lehetővé a nemzeti szükségállapotról szóló törvény elfogadásával, hogy az elnök egyoldalúan rendelkezzen. Azt pedig, hogy mi számít alkotmányellenesnek és mi nem, a politikai célok és érdekek határozzák meg: a demokratáknak semmi kifogásuk nem volt a gyakorlat ellen, amikor Obama a bevándorlási és egészségügyi reformját vagy a Líbiával kapcsolatos intézkedéseit ugyanígy, a törvényhozás megkerülésével vitte keresztül.

Trump hivatkozhat az 1952-es, bevándorlásról és állampolgárságról szóló törvényre is, és az abban meghatározott „bevándorlási szükségállapot” fennállását jelentheti be. A jogszabály szerint ilyenről ugyanis akkor beszélhetünk, ha az idegenek beáramlása „vagy olyan mértékű, vagy olyan jellemzőket mutat, hogy az Egyesült Államok bevándorlási törvényeinek hatékony végrehajtása meghaladja a bevándorlási hatóságok meglévő kapacitásait”. 

Szükségállapot bevezetése esetén pedig ott van a Törvénykönyv 10. címének 2808-as szakasza (10 U. S. C. Section 2808), amely megengedi, hogy ilyen helyzetben a hadsereg a nemzetbiztonság érdekében nélkülözhetetlen polgári építkezési projektekben vegyen részt. A jogszabályt, állítja Tom Piatak, a konzervatív Rockford Intézet igazgatója, „többször használták ellenvetések nélkül, iraki és afganisztáni katonai létesítmények megépítésére”. Márpedig ezeknél sokkal fontosabb a déli határ biztosítása, jegyzi meg a jogász.

Ha sor kerül a szükségállapot bevezetésére, a demokraták várhatóan jogi eszközökkel fognak válaszolni, mint ahogy annak idején a „muszlim tilalomként” emlegetett, beutazást korlátozó rendelet esetén. A kormányzati leállást mindenesetre addig is fel lehetne oldani, amíg a bíróságok előtt van az ügy. A határfalvitát sokan csak bemelegítésnek tekintik a megosztott kormányzat fémjelezte új kongresszusi időszakban az elnök és a képviselőház közötti totális háborúhoz.

Olvasson tovább: